Lipcsétől Dakarig, Madridon át

febr 7, 2014 | Archív

 A budapesti női tőr WestEnd Világkupa mellett további három helyszínen rendeznek Vk-fordulót. A férfi kardozók Madridban, a női kardozók Dakarban debütálnak, míg a női

 

A budapesti női tőr WestEnd Világkupa mellett további három helyszínen rendeznek Vk-fordulót. A férfi kardozók Madridban, a női kardozók Dakarban debütálnak, míg a női párbajtőrözők egy héttel a pesti GP után Lipcsébe költöztek. A selejtezőnap legjobban a férfiaknak sikerült, heten folytathatják a viadalt a 64-es táblán, míg Lipcsében három magyar mondhatja el ugyanezt. Dakarban további kettő társult az „elitcsapathoz”, így a budapestiek mellett szombaton további 12 magyarnak szurkolhatunk.

Madridban kezdték meg a férfi kardozók idei Világkupa-versenysorozatukat. A hatalmas, 198 fós mezőnyben természetesen ott volt olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron, csakúgy mint legnagyobb ellenfelei, a világbajnok orosz Resetnyikov, az olasz Occhiuzzi, a német Limbach, és még sorolhatnánk a fegyvernem klasszisait. Nos, nekik a selejtező napon magától értetődően nem kellett pástra lépniük, miként Gémesi Csanádnak sem. Ugyanakkor másik tíz magyar selejtezett, és a csoportmérkőzésekből valamennyien továbbjutottak. Utána már értelemszerűen nem maradt százszázalékos a mérlegünk, de végül nem kevesebb, mint hét hazai kardozónk került a legjobb 64 közé – a kiemeltek mellett Iliász Nikolász, Szatmári András, Decsi Tamás, Gémesi Bence és Nagy Pál -, ami ebben a népes és erős mezőnyben kifejezetten jó produkciónak számít.

 

Női párbajtőrben még nagyobb, kétszáz fölötti mezőny állt rajthoz Lipcsében – közte tucatnyi magyar hölgy. Szász Emese természetesen kiemeltként csak szombaton kezd, a többieket viszont alaposan megrostálta a pénteki etap. A csoportmérkőzések után ugyan egyetlen magyar búcsúzott, azonban a direkt kieséses tábla első köre öt vívónknak is végállomást jelentett. Legfájóbb talán az volt, hogy két válogatottunk: Antal Edina és Révész Julianna egymással került szembe, azaz értelemszerűen egyiküknek búcsúznia kellett. Egyetlen tussal Edina nyert, így ő, és Budai Dorina (a még junior korú Bohus Réka egy találattal maradt alul) Emeséhez a szombati 64-es táblára. További, egyáltalán nem örömteli hír: Edina ismét magyarral, méghozzá Emesével találkozik az első körben.
 
Szenegál, pontosabban Dakar a rali helyett vívásban rendezhet világversenyt, és folgamazzunk elnézően: vékonyan csordogálnak a hírek a női kard Vk afrikai színhelyéről. Amit Gárdos Gábor vezetőedző tájékoztatásából megtudtunk: Márton Anna kiemeltként nem lépett pástra. A csoportmérkőzések után Várhelyi Kata közvetlenül a táblára jutott, viszont ugyanez nem sikerült nővérének, Annának és Garamnak – azaz kettőre feleződött a mieink száma. Gárdos Gábor a rendkívüli helyszínről a következőket mesélte. „Egy szóval: érdekes. Afrika, annak előnyeivel és hátrányaival. Kellemes meleg van, a szállás tisztességes, és a versenyt is kisebb késésekkel ugyan, de rendben bonyolítják le. Márpedig számunkra ez a legfontosabb.”
 
Eredmények. Férfi kard Világkupa, Madrid, 198 induló. Csoportmérkőzések: Szilágyi Áron és Gémesi Csanád kiemelt, Iliász Nikolász 5 győzelem/1 vereség, Nagy Zsolt 5/1, Decsi Tamás 5/1, Szatmári András 4/2, Gémesi Bence 4/2, Csaba Márton Bence 4/2, Gáll Csaba 3/3, Puy Sebestyén 3/3, Nagy Pál 3/3, Ravasz Etele 2/4.
A legjobb 96 közé jutásért: Iliász-Serrahima (spanyol) 15:11, Gémesi B.-Galli (osztrák) 15:13, Szatmári-Scepo (olasz) 15:14, Gáll-Barruyer (francia) 15:13, Decsi-Lopez Mendez (spanyol) 15:13, Puy-Popescu (román) 15:10, Nagy P.-Frolov (kazah) 15:11, Nagy Zs.-Florencia (mexikói) 15:12, Csaba-Velikij (orosz) 11:15, Ravasz-Kindler (német) 11:15.
A 64 közé jutásért: Iliász-Puy 15:12, Gémesi B.-Sun (kínai) 15:13, Nagy P.-Nuccio (olasz) 15:14, Szatmári-Igoe (amerikai) 15:7, Decsi-Souders (amerikai) 15:6, Nagy Zs.-R. Schrödter (német) 8:15, Gáll-Mackiewicz (amerikai) 13:15.
A szombati 64-es táblán: Szilágyi-S. Schrödter (német), Gémesi Cs.-S. Bazadze (grúz), Gémesi B.-Homer (amerikai), Decsi-Foschini (olasz), Nagy P.-Occhiuzzi (olasz), Szatmári-Szabó (német), Iliász-Skubiszewski (lengyel).
 
Női párbajtőr Világkupa, Lipcse, 209 induló. Csoportmérkőzések: Szász Emese kiemelt, Budai Dorina 4 győzelem/2 vereség, Révész Julianna 4/2, Bohus Réka 4/2, Bukoczki Bianka 4/2, Jung Alexandra 4/2, Kolczonay Anna 2/3, Antal Edina 2/3, Mihály Kata 2/4, Posovszky Tímea 2/4, Szabó Viktória 1/5 (kiesett).
A 96 közé jutásért: Antal-Révész 15:14, Budai-London (izraeli) 14:10, Posovszky-Staehli (svájci) 15:14, Bohus-Sirico (amerikai) 15:11, Jung-Fernandez (francia) 9:15, Kun-Shimooka (japán) 8:15, Kolczonay-Lee (koreai) 12:15, Bukoczki-Yu (koreai) 10:15, Mihály-Del Carrotto (olasz) 13:14.
A 64 közé jutásért: Antal-Ehler (német) 15:12, Budai-Halls (ausztrál) 15:8, Bohus-Lee (koreai) 13:14, Posovszky-Vitalis (francia) 5:15.
Szombaton a legjobb 64 között: Szász-Antal, Budai-Lin (kínai).
 

Női kard Világkupa, Dakar, 105 induló. Csoportmérkőzések: Marton Anna kiemelt,  Várhelyi Kata 5 győzelem/1 vereség (továbbjutott), Várhelyi Anna 2/3, Garam Nóra 2/4.

A 64 közé jutásért: Garam-Schneider (amerikai) 11:15, Várhelyi A.-Liu (kínai) 14:15.

A szombati 64-es táblán: Márton-Hwang (koreai), Várhelyi K.-Pundyk (ukrán).

2014. február 07.

Sztárok a páston
2024. MÁJUS 23. (CSÜTÖRTÖK) | LUDOVIKA ARÉNA

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM