Másodszor rendeztük meg a Magyar Vívás Napját – párhuzamosan a WestEnd országos bajnokság hat egyéni döntőjével. A rendezvényen köszöntöttük a sikeres szakosztályokat, és az eredményes sportolókat – a serdülőktől a veteránokig. Nem mellesleg hat egyéni magyar bajnokot avattunk…
Bátran nevezhetjük sportágunk hazai ünnepének a Magyar Vívás Napját, melyet másodszor rendeztünk meg párhuzamosan a WestEnd országos bajnokság egyéni döntőivel. A finálék között számos, számunkra fontos köszöntést láthattunk. Elsőként a legsikeresebb serdülőket jutalmazta Csampa Zsolt elnök és Szlovenszky Lajos szakmai alelnök, valamint a legsikeresebb szakosztályok kaptak felszereléscsomagot, illetve pengéket. Később a főpáston üdvözölhettük az esztendő nagyszerű kadet és junior eredményeit elérő vívókat és mestereiket. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: a valaha volt legeredményesebb esztendő ebből a szempontból 2014! A magyar utánpótlás a kadet és junior világversenyeken, illetve az ifjúsági olimpián 22 érmet, közte 7 aranyat nyert! A köszöntöttek sora olyan hosszú volt, hogy a pástra is alig fértek fel – ez legyen a legnagyobb bajunk… A debreceni vb-n remeklő veteránok sem hiányozhattak a sorból, majd négy, nyolcvan esztendős hatalmas egyéniséget üdvözölhettünk! Az olimpiai ezüstérmes Marosi Józsefet, a nagyszerű kardedzőt, Batizi Sándort, a nemzetközi szövetség egyik, versenyzőink iránt leginkább elhivatott korábbi magyar tagját, Mészáros Józsefet, valamint a “mesterlegendát”, a világversenyeken öt évtized alatt több mint száz aranyérmet gyártó Szőcs Bertalant. Végül pedig eredményes felnőttjeinket, közte az Év vívóit, Szász Emesét, illetve Rédli Andrást. (A köszöntésekről hamarosan fotógalériát teszünk fel a honlapra.)
Közben persze a legjobbak vívtak is, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban lépett pástra a 192 legjobb magyar vívó, ugyanis egy napon rendeztük a hat fegyvernem 32-es direkt kieséses tábláját. Nézzük távirati stílusban, mi is történt!
Testvérek, ha összecsapnak. Ezúttal Kata talál, de Anna lett a magyar bajnok!
Női kardban a dobogóra a három, arra legesélyesebb versenyző jutott, valamint a még kadet korú Kelcsényi Mira, aki ezzel az ob messze legfiatalabb dobogósa lett, teljesítményéhez gratulálunk! A címvédő Márton Annának (aki egyébként még szintén junior) ezúttal a bronz jutott, míg a finálét a BVSC két válogatottja, Várhelyi Anna és Várhelyi Kata vívta. A testvérpárbaj ezúttal valóban nagy és éles csatát hozott, az esti program legszorosabb összecsapását láthattuk, egyetlen tussal győzött Anna a jelenleg Amerikában élő és készülő húga ellen. Izgalmas nyitány volt!
Szabados Gábor (balra) megállíthatatlan volt, Gátai Robi is kapitulált.
A programban a férfi tőrözők döntője következett, ami az utóbbi évek gyakorlatával szemben nem hozott testvérpárharcot – igaz, majdnem… A Szabados fivérek megszokott családi partijába Gátai Róbert “kavart bele”, aki az elődöntőben legyőzte Kristófot. Érdekesség, hogy a későbbi ezüstérmes Gátai, illetve a másik bronzérmes Bíró Péter már csupán hobbiból lép pástra, ugyanakkor ez némi kritika is a többiek irányába. A győzelmet pedig egész napi magabiztos versenyzéssel Szabados Gábor szerezte meg, aki ezzel ötödször lett egyéni magyar bajnok.
Jeszenszky Szilvi (balra) „vezényel”, de a karmester Mohamed Aida volt.
A női tőrözők mezőnyében az UTE, illetve a Terézváros két vívója csapott össze, Solti Antalnak mégsem kellett izgulnia, mivel Mohamed Aida és Jeszenszky Szilvia is az ő tanítványa. A dobogó alsó fokára két honvédos vívó, Varga Gabi és Lupkovics Dóra állhatott. A legfelsőre pedig Aida, aki egész nap remek formában vívott, mintha nem néhány hónappal a szülése után tért volna vissza. Olyan energiával versenyzett, hogy alsó hangon egy évtizedet nyugodtan letagadhatna a korából! És ha már tízes: egyéni világbjnoki ezüst- és bronzérmesünk tizedik egyéni magyar bajnoki aranyérmét nyerte! Szóljon, aki tud ennél több egyéni ob-aranyat nyerő vívóról, a krónikás nem ismer ezen a téren Mohamed Aidánál eredményesebbet. Le a kalappal!
Így örül egy magyar bajnok. Rédli András ezt a trófeát is megszerezte.
Férfi párbajtőrben a Balaton két versenyzője vívta a döntőt – és a fradisták örülhettek. Nincs sem kép-, sem elmezavar, a zöld-fehér színek rajongójaként is elhíresült Európa- és világbajnok Rédli Andrásnak ugyanis ferencvárosi szurkolótársai voltak a lalátón ezen az estén. Az Ezredes klubtársát, File Mátyást győzte le izgalmas asszóban, míg a dobogó harmadik fokára a pécsi Berta Dániel és az MTK-s Szényi Péter állhatott. E fegyvernem versenye kezdődött legkorábban – egyébként 125-en rajtoltak, ami azért nagy szám! – és hozta a reggeli szenzációkat: Imre Gézát az Amerikában tanuló Garzó Zsombor, Boczkó Gábort a 18 esztendős Siklósi Gergely győzte le a legjobb 32 között.
Bukócki Bianka, a tűzről pattant magyar bajnok Mihály Kata ellen akcióban.
A női párbajtőrözők produkálták a nap meglepetésdöntőjét. A fináléba Bukócki Bianka és Mihály Kata jutott, és azért ez akkor is vaskos meglepetés, ha a világranglistelső Szász Emese könyöksérülés miatt nem indult. Tóth Hajni, Antal Edina és Budai Dorina egy ágra került, arról a félről végül a nevető negyedik – Bukócki Bianka került a fináléba, míg a másik oldalon Mihály Kata lépegetett el a döntőig, és érte el a debreceni klub eddigi legszebb felnőtt eredményét. Erről a szakaszról Révész Julianna szenvedett el meglepetés vereséget a junior Felker Adrienntől. A debreceni aranykönyvbe végül ezüstérem került, mivel a BVSC-s rivális tűzről pattant vívásával szemben Kata nem találta az ellenszert. Bianka pedig győzelmével pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el, egyben megnyerte a BVSC második aranyérmét, amivel a vasutasok lettek a nap egyedüli duplázói.
Egy, a számtalan szép mozdulat közül Szatmári András és Szilágyi Áron fináléjában.
Az est utolsó fináléja hozta a legszebb, talán legszínvonalasabb asszót, de hát ezt tulajdonképpen el is vártuk. Férfi kardban ugyanis az olimpiai bajnok Szilágyi Áron és a még mindig ifjúnak mondható nagy tehetség, Szatmári András lépett pástra, aki az elődöntőig sorra búcsúztatta vb-bronzérmes társait, Decsi Tamást, majd Gémesi Csanádot. A két bronz így némi meglepetésre Hamar Balázsnak és a junior korú Kossuth Bálintnak jutott, a vasasos pasasok pedig az aranyért mérkőztek. Nem kellett csalódnunk! A szoros csörte ugyan elmaradt, Áron végig vezetve, biztosan uralta az asszót, de olyakor szenzációs tusokat, látványos megoldásokat láthattunk. A nap méltó befejezése volt, jöhetnek a szombat-vasárnapi csapatversenyek!
Megszokott látvány. Szilágyi Áron a dobogó tetején, aranyéremmel a nyakában, kupával a kezében.
Eredmények. WestEnd országos bajnokság, egyéni versenyek.
Férfi kard, 54 induló: 1. Szilágyi Áron (Vasas, edző: Somlai Béla), 2. Szatmári András (Vasas), 3. Hamar Balázs (BVSC) és Kossuth Bálint (UTE), 5. Nagy Pál (Vasas), 6. Puy Sebestyén (Vasas), 7. Gémesi Csanád (GEAC), 8. Nagy Zsolt (Vasas). A döntőben: Szilágyi-Szatmári 15:10.
Négyen a dobogón, két testvér, két Anna és három BVSC-s.
Női kard, 35 induló: 1. Várhelyi Anna (BVSC, edző: Fehér Gábor), 2. Várhelyi Kata (BVSC), 3. Márton Anna (MTK) és Kelecsényi Mirabella (BVSC), 5. Mikulik Júlia (BVSC), 6. László Luca (UTE), 7. Péntek Brigitta (BVSC), 8. Bérczy Dorottya (BVSC). A döntőben:Várhelyi A.-Várhelyi K. 15:14.
Mosolygós elnök és mosolygós aranyérmes. Csampa Zsolt és Rédli András „kettőse”.
Férfi párbajtőr, 125 induló: 1. Rédli András (Balaton, edző: Udvarhelyi Gábor), 2. File Mátyás (Balaton), 3. Berta Dániel (PTE-PEAC) és Szényi Péter (MTK), 5. Somfai Péter (Honvéd), 6. Hanczvikkel Márk (Balaton), 7. Deák István (NKESE), 8. Garzó Zsombor (Vasas). A döntőben: Rédli-File 15:12.
Kicsi lány nagy szívvel, nagy kupával. Bukócki Bianka aranya.
Női párbajtőr, 82 induló: 1. Bukócki Bianka (BVSC, edző: Kovács Iván), 2. Mihály Kata (DHSE-PMD), 3. Szabó Laura (BVSC) és Tóth Hajnalka (BVSC), 5. Budai Dorina (Honvéd), 6. Várnai Vivien (Honvéd), 7. Felker Adrienn (Balaton), 8. Kazár Dóra (AVA). A döntőben: Bukócki-Mihály 15:9.
Szabados Gábor ötöse. Az Építők vívója az ötödik egyéni magyar bajnoki aranyérmét nyerte…
Férfi tőr, 56 induló: 1. Szabados Gábor (Építők, edző: Marco Goncalves), 2. Gátai Róbert (MTK), 3. Szabados Kristóf (Építők) és Bíró Péter (UTE), 5. Dósa Dániel (Törekvés), 6. Steiner Dániel (Honvéd), 7. Frűhauf Benjámin (MTK), 8. Németh Gábor (Honvéd). A döntőben: Szabados G.-Gátai 15:6.
… Mohamed Aida pedig a tizediket, ezt próbálja tőrrel a kezében mutatni. Fantasztikus!
Női tőr egyéni 36 induló: 1. Mohamed Aida (UTE, edző: Solti Antal), 2. Jeszenszky Szilvia (Terézváros), 3. Varga Gabriella (Honvéd) és Lupkovics Dóra (Honvéd), 5. Pásztor Flóra (Törekvés), 6.Gólya Fruzsina (UTE), 7. Nattán Sarolta (Terézváros), 8. Kreiss Fanni (UTE). A döntőben: Mohamed-Jeszenszky 15:8.
2014. december 20.