Késő estébe nyúló elnökségi ülést tartott kedden a Magyar Vívó Szövetség. A testületnek bőven akadt dolga: többek között megtárgyalta a világbajnoki jelentést, a következő szezontól egységes ranglista pontszámítást vezetett be, és elfogadta a 2015/16-os szezon válogatási elveit.
Lélegzetvételnyi szünet után máris indul az új vívószezon! Az edzőtáborok az alsóbb korosztályok részére már javában zajlanak, mi több, alig három hét múlva a megújult Gerevich Aladár Sportcsarnokban már várhatóan több mint ötszáz kadet vívó lép pástra az európai körverseny budapesti állomásán! Úgyhogy a pihenőnek vége, előttünk az új feladatok.
Ennek megfelelően a szakmai bizottság, majd a Magyar Vívó Szövetség elnöksége is ülésezett – Csampa Zsolt elnök vezetésével. A megbeszélések kora délutántól késő estig tartottak… Az elnökségin elsőként a nemrég elhunyt olimpiai és világbajnok Tordasi Ildikó emlékének adóztak a jelenlévők. Ezt követően a moszkvai világbajnokságról tartott beszámolót Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány, melynek során az a ritka helyzet állt elő, hogy elnökségi tagként hallgatta végig önmaga teljesen jogos méltatását világbajnokunk, Imre Géza…
Úgy legyen! HAJRÁ, MAGYAROK – az új szezonban is!
2015. augusztus 19.