Ünnepélyes keretek között köszöntötték Budapesten a nanjingi ifjúsági olimpián kitűnően szerepelt magyar csapatot a Magyar Olimpiai Bizottság székházában.
„Büszkék lehetünk a nanjingi ifjúsági csapat eredményeire. Ez a siker egy olyan összefogás eredménye, amely minket, magyarokat büszkeséggel tölthet el. Bízom benne, hogy két év múlva a riói olimpián minél több nanjingi fiatal állhat rajthoz, és ott szintén sikeresen tudnak szerepelni” – mondta köszöntőjében Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. „Utólag elmondhatjuk, a reményeinket beváltották a fiatalok: a nyolcadik helyezést értük el a nemzetek rangsorában, olyan országokat megelőzve, mint Németország, az Egyesült Államok vagy Nagy-Britannia. Ebben a csapatban érződött az az erő, az az elszántság, az a nagyon sportszerű viselkedés, amivel a magyar csapat az ottaniak szimpátiáját is kivívta.”
Esztergályos Patrik, Szabó Bence és Záhonyi Petra. Mindannyian nyertek Ázsiában olimpiai érmet…
A MOB első embere hangsúlyozta, hatalmas köszönet illeti a szülőket is, hiszen egykori sportolóként nagyon jól tudja, mekkora lemondással jár a sportolás, és mekkora szükség van a nyugodt családi háttérre.
„Emellett köszönetet mondok a magyar kormánynak, hogy mind a tizenhat sportághoz, mind az utánpótlás fejlődéséhez kapcsolódóan folyamatosan támogatta és támogatja a magyar ifjúságot” – fogalmazott Borkai Zsolt
Az ünnepségen beszédet mondott Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára is. „A Nanjingban helytálló fiatalok újfent bizonyították, fényes jövő előtt áll a magyar sport. Az ifjúsági olimpia előtt bíztunk benne, hogy ezúttal sem maradnak el a sikerek, az érmek, és fiataljaink fel tudtak nőni a feladathoz. Nincs kétségem afelől, hogy a mostani eredmények, tapasztalatok a felnőtt versenyeken kamatozni fognak” – adott hangot bizakodásának a sportvezető.
Az eseményen nanjingi aranyérmeseink is mikrofont ragadtak, a párbajtőr egyéni bajnoka, Esztergályos Patrik a lányok kedvence volt Kínában, de mindenkit megnyugtatott, nem szállt fejébe a dicsőség: „Azon a bizonyos napon remek formát fogtam ki Nanjingban, a siker azonban csak arra ösztönöz, hogy a jövőben még keményebben dolgozzak. Hogy ez Rio vagy Tokió szempontjából mit jelent, arról korai beszélni.”