Két és fél hete már, hogy véget ért a sportágunk számára csodás sikereket hozó riói olimpia. Gondolhatnánk, hogy a vívóversenyeket két arany-, egy ezüst és egy bronzéremmel záró, az éremtáblázaton második helyen végző küldöttség tagjai javában töltik jól megérdemelt pihenésüket a világ valamely kies szegletében. Ám a helyzet valójában egészen más…
Ami általánosságban elmondható: élvezik a népszerűséget, pontosabban most már talán nem is annyira, ugyanis – szerencsére… – annyian kíváncsiak rájuk, hogy nem győznek eleget tenni a különböző média-, illetve egyéb meghívásoknak. A prioritás természetesen elsősorban Szász Emesének, Szilágyi Áronnak és Imre Gézának szól. A bajnokokra érthetően mindenhol és mindenki kíváncsi, és jó érzés látni azt, hogy Gézát is mindenki bajnoknak tekinti… De nem panaszkodhatnak bronzérmes párbajtőrcsapatunk további tagjai sem, a meghívások egymást érik, és a sportág népszerűsítése azt kívánja: ezeket el is kell fogadni. Olimpikonjainkban pedig ezen a téren sem kell csalódnunk…
Csillagos ötös! Az olimpiai párbajtőrszekció – öt érmes, az elnök, a kapitány és a vezetőedző a riói Magyar Házban.
De lássuk a részleteket! Kezdjük talán a bronzérmes férfi párbajtőrcsapattal, elvégre ők fejezték be utolsóként vívóink közül azt az olimpiát, melyhez foghatót eredményesség szempontjából – nem győzzük elégszer hangoztatni… – negyvennégy évvel ezelőtt jegyezhettünk legutóbb. Az élre talán Somfai Péter kívánkozik. Felesége ugyanis nemrégiben adott életet harmadik gyermeküknek, így aztán Péter esetében a pihenés tényleg szóba sem jöhet, ezt minden gyakorló apuka pontosan tudja, hát még az, akinek három gyereke van. Emellett ráadásul edzőként is dolgozik a Budapesti Honvédban, és mivel az utánpótlás számára már javában megkeződött a szezon, így megint csak a vívóterem tölti ki a napjait – természetesen a család mellett.
Somfai Péternek edző társa is akad a Honvéd párbajtőr-utánpótlás szekciójában, akit Imre Gézának hívnak… Immáron négyszeres olimpiai érmesünknek (két ezüst, két bronz, két egyéni, két csapat…) gyakorlatilag színültig tele a naptárja, egyik meghívás éri a másikat, és mivel a családnak, a tanítványoknak eleget kell tenni az ő esetében is, pihenésről gyakorlatilag itt sem beszélhetünk. Csakúgy mint Boczkó Gábornál… Ő ugyanis nyár óta egyben szövetségünk PR és marketing igazgatója, márpedig szponzorokkal történő megállapodásra egy ilyen olimpiai szereplésnél ideálisabb időszak nincsen, így hát ő is dolgozik gőzerővel. Rédli András pedig hivatását tekintve katona, és, ugye, a laktanyában nem szokás közölni a felettessel, hogy most néhány hétre leruccanok a tengerpartra…
A fentieknél szakmai szempontból jóval izgalmasabb a “hogyan tovább a páston?” kérdése, és ha teljesen tisztán nem is látunk, de már kevésbé homályos a kép… Ami fix: Rédli András és Somfai Péter százszázalékos energiával folytatja tovább, mindkettőjüket viszontláthatjuk már az októberi berni szezonnyitó egyéni és csapat Világkupa-versenyen. Géza és Bocek esetében már korántsem ilyen egyértelmű a helyzet, és ez teljesen érthető, elvégre 41 és 39 esztendős klasszisokról beszélünk. Ami talán kijelenthető: mindkettejüket látjuk még versenyzőként a páston – aztán hogy mikor és miként, az még a jövő zenéje.
Emese és az aranyérem. Állandó társak lettek.
Maradjunk a fegyvernemnél, női párbajtőröző aranyérmesünknél, Szász Emesénél. Ő a nyitónapon elintézte, amiért jött, és aztán végignézte és szurkolta az olimpia versenyeit, az aranygéppel jött haza. Azóta pedig nap mint nap eleget tesz a meghívásoknak, a médiaérdeklődésnek, néha, hétvégén kér és kap 1-2 napos pihenőt… Aki pedig követi ezen megnyilatkozásokat, annak teljesen tiszta Emi jövőképe, ősszel esküvő, aztán “babaprojekt”, a vívás csak utána következhet most a sorban. Azonban Emesének határozott terve, hogy visszatér a pástra, ahogy ő szokott fogalmazni, “amennyiben szükség van rá”. Nos, efelől azért ne legyen kétsége…
Másik olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron azzal a professzionalitással intézi médiaügyeit, melyet a páston láttunk tőle. “Kétszeresünket” ebben külön médiaügynökség is segíti, és az érdeklődések számát tekintve ez teljességgel érthető… Ahogy ő fogalmazott, jelen pillanatban tökéletesen élvezi a kialakult helyzetet és Magyarországot, a közeljövőben nem tervez hosszabb külföldi nyaralást, és a házasságra ugyan valóban gondol párjával, de csak jövőre. Igaz, az sincs olyan messze… Rátérve a vívásra, elmondta, hogy hamarosan lejár a Vasasba, kedvtelésből asszózni, és jó hallani azt, hogy egy kétszeres egyéni aranyérmes még passzióból is szívesen lép pástra… A komolyabb felkészülés kezdetét októberre tervezi, azt pedig gyakorlatilag biztosra vehetjük, hogy december elején már a főpáston köszönhetjük a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti Világkupa-viadalon. Csapattársa, Decsi Tamás jövője ugyancsak szorosan a víváshoz kötődik a jövőben is, elvégre amellett, hogy a pástra visszatér, Gézához és Péterhez hasonlóan ő is foglalkozik a legfiatalabbak oktatásával, klubjában, a Kertvárosi VSE-ben.
Áron és a mikrofon – mostanság többet látja, mint a kardot. De már nem sokáig…
Női kardozónk, Márton Anna esetében nem is kérdéses a folytatás. Elvégre 21 éves klasszisunk első, de minden bizonnyal nem az utolsó olimpiáján vett részt Rio de Janeiró-ban. Az MTK Európa-bajnoki ezüst- és világbajnoki bronzérmese csalódott volt nyolcaddöntős búcsúja okán, ám nem kell annak lennie…! Eddigi káprázatos eredménysora, melyeket rendkívül fiatalon ért el, tudása és hozzáállása garancia arra, hogy lesz még olyan ötkarikás játékok, melyről boldogan, mosolyogva érkezik haza. Panka kedvenc helyén, a Baatonnál kapcsolódott ki, de máris készülődik az őszi feladatokra.
Aida újra úton, és hamarosan újra páston!
Végezetül, de korántsem utolsósorban jó híreink vannak női tőrözőinkről! Mohamed Aida hosszú, két hónapos utazásra indult nemrégiben. Az úticél igen távoli volt, a kanadai Vancouver. Itt él és dolgozik ugyanis a férje, a párbajtőröző Laurie Shong, így most végre együtt lehet a család. Ugyanakkor mielőtt Aida elutazott, újabb négyéves szerződést írt alá klubjával, az Újpesttel, és jelezte Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitánynak, hogy szívesen áll továbbra is a válogatott rendelkezésére. Másik olimpikonunk, Knapek Edina ilyen nagyívű kijelentéseket nem tett, pontosabban tett… Igent mondott ugyanis eskövőjén párjának, gyermeke édesapjának, az idehaza dolgozó portugál válogatott edző, Marco Goncalvesnek. A közeljövőben pedig a Honvéd szakosztályvezetőjeként hamarosan klubbéli tőröző társait vezeti Amszterdamba, a szezon első nemzetközi válogató versenyére. És ha már ott lesz, pástra is lép, a többit aztán majd meglátja…