MOL Tehetségtámogató Program 2018

márc 12, 2018 | Archív

Pályázati értesítő utánpótlás sportolók részére

A MOL Tehetségtámogató Program 2006-ban úttörő módon kezdte meg a fiatal sportolók támogatását. Azóta számos kezdeményezés indult, amely az utánpótláskorú sportolókat segíti, de a MOL Tehetségtámogató Program pályázata iránt soha nem lankadt az érdeklődés. Több mint 4000 azon fiatalok száma, akiknek segíteni tudtunk. 
A MOL Tehetségtámogató Program azoknak a fiatal sportolóknak szól, akik jó eredményekkel már bizonyították tehetségüket, de további fejlődésükhöz anyagi           támogatásra van szükségük.
 
A lehetőség minden fiatal számára nyitott, a MOL Tehetségtámogató Program Sport kategóriája idén márciusban is várja a jelentkezéseket!
Kik pályázhatnak?
10-18 év közötti magyarországi általános és középiskolás diákok, akik egy magyarországi sportegyesület igazolt versenyzői.
Mire pályázhatnak?
eszköztámogatásra
útiköltség-támogatásra
A pályázatok benyújtási határideje: 2018. március 31.
 
A pályázatokat csak pályázati űrlapon tudjuk elfogadni, amely letölthető az internetről a részletes pályázati felhívással együtt: pályázati felhívás
 

Pályázati       űrlap letöltése 

Üdvözlettel:
Gáborné Haáz Andrea ügyvezető
Új Európa Alapítvány

A MOL Tehetségtámogató Program 2006-ban úttörő módon kezdte meg a fiatal sportolók támogatását. Azóta számos kezdeményezés indult, amely az utánpótláskorú sportolókat segíti, de a MOL Tehetségtámogató Program pályázata iránt soha nem lankadt az érdeklődés. Több mint 4000 azon fiatalok száma, akiknek segíteni tudtunk. Ezért újra és újra a folytatás mellett döntünk, és ahogy minden tavasszal, most is megküldjük Önöknek a felhívásunkat.

A MOL Tehetségtámogató Program azoknak a fiatal sportolóknak szól, akik jó eredményekkel már bizonyították tehetségüket, de további fejlődésükhöz anyagi támogatásra van szükségük.

A lehetőség minden fiatal számára nyitott, a MOL Tehetségtámogató Program Sport kategóriája idén márciusban is várja a jelentkezéseket!

Kik pályázhatnak?

10-18 év közötti magyarországi általános és középiskolás diákok, akik egy magyarországi sportegyesület igazolt versenyzői.

Mire pályázhatnak?

•eszköztámogatásra

•útiköltség-támogatásra

Kérjük, legyen segítségünkre, terjessze a pályázati felhívást sportszervezetében!

A pályázatok benyújtási határideje: 2018. március 31.

A pályázatokat csak pályázati űrlapon tudjuk elfogadni, amely letölthető az internetről a részletes pályázati felhívással együtt: pályázati felhívás

Pályázati űrlap letöltése

Üdvözlettel:

Gáborné Haáz Andrea ügyvezető

Új Európa Alapítvány

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM