A szezon versenyidőszakának utolsó heteiben is tele a versenynaptár, ezen a hétvégén valamennyi fegyvernem “megmutatja magát” a világ, illetve hazánk pástjain. A sort illik a férfi kardozókkal kezdeni, akik alighogy hazaértek moszkvai edzőtáborukból és Grand Prix-versenyükről, máris ismét útra keltek, ezúttal Madridba, ahol egyéni és csapat Világkupa-fordulót rendeznek. A viadalnak egyetlen nagy hiányzója van – méghozzá Szilágyi Áron. Kétszeres olimpiai bajnokunk kisebb sérülését szeretné teljesen kipihenni, miként magát is, hogy a hosszú szezon után kellően feltöltődve vághasson neki az Európa- és világbajnoki felkészülésnek. A többiek, a világbajnok Szatmári Andrással az élen, kivétel nélkül ott lesznek, magyar és nemzetközi részről egyaránt, kíváncsian várjuk, hogy az elmúlt időszakban folyamatosan dobogón végző csapatunk Áron nélkül mire lesz majd képes. A több mint 200 indulós Vk-viadal egyben a szezon utolsó hazai válogatójának számít, tíz magyar kardozó lép majd pástra.
A világ túlsó felén, Sanghajban a tőrözők Grand Prix-versenyét rendezik péntektől vasárnapig. Az első két napon a selejtezőket bonyolítják le, míg a hét utolsó napján lesz a két 64-es főtábla és a döntő. A mezőny itt is bivalyerős, a férfiaknál egyetlen hiányzó sincs a világranglista első 16 helyezettjéből, a nőknél szinte teljes a mezőny, a koreai Nam és az olasz Batini nincs ott Kínában. A magyarok hatan utaztak el a távoli helyszínre, öt hölgyet kíséri el “egyke” férfi versenyzőként Dósa Dani.
Idehaza a legrangosabb eseménynek a női párbajtőrözők válogató versenye, egyben Magyar Kupa-fordulója számít, amelyet Tatán rendeznek. Ebben a fegyvernemben is ez lesz az utolsó állomása a szezon pontszerző eseményeinek, ezt követően terjeszti majd elő az elnökségnek Eb-, illetve vb-csapatát Kovács Iván vezetőedző, illetve Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány. Emellett a Vasas Kovács Pál vívótermében rendeznek a hétvégén kadet, illetve junior kard előválogatót.