Megvan az első (bronz)érem Mariborban!

febr 27, 2015 | Archív

Megszerezte első érmét a magyar küldöttség a maribori kadet és junior Európa-bajnokságon. Harmadik lett ugyanis a kadet férfi párbajtőrcsapat, míg a női kardozók a negyedik, a férfi

Megszerezte első érmét a magyar küldöttség a maribori kadet és junior Európa-bajnokságon. Harmadik lett ugyanis a kadet férfi párbajtőrcsapat, míg a női kardozók a negyedik, a férfi tőrözők az ötödik helyen végeztek. GRATULÁLUNK! A másik három fegyvernem csapatversenyével zárul szombaton a kadet Eb, vasárnaptól következnek a juniorok!

 

Munkatársunk helyszíni jelentése

 

A négyfelvonásos maribori kadet és junior Európa-bajnokság második szakaszába léptünk a pénteki kadet csapatversenyek kezdetével. Az első szakaszban, a fiatalabbak egyéni versenyei után némileg felemásak lehetnek az érzéseink. Egyfelől a hat döntős helyezés – ami szakmailag értékesnek mondható – igazolja, hogy a korosztály élmezőnyéhez tartozunk. Ugyanakkor a “látványkirakatba” nem került érem, ami viszont nem kellemes. Már csak azért sem, mert arra három fegyvernemben (férfi és női párbajtőr, női tőr) is eséllyel pályáztunk. Éppen ezért kettőzött akarással várta a küldöttség a pénteki délelőttöt, amikoris a férfi tőrözők és párbajtőrözők, valamint a női kardozók megkezdték csapatversenyüket. 

 
A nyolc közé jutásért az indulólétszám, no meg az egyéni helyezések okán a női kardcsapatnak nem is kellett pástra lépnie, a fiúknak viszont igen. Ugyanakkor a tőrözőknek Nagy-Britannia, illetve a párbajtőrözőknek Ukrajna legyőzése nem jelentett akadályt. Előbbieknél végig vezetve nyertünk 45:30-ra, az epézőknél a meccs közepén “robbantott” Bende Bence és Nagy Dávid, utána már nem volt megállás (45:29). A negyeddöntőkben mindkét férfifronton nagy falat, Franciaország következett. Intézzük el előbb a kellemetlenebb részét a történetnek: tőrben nem sok esélyünk volt. 5:1-re és 10:6-ra még vezettünk, de a középső szakaszban “döntő fölénnyel” nyertek a gallok, a vége sajnos sima 45:27 lett. A párbajtőrözők viszont nagyon izgalmas meccsen visszavágtak! Itt szinte végig együtt haladt a két együttes, aztán az utolsó előtti asszóra egálnál beállt az éjszakát – már elnézést a kifejezésért… – végighányó Andrásfi Tibor, aki plusz eggyel váltotta Nagy Dávidot, aki szép asszóban be is húzta a meccset (45:42), és ezzel elődöntős lett a válogatott! Kisvártatva követték a fiúkat a lányok! Ne gondoljunk semmi rosszra, az elődöntőbe követték a párbajtőrözőket a női kardozók. Igaz, ez a lengyelekkel szemben elvárható volt, még akkor is ha Papp Boriék csepegtettek egy kis izgalmat a végjátékba (45:43). 
 
 Kern Bianka, Bérczy Dóri, Kelecsényi Mira és Papp Bori negyedik helyig vitte a kadet női kardcsapatot.
 
Az elődöntőkben a fiú párbajtőrözők mérkőztek Olaszországgal, egy rendkívül érdekes összecsapáson. A mérkőzés középső szakaszában egyre jobban elhúztak az itáliaiak, olyannyira, hogy az utolsó asszóra 38:28-nál kötött be Nagy Dávid. Hogy aztán tusról tusra jöjjön feljebb és feljebb. Tizenhat éves tehetségünk 42:40-re felzárkózott, ám az ennél is nagyobb bravúr már nem jött össze, 45:43-ra nyertek az olaszok. Következett a másik magyar érdekeltségű elődöntő, melyben női kardozóink a franciák ellen léptek pástra. A harmadik aznapi magyar-francián nem volt sok esélyünk. Kelecsényi Mirabella az egyéni verseny utolsó tusánál összeszedett kézsérülése okán egész nap szenvedett, egyedül a csereként beáll Kern Bianka csinált egy hatalmas bravúrt, de ezzel csak a végeredményt tudtuk kozmetikázni, igazi esélyünk nem volt a győzelemre. És milyen a vívás? A bronzéremért éppen ez a Kern Bianka bakizott egy nagyot a mérkőzés közepén, így jelentős előnyről (25:17) buktuk el az olaszokkal szembeni bronzderbit. Ráadásul úgy, hogy az ezen a meccsen nagyszerűen vívó Papp Bori még egyszer visszahozta a reményt, 35:31-re még mi vezettünk. A vége viszont 45:43 oda lett!
 
Csakhogy addigra már megszereztük a várva várt első érmünket!
 
 Nagy Dávid (jobbra) kis híján hatalmas bravúrt ért el az olasz Cuomo ellen.
 
A férfi párbajtőrözők ugyanis feltették egész napi remek szereplésükre a koronát a lengyelek elleni meccsen. Ezúttal az egész nap remeklő Nagy Dávid mellé felnőtt Andrásfi Tibor is – mármint az ifjabbik. Az idősebb ugyanis a “kispadról” vezényelt. A hajnalban még komoly rosszullétel bajlódó “gyerek” pedig rengeteget tett hozzá a sikerhez. És ami ebben a csapatban rendkívül szimpatikus volt: amikor az ezen a mérkőzésen valamivel halványabb Bende Bencét lecserélték, akkor a helyére beálló – és helytálló! – Mestyanek Mátét úgy kellett elküldeni melegíteni, mert csapattársa vigasztalásával volt elfogadva. Úgyhogy ezek a fiúk nagyon megérdemelték a 45:39-es sikert, és az ezzel járó bronzérmet! Még egy megjegyzés a gratuláció mellett: a válogatott valamennyi tagja “kiskadet”, úgyhogy jövőre saját korosztályukban tovább fényesíthetik a medált!
 
A maribori róka koma, és a bronzérmes kadet párbajtőr komák!
 
Hogy a nap krónikája teljes legyen: férfi tőrcsapatunk végül az ötödik helyen végzett, két további győzelemmel Belgium, majd Románia ellen. 
 
Szombaton a női tőrcsapat, a női párbajtőrcsapat és a férfi kardcsapat versenyeivel zárul a kadet Európa-bajnokság, csak halkan merjük hozzátenni: magyar éremesélyekkel!
 
Eredmények. Kadet és junior Európa-bajnokság, Maribor. Férfi tőrcsapat, 19 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Nagy-Britannia 45:30 (Bellovicz +9, Frűhauf +3, Mészáros +3).
Negyeddöntő: Magyarország-Franciaország 27:45 (Mészáros -5, Bellovicz -6, Frűhauf -7).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Belgium 45:34 (Bellovicz +8, Mészáros +2, Frűhauf +1).
Az 5. helyért: Magyarország-Románia 45:42 (Mészáros +5, Frűhauf +1, Bellovicz -3).
Végeredmény: 1. , 2. , 3. Lengyelország, …5. Magyarország (Bellovicz Gábor, Bencze Attila, Frűhauf Benjámin, Mészáros Tamás).
 
 Andrásfi Tibor, Bende Bence, Mestyanek Máté és Nagy Dávid, a bronzérmesek!
 
Férfi párbajtőrcsapat, 25 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Ukrajna 45:29 (Bende +9, Nagy +9, Mestyanek -2).
Negyeddöntő: Magyarország-Franciaország 45:42 (Nagy +6, Andrásfi +1, Bende 0, Mestyanek -4).
Elődöntő: Magyarország-Olaszország 43:45 (Nagy +7, Bende -4, Andrásfi -5).
A 3. helyért: Magyarország-Lengyelország 45:39 (Andrásfi +7, Nagy +5, Mestyanek +1, Bende -7).
Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Oroszország, 3. Magyarország (Andrásfi Tibor, Bende Bence, Mestyanek Máté, Nagy Dávid, válogatott edző: Andrásfi Tibor, edzők: Andrásfi Tibor, Patócs Zsolt, Nedeczky György, Halla Péter).
 
Női kardcsapat, 13 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Lengyelország 45:43 (Papp +5, Kelecsényi 0, Bérczy -1, Kern -2).
Elődöntő: Magyarország-Franciaország 36:45 (Kern +11, Bérczy -5, Kelecsényi -6, Papp -9).
A 3. helyért: Magyarország-Olaszország 43:45 (Papp +11, Bérczy +2, Kelecsényi -5, Kern -10).

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Franciaország, 3. Olaszország, 4. Magyarország (Bérczy Dorottya, Kelecsényi Mirabella, Kern Bianka, Papp Borbála).  

2015. február 27.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események