A kardozók selejtezőivel kezdődött Moszkvában a világbajnokság. A rekordlétszámú mezőnyökben természetesen a mieink is ott voltak, és a kötelezőt sikerült megoldanunk. A nyolc magyar induló – négy férfi, négy nő – közül hét bejutott a 64-es főtáblára. Folytatás kedden, kardban már érmekért, párbajtőrben a selejtezőkkel.
Munkatársunk helyszíni jelentése:
Mostantól maximális fordulatszámmal pörög Moszkvában az olimpiai kvalifikációs világbajnokság. A versenyek elkezdődtek, és csupa-csupa rekordot könyvelhet el a sportág. A valaha volt legtöbb induló (912) lép pástra, a valaha volt legtöbb nemzet (108) nevezett, és a valaha volt legnagyobb csarnokban rendezik a vívó vb-t (az Olimpiyski 35 ezer nézőt képes befogadni, és ezzel Európa legnagyobb zárt sportcsarnoka). A magyar küldöttség is teljessé vált, megérkeztek a tőrözők Érsek Zsolt vezetésével, miközben Kulcsár Győző női párbajtőröző tanítványainak adott iskolát, a kardozók pedig megkezdték a világbajnokságot…
Kész? Rajt! A gépek is beindultak, elstartolt a moszkvai világbajnokság.
Az egyhetes versenysorozat ugyanis a férfi és a női kardozók egyéni versenyével kezdődött, és őszintén bíztunk abban, hogy nem ez lesz az a nap, amikor lerágjuk a körmünket az izgalomtól. Nos, ez így is lett, körömrágásból nagyjából annyi jutott, mint a rászokás legelején, vagy a leszokás legvégén. Minimális. Ez is inkább női kardban járt, ahol azért göröngyös volt a 64 felé vezető út. Na nem Márton Annának, aki kiemeltként nem lépett pástra, hanem a többieknek. Mikulik Júlia és Garam Nóra két-két, Várhelyi Anna pedig három vereséggel zárta a csoportkört, így mindannyiuknak további egy akadályt kellett teljesíteni a főtáblára kerülésért. Ez azonban Julinak nem jött össze. Pedig a kazah Habibullina nem számított esélyesebbnek, mégsem vezetett egyszer sem a magyar az asszóban. 0:3. majd 4:8-as féliső után 9-nél az egyenlítés is összejött, de a vezetést egyszer sem sikerült átvenni, 12:15 lett a vége. Várhelyi Nusi asszója is hozott izgalmakat, de ott a végkifejlet pozitív lett! Rendkívül fordulatos asszóban 13:14 után az utolsó csavar a mi javunkra döntött a japán Aoki ellenében. És mivel Garam Nóri hamar ledolgozta az asszó elején összeszedett hátrányát, majd egyre jobban elhúzott és biztosan nyert a mexikói Toledo ellen (15:9 lett a vége), ez azt jelentette, hogy a négyből három magyar lehet ott a kedd reggeli folytatáson.

Várhelyi Anna látszólag nyugodt, pedig ő vívta az első nap legizgalmasabb magyar vonatkozású asszóját. De megnyerte!
Az urak aztán ezt a mérleget részükről százszázalékosra, a fegyvernem egészét tekintve 87,5 százalékosra módosították. Kiemelt egyéni olimpiai és Európa-bajnokunk, Szilágyi Áron – halk célzás, hogy egyedül a világbajnoki arany hiányzik… – mellett Iliász Nikolász, Szatmári András és Decsi Tamás egyaránt ígéretes vívással rukkolt elő, fel sem vetődhetett bennünk, hogy nem jutnak a 148 induló közül a legjobb 64 közé. Ez sikerült is mindhármójuknak. Nikó a csoportkörben veretlenül, közvetlenül lépett a főtáblára, míg Andris és Tomi egy-egy vereség okán túlórára kényszerült. Ugyanakkor a folytatásban kétség nem fért ahhoz, hogy Szatyi a tunéziai Ferjaninál (15:8), Tomi a mexikói Florencionál – kéretik nem összetéveszteni a Rabszolgasors sztárjával, Leoncioval… – bizonyolt sokkal jobbnak (15:6).
Így aztán hét magyar lépett tovább a nyitónapon, és jöhet a kedd, amikor magyar szempontból teljes nagyüzem lesz. Hét kardozóért (női és férfi 64-es főtábla) és nyolc párbajtőrözőért (női, férfi selejtező) kell majd izgulni. Előbbieknél ráadásul érmeket is osztanak, úgyhogy ekkor már lesz ok a körömrágásra.
Az sem baj, ha tövig…
Eredmények. Világbajnokság, Moszkva. Női kard egyéni, 116 induló. A csoportmérkőzéseken: Márton Anna (kiemelt), Mikulik Júlia 4 győzelem/2vereség, Garam Nóra 3/2, Várhelyi Anna 3/3 (valamennyien továbbjutottak).
A legjobb 64 közé jutásért: Garam-Toledo (mexikói) 15:9, Várhelyi-Aoki (japán) 15:14, Mikulik-Habibullina (kazah) 12:15.
Kedden a 64-es táblán: Márton-Kaspiarovich (fehérorosz), Garam-Seh (kínai), Várhelyi-Zagunis (amerikai).
Férfi kard egyéni, 148 induló. A csoportmérkőzéseken: Szilágyi Áron (kiemelt), Iliász Nikolász 5 győzelem/0 vereség (közvetlenül a 64 közé jutott), Szatmári András 5/1, Decsi Tamás 4/1.
A legjobb 64 közé jutásért: Szatmári-Ferjani (tunéziai) 15:8, Decsi-Florencio (mexikói) 15:6.
Kedden a 64-es táblán: Szilágyi-Lara (mexikói), Iliász-Pakdaman (iráni), Szatmári-Amer (egyiptomi), Decsi-Polossifakis (kanadai).
2015. július 13.