A tavalyi 28-cal szemben idén 140 gyerek vett részt az Erzsébet-táborban. A balatonberényi vívótábor nagyszerűen sikerült, de miként is sikerülhetett volna másképpen, amikor a fiatalok edzőpartnere a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, Nagy Tímea volt. Vele beszélgettünk az egyhetes út éményeiről, tapasztalatairól.
“Azzal a céllal utaztam el a táborba, hogy a száznegyven gyerekből 139 jókedvűen távozzon. És azt hiszem, ezt túl is sikerült teljesítenünk, mivel valamennyien elégedetten mentek haza” – mesélte sportágunk büszkesége, a 2000-es sydneyi és a 2004-es athéni olimpia női párbajtőr egyéni aranyérmese, Nagy Tímea.
Erzsébet-tábori csoportkép – 140 gyerekkel, mesterekkel és Nagy Tímeával.
A korábbi világklasszis elmondta, hogy a tavalyi 28-cal szemben idén 140 tizenegy és tizenhat év közötti fiatal kapott lehetőséget az Erzsébet-táborban való részvételre, ami alapvetően megváltoztatta a munkát – de a remek hangulatot nem befolyásolta. A három fegyvernem körforgásban dolgozott, egy gépekkel ellátott tornateremben folyt a vívás, a tehnikai képzés sátorban elhelyezett pástokon zajlott, míg a fizikai felkészülést egy tökéletes állapotú futballpályán tartották az edzők. A táborvezető Kósa Miklós volt, mindhárom fegyvernem munkáját mesterek irányították, míg Nagy Titi edzőpartnerként vett részt a tréningeken.
Kardedzés a balatonberényi teremben.
“Nagyon aranyosak voltak a gyerekek, de tényleg. Talán túlzottan is tiszteltek, akadt, aki a lányomat kérte meg arra, szóljon nekem, hogy vívni szeretne velem… Aztán meg nem mertek támadni ellenem, úgyhogy morogtam is, hogy nekem kell mozognom, és kitöréseket csinálnom. Lett is tőle alapos izomlázam… “ – folytatta Titi, aki kétszeres olimpiai bajnokként igazán kivételes edzőpartner lehetett a gyerekek számára.
A napi két edzés mellett hajókirándulás is szerepelt a programban, de a badacsonyi túrázást sajnos elmosta az eső, azt jövőre pótolják majd be. Nagy Tímea egyik kedvenc programja pedig az éjszakai bátorságpróba volt, amelyen inkább a tréfa, mint a komoly feladatok voltak túlsúlyban, és a gyerekek természetesen ebben sem vallottak kudarcot.
“Most viszont ismét a munka, no meg az iskolakezdés veszi el minden időmet és energiámat. A Hajós Alfréd uszoda létesítményvezetőjeként 287 megválaszolatlan e-mail várt rám, míg három iskoláskorú gyermekemmel a szokásos szeptember eleji őrület zajlik ezekben a napokban” – fejezte be a beszélgetést az MVSZ társadalmi kapcsolatokért felelős alelnöke, a kétszeres olimpiai bajnok Erzsébet-tábori edzőpartner, Nagy Tímea.
2014. szeptember 03.