Magyarország lett az egyetlen nemzet, amely két aranyéremmel térhet haza a Buenos Aires-i ifjúsági olimpia vívóversenyeiről! Köszönhető ez a ritka bravúr a kard szakágnak, ugyanis Rabb Krisztián után keddről szerdára virradóra Pusztai Liza nyerte a játékok befejező egyéni versenyszámát, a női kard egyénit.
Ehhez hasonló tusokkal győzte le a mexikói Botellót Pusztai Liza a döntőben.
Bódy István BVSC-s tanítványa, akit Dél-Amerikába a Lizával ugyancsak dolgozó válogatott edző, Bódy Benjámin kísért el, döcögősen kezdte a napot, a csoportkörből két győzelem, két vereséggel jutott tovább. Ám ennek a 11 indulós “elitverseny” esetében sok jelentősége nem volt, és ez hamarosan ki is derült…
Liza Európa-, világ-, és immár olimpiai bajnok is a 17 évesek között.
A nyolcaddöntőben Liza az algériai Benadouda ellen kezdett (15:8), majd jött az a bolgár Ilijeva, aki a kadet korosztály világversenyein az utóbbi időben egyedüliként, egyszer legyőzte a 17 éves magyar “minizsenit”, méghozzá idén, a szocsi Európa-bajnokság elődöntőjében. Azonban Budán is csak egyszer volt kutyavásár, és Liza nehéz meccsen, de 15:13-ra győzött. Később kiderült, ez volt a nap legszorosabb mérkőzése Liza számára. Az elődöntőben a koreai Li ellen 15:12-re, a fináléban egy másik régi ismerős, a mexikói Botello ellen még simábban, 15:9-re nyert Pusztai Liza. Aki ezzel az ifjúsági olimpiai aranyéremmel végleg megkoronázta káprázatos kadet karrierjét. Két világbajnoki és két Európa-bajnoki első helyezést követett a Buenos Aires-i siker! Gratulálunk neki és mestereinek egyaránt!
Pusztai Liza az érmével és a játékok kabalafigurájával. Aranyos fotó.
Az ifjúsági olimpia vívóversenyei szerdán a kontintensek közötti vegyes csapatversennyel fejeződnek be, magyar részről minden bizonnyal Liza és Rabb Krisztián kap helyet az együttesben.
Pusztai Liza, mexikói és koreai "udvarhölgyével".
Eredmények. Ifjúsági olimpia, Buenos Aires.
Női kard egyéni, 11 induló. A csoportmérkőzéseken: Pusztai Liza 2 győzelem/2 vereség.
Nyolcaddöntő: Pusztai-Benadouda (algériai) 15:8.
Negyeddöntő: Pusztai-Ilijeva (bolgár) 15:13.
Elődöntő: Pusztai-Li (koreai) 15:12.
Döntő: Pusztai-Botello 15:9.
Végeredmény: 1. Pusztai Liza (edző: Bódy István, válogatott edző: Bódy Benjámin), 2. Natalia Botello Cervantes (mexikói), 3. Li Jüun (koreai).
Férfi tőr egyéni. Végeredmény: 1. Armand Spichiger (francia), 2. Kenji Bravo (amerikai), 3. Jonas Winterberg-Paulsen (dán).