Liza-léptek: bronz, ezüst, ezüst!

márc 9, 2018 | Archív

Junior Európa-bajnoki ezüstérmes lett Pusztai Liza! Minisztárunk kadet egyéni Eb-bronza, kadet csapatezüstje után az idősebbek között lett második! Gratulálunk neki, és mestereinek, a Bódy famíliának!

Munkatársunk helyszíni jelentése:

Pusztai Liza egészen kivételes tehetség, és ezt ismét igazolta. Tizenhét évesen megnyerte második Európa-bajnoki érmét a húszévesek között, egy nagyszerű ezüstöt. Ezzel már harmadik medálját gyűjtötte be itt, Szocsiban, és egyáltalán nem kizárt a negyedik sem, elvégre a junior csapatverseny még hátra van… 

Pusztai Liza 2:8-ról fordított az elődöntőben a német Gette ellen. 

A menetelése egészen rendkívüli volt a döntőig. Egy erős csoportkör után a 16 közé jutásért saját korosztályával, az újdonsült Európa-bajnok török Unludaggal került szembe, és igazolta, hogy még egyszer nem lenne ugyanaz a kadet Eb végeredménye… Liza ugyanis 15:7-re győzött. A következő körben, már a nyolcaddöntőben, a német Funke átkozhatta a sorsolását, 15:10 lett a vége. Az éremért a rendkívül kellemetlen francia Noutscha következett, ám a magyar végig uralta az asszót, folyamatosan megelőzte a franciát, és végig vezetve győzött 15:11-re. Ezzel jutott az esti elődöntőbe, ahol egy újabb német, Gette következett. És a félidőben megfagyott az ereinkben a vér. Gettének minden bejött, 8:2-re húzott el Liza ellen. A félidőben Bódy Benjámin nyugtatta és lelkesítette édesapja és saját tanítványát, a jelek szerint teljes sikerrel. Lizi ugyanis a szünet után kilenc (!) tust adott zsinórban, és végül olyan simán lett 15:11, hogy a 2:8-at el is felejtettük… 

És a döntőben is adott ehhez hasonló szép találatokat.

De a legfontosabb asszó még hátra volt, az egész nap ugyancsak kiválóan teljesítő orosz Mihajlova ellen. A félidő, sajnos, megint csak 2:8-ra alakult, és azt azért érezni lehetett, hogy ez nem ugyanaz a meccs, mint az elődöntő, ahol Lizi fordítani tudott. A fizikálisan jóval erősebb orosz ezúttal végig dominált, a vége 8:15 lett. Pusztai Liza ezúttal nem volt elkeseredve harmadik szocsi Eb-érme okán, mint a legutóbbi két alkalommal, és igazán nem is lehet! Az Európa-bajnokság egyik főszereplője, és nagyszerű ezüstöt akasztottak a három évvel idősebbek korosztályában a nyakába, gratulálunk, neki, és a Bódy családnak egyaránt!

Lizának ereje és oka is volt a mosolyra az orosz Mihajlova elleni gratulációkor.

A többiekről: talán kicsit sikerülhetett volna jobban is… Nagy Valentinára ez nem igaz, elvégre másik kadet korú versenyzőnk a csoportban is jól teljesített, majd a legjobb 32 között biztosan győzte le a román Radut (15:11). A kadet Eb ötödik helyezettje utána viszont a mezőny tán legnagyobb nevét, a francia Querolit kapta, és a junior egyéni világbajnok nem kegyelmezett, 15:6-ra győzött. Kern Bianka és Kelecsényi Mirabella a csoportját szépen teljesítette, ám a direkt kieséses tábla első körében vereséget szenvedtek. Mira szoros asszóban maradt alul a német Eiflerrel szemben, Biankának viszont nem volt esélye (3:15). Ezúttal a spanyol Ventura volt az ász.

Férfi tőrben magyar részről nem történt meglepetés. Ami azt jelentette jelen esetben, hogy egyetlen magyar sem jutott a legjobb 16 közé. És mindez tán csak azért okoz kissé kesernyés szájízet, mert három évvel ezelőtt, kadetként, erről a társaságról gondoltuk, hogy szép sikereket ér majd el – ezek, egyelőre váratnak magukra, talán majd a világbajnokságon, vagy itt, csapatban… Pedig akadt a versenynapnak olyan pillanata, amikor bizakodtunk. A csoportmérkőzések után nem annyira, ott ráadásul Bellovicz Gábor kiesett. Ám a 64 között Kiss Dani a papíron nála esélyesebb olasz Marinót 15:13-ra legyőzte, és sokáig Mészáros Tamás is vezetett az orosz Milnyikov ellen, ám a vége 14:15 lett. A csoportkörben legjobban, ötven százalékos mérleggel vívó Frűhauf Benjámin pedig fehérorosz ellenfelét, Kurilovicsot verte 15:12-re. A 32 között aztán egyik magyarnak sem volt esélye. Beni a francia Savintől 15:4-re, Dani a belga Van Vampenhouttól 15:5-re kapott ki, és ezzel véget ért tőrözőink számára a versenynap. 

A kadet és junior Európa-bajnokság hajrájához érkeztünk, következnek a junior csapatversenyek. Szombaton a női tőrözők, a férfi kardozók és a női párbajtőrözők lépnek pástra. Továbbra is, hajrá, magyarok!

Eredmények. Kadet és junior Európa-bajnokság, Szocsi.

Junior férfi tőr egyéni, 76 induló. A csoportmérkőzéseken: Frűhauf Benjámin 3 győzelem/3 vereség, Kiss Dániel 2/4, Mészáros Tamás 2/4 (továbbjutottak), Bellovicz Gábor 1/5 (kiesett).

A legjobb 32 közé jutásért: Frűhauf-Kurilovics (fehérorosz) 15:12, Kiss-Marini (olasz) 15:13, Mészáros-Milnyikov (orosz) 14:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Frűhauf-Savin (francia) 4:15, Kiss-Van Campenhout (belga) 5:15.

Végeredmény: 1. K. Borodacsev (orosz), 2. Filippi (olasz), 3. Giacon (holland) és Roger (francia), …29. Frűhauf Benjámin, …32. Kiss Dániel, …51. Mészáros Tamás, …63. Bellovicz Gábor.

Junior női kard egyéni, 53 induló. A csoportmérkőzéseken: Pusztai Liza 5 győzelem/1 vereség, Kern Bianka 5/1, Nagy Valentina 4/1, Kelecsényi Mirabella 3/2 (továbbjutottak).

A legjobb 16 közé jutásért: Pusztai-Unludag (török) 15:7, Nagy-Radu (román) 15:11, Kern-Ventura (spanyol) 3:15, Kelecsényi-Eifler (német) 12:15.

Nyolcaddöntő: Pusztai-Funke (német) 15:10, Nagy-Queroli (francia) 6:15.

Negyeddöntő: Pusztai-Noutscha (francia) 15:11.

Elődöntő: Pusztai-Gette (német) 15:11. 

Döntő: Pusztai-Mihajlova (orosz) 8:15.

Végeredmény: 1. Mihajlova (orosz), 2. Pusztai Liza (edző: Bódy István, Bódy Benjámin, válogatott edző: Gulácsi Ferenc), 3. Gette (német) és Cakir (torök), …13. Nagy Valentina, …17. Kern Bianka, …25. Kelecsényi Mirabella.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események