Július 5-én, 0 órakor lezárult a nevezés a lipcsei világbajnokságra. Elmondható, hogy a július 19. és 26. közötti rendezvény több szempontból máris bekerült a sportági rekordok könyvébe. Soha ennyi ország nem indult még vívóversenyen, és egy fegyvernemben, vb-n ennyi pástra lépő még egyszer sem akadt. “Statisztikahegyek” – különös tekintettel a magyarokra.
A nevezések hivatalos lezárásakor elmondható, hogy a lipcsei világbajnokságra 119 ország 875 vívója nevezett. Utóbbi szám nem tekinthető rekordnak, ennél a moszkvai, olimpiai kvalifikáló vb-n, 2015-ben valamivel többen indultak (892-en). Viszont, ami a sportág szempontjából még fontosabb, a 119 részt vevő nemzet abszolút világcsúcs! Ebben a tekintetben eddig Moszkva 108-cal tartotta a rekordot, és a tíz százalékos fejlődés újabb óriási eredménye a sportágnak, még ha nem is oly látványos, mint az olimpiai számok tizenkettőre emelkedése.
A jól ismert nemzetek mellett olyan országok sportolói is pástra lépnek majd, melyekről vívás terén a sportág legelvakultabb rajongói sem hallhattak. Ott lesznek Németországban – a teljesség igénye nélkül – Brunei, Guinea, Guayana, Málta, Namíbia, Nicaragua, Ruanda, Szamoa, Szíria, Türkmenisztán, Antigua és Barabados, Nepál, Bahrein, Togo, Burkina Faso, Líbia és Sri Lanka pengeforgatói is… Úgyhogy bátran kijelenthető, hogy ezen a téren kimagasló munkát végzett a nemzetközi szövetség, benne az éppen ezért is felelős Kulcsár Krisztián sportigazgatóval, aki azóta a MOB első emberévé avanzsált.
A másik “mérföldköves rekord” a fegyvernemi indulólétszámmal kapcsolatos. Férfi párbajtőr egyéniben ugyanis 228-an neveztek, ennyien, egy versenyszámban még sohasem indultak vívó világbajnokságon. Ezzel kapcsolatosan fel lesz adva a helyi szervezőknek a lecke. A nyitónapon (ami egyébként sem a legegyszerűbb egy világeseményen…) rendezik két másik számmal (férfi kard, női tőr) párhuzamosan a férfi párbajtőr egyéni selejtezőjét, úgyhogy berendezkedhetünk a bemelegítéssel együtt egy 14-15 órás elfoglaltságra július 19-én… Hatalmas a mezőny férfi tőrben is (168 induló), hogy nem született “összindulói” téren rekord, azért ezúttal a hölgyek okolhatóak, Moszkvához képest mindhárom fegyvernemben csökkent a létszám. No de minden rekord nem dőlhet meg egyszerre – vagy talán majd két év múlva, a budapesti, olimpiai kvalifikáló vb esetében.
Természetesen nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is garantált. A világranglista élmezőnye kivétel nélkül ott lesz Lipcsében, és tekintettel arra, hogy a vb csapatversenyein nincs sorsolás, így most már a mieink ágát, ellenfeleinket is 99 százalékos pontossággal meg lehet határozni. A közeljövőben, szakáganként erről részletesen fogunk majd írni, megspékelve a szakemberek ezzel kapcsolatos jövendöléseivel. Alábbiakban a hat fegyvernem indulólistáját böngésszük át, illetve természetesen beszámolunk a mieink sorsolásáról.
Férfi párbajtőr. Egyéni verseny: 228 nevező. Csapatverseny: 41 induló. Már a számok egészen elképesztőek, az egyéni csúcs mellett a 41 csapatinduló is rekordnak számít. A világranglista első 32 helyezettje közül mindössze 3 marad távol – egyaránt “igazoltan”. A 15. helyről ráadásul egy magyar – nevezetesen Imre Géza. Klasszisunk riói ezüstje még él a gördülő, és a vb-vel záruló világranglistában, ő azonban hiányozni fog. Nekünk nagyon. Hasonló okból nem lesz ott a 27. helyről a francia Grumier, és még prózaibb oka van a 31. Bardenet távolmaradásának. Nem fért be a bivalyerős francia csapatba… A többiek mind ott lesznek, és időtlen idők után fordul most elő, hogy a rangsor első 32 helyzettjének neve között magyar nem szerepel. Úgyhogy ennek alapján: várjuk a bravúrt! A csapatversenyen a mieink a hatodik pozícióból indulnak. A 16 közé jutásért várhatóan Marokkó lesz az ellenfél (az afrikaiaknak vívniuk kell a 32-ért is), majd a nyolcaddöntőben a Kína-Hongkong meccs győztese jöhet. Ennél előrébb majd csak Lipcsében merészkedjünk…
Női párbajtőr. Egyéni verseny: 139 nevező. Csapatverseny: 24 induló. Na, itt aztán teljes a mezőny, még ha a létszám csappant is a korábbiakhoz képest. Legalábbis a világranglista alapján. Az első 32-ből egyetlen név hiányzik, a 24. helyen álló Goramé, akit a franciák nem tettek csapatba annak ellenére, hogy mögüle ketten is bekerültek. (Hiába, szubjektivitás mindenütt létezik…) A teljességhez hozzátartozik, hogy a komplett olimpiai bajnok román válogatott hiányzik majd – ők abbahagyták, illetve gyermeket várnak. A rangsor első helyén olimpiai bajnok klasszisunk, Szász-Kovács Emese áll, mi mást is kívánhatnánk neki, minthogy Lipcse után őrizze meg ezt a pozícióját… Ő természetesen kiemeltként a selejtezőben nem vív, majd a legjobb 64 között száll be. Csapatunk az előkelőnek nem mondható 14. pozícióból startol – lehet előreindulni. A 16 közé kerülésért Venezuela lesz az ellenfél, majd a nyolcaddöntőben az elképesztően erős oroszok. Úgyhogy, rögös az előrevezető út…
Férfi kard. Egyéni verseny: 138 nevező. Csapatverseny: 27 induló. Egyértelműen kijelenthető, hogy az évközi eredmények alapján ebben a fegyvernemben tartunk jelenleg legelőrébb – mint a régi, szép időkben… A világranglista első helyén “kétszeresünk”, Szilágyi Áron áll, de tovább két kiemeltünk is akad, Szatmári András a tizedik, Gémesi Csanád a 16. helyen szerepel, és ezzel elkerülik a selejtezőket. De a 32-ben van negyedik emberünk, Decsi Tamás is, aki jelenleg a 26. A legelőkelőbb helyen szereplő hiányzónak két koreai és egy orosz számít, a 23., a 31. és a 32. pozícióból. Egyszerűen azért, mert nem fértek csapatba. Úgyhogy bátran kijelenthető – ebben a fegyvernemben abszolút teljes a mezőny, az olimpia után egyedül az orosz Kovaljov vonult vissza, új trónkövetelők viszont szép számmal akadnak. Csapatban a mieink sorsolása jónak mondható. Először a nyolcaddöntőben lépnek pástra Áronék, minden bizonnyal Fehéroroszország ellen. És, ha a kötelezőnek mondható siker összejön, akkor a negyeddöntőben Irán jöhet. Úgyhogy… – de ezt a mondatot ne mi fejezzük be, reméljük, majd megteszi helyettünk a magyar kardválogatott.
Női kard. Egyéni verseny: 110 nevező. Csapatverseny: 24 induló. Tán ebben a fegyvernemben mondható el leginkább, hogy változott a mezőny Rio óta. Két klasszis, a még mindig a rangsor 16., illetve a 21. helyén álló olimpiai és világbajnok orosz Velikaja, illetve amerikai Zagunis gyermeket vár, ráadásul az ukrán Harlan csak a szezon legvégére tért vissza, míg az egyéni riói aranyérmes orosz Jegorjan az Eb egyéni versenyét és a világbajnoki felkészülés javát sérülés miatt kihagyta. Lipcsében azért már ott lesz, miként a világranglista második helyén álló magyar klasszis, a természetesen kiemelt Márton Anna is! A 32-be “befért” még egy magyar, a 30. helyen álló újdonsült Eb-bronzérmes Pusztai Liza, aki 16 évével küldöttségünk legfiatalabb tagja lesz Lipcsében. Csapatban a mieink a nyolcadik helyről startolnak, és mivel az olimpián tavaly nem indulhattak, így nem esik ki pontjuk, jó szereplés esetén garantált a 7. helyre való előrelépés, ami Tokiót érne két év múlva… Jelen állás szerint – amennyiben késve nem nevez még egy válogatott – a mieink a nyolcaddöntőben kezdenek Mexikó ellenében, győzelem esetén a negyeddöntőben Olaszország következne.
Férfi tőr. Egyéni verseny. 168 nevező. Csapatverseny: 31 induló. Hatalmas a mezőny, és neves hiányzó itt sem akad. A világranglista első 32 helyezettje közül a legelőkelőbben rangsorolt távolmaradó a 18. kínai Csen – ő vélhetően sérült -, és a 22. olasz Nista, aki nem fért be az itáliai kvartettbe, lévén a négyes számú olasz is 11. a listán… Mint ismeretes, ebben a fegyvernemben nem a mieink játszák a főszerepet, de azért az örvendetes, hogy Dósa Dani már 47-es számmal szerepel a rangsorban. Csapatban is természetesen mások a céljaink, mint, teszem azt, férfi kardban. A 16-ba kerülés a legfontosabb, ezért az ellenfél az a Törökország lesz, amelytől az Eb-n kikaptunk. Most aztán tényleg itt a lehetőség a visszavágásra, hogy utána az oroszokkal vívhassunk egy tanulásra legalábbis alkalmas nyolcaddöntőt.
Női tőr. Egyéni verseny: 93 nevező. Csapatverseny: 15 induló. Miközben fent a mennyiségről több helyen is okkal lelkendeztünk, halkan jegyezzük meg – a fegyvernem e téren “lépéskényszerbe” került. Száz alá esett az indulószám, és akad olyan csapat, amely a negyeddöntőben vívja az első meccsét. A minőséggel itt sincs gond. Két klasszis, az olasz Di Francisca és az orosz Sanajeva az olimpia után visszavonult, de a többiek kivétel nélkül ott lesznek Lipcsében. Kiemeltünk magyar részről nincs, Mohamed Aida éppen hogy lemaradt erről, 18. a listán, és Kreiss Fanni is feljött, már a 30. rangsorban, ráadásul ő nem volt ott Rióban, a vb után még előrébb kerül majd. Csapatban az első meccsünk lesz a legfontosabb, a nyolcaddöntőben Japán ellen. Ha sikerül a győzelem, akkor a negyeddöntőben Olaszország lesz a rivális, nos, ott nem nekünk áll a zászló. Ám a széljárás fordulhat…