Megjelent az Utánpótlássport 2017

febr 23, 2018 | Archív

A MediaBook kiadó gondozásában, bővített terjedelemmel megjelent a második kötete az Utánpótlássportnak. Az erről szóló bemutató moderátota Esztergályos Patrik, ifjúsági olimpiai bajnok vívónk volt.

Forrás: utanpotlássport.hu, mvsz

A második kötet jelent meg az utánpótlássport évét bemutató – bizonyára örökéletű – sorozatban. A tavalyi bemutatkozás után most a 2017-es esztendő utánpótlás-eseményeit összegző, új alkotás érkezett meg frissen a nyomdából a MediaBook Kiadó könyvbemutatójára.

A bemutató stílszerű volt, a moderátor feladatát az ifjúsági olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Esztergályos Patrik látta el, aki a jövőjét a médiában képzeli el – reméljük, jó pár év múlva…

A bemutató főszereplői. Esztergályos Patrik ifjúsági olimpiai bajnok párbajtőröző, az esemény moderátora. Mellette Bruckner Gábor főszerkesztő, Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Késely Ajna úszó és Pósfai Gábor, a főtámogató Decathlon vezetője.

Bruckner Gábor, a MediaBook Kiadó Kft. vezetője, a könyv főszerkesztője elmondta, hogy az előző évihez képest bővült a terjedelem, immár 460 oldalt tölt ki negyven sportág összesen több tízezer neve, adata. A könyv egyharmadát foglalják el a számszerű eredmények: felvonultatva az utánpótlás-világversenyek és országos bajnokságok összes dobogós helyezettjét. Érdekes írások szólnak a nagy versenyekről, az év ifjú csillagairól, kiváló mesterekről, A hónap műhelye díj tizenkét nyerteséről. De gesztust kapnak a nagy elődök is: tíz klasszisunk beszél arról az időszakról, amikor ő még kissrác/kislány volt.

Köszönetét fejezte ki a támogatóknak a segítségért, mert a könyv – a szó szoros értelmében – nem jött volna létre nélkülük: az Emmi sportért felelős államtitkársága, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Decathlon; a készítésben pedig a gyomai Kner Nyomda és a tervező szerkesztő, Fábián István szerzett maradandó érdemeket. A főszerkesztő elmondta: úgy véli, a kötet alkalmas arra, hogy visszajelzést adjon a magyar sport szereplőinek és a szülőknek.

A könyvben a vívás természetesen főszerepet játszik. Valamennyi korosztályos világverseny magyar eredményeit, neveit megtalálhatjuk. Miként az összes korosztály országos bajnokságának dobogósai is név szerint megtalálhatóak a kiadványban – azaz minden érintettnek szép emlék lehet az Utánpótlássport 2017.

A kötet nem kerül a könyvesboltokba, megrendelni közvetlenül az utanpotlássport.hu honlapon keresztül lehet.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM