Nem egészen egy hónappal a vívó szempontból káprázatos riói olimpia után ezen a hétvégén végérvényesen, és teljes gőzzel beindul a 2016/17-es szezon. Szombaton és vasárnap valamennyi fegyvernem legjobb juniorjai és kadetjai pástra lépnek, tőrben ráadásul nagyszabású junior Világkupával rajtol az idény. A mottó változatlan: HAJRÁ, MAGYAROK!
Sok pihenő nem volt, annyi bizonyos. Néhány hete még azért izgulhattunk, hogy minél jobban szerepeljenek a mieink a riói olimpián. Ez a küldetés vívónak, mesternek, drukkernek egyaránt tökéletesen sikerült. Ezen a hétvégén pedig már az a tét, hogy kik léphetnek egyet előre azért, hogy a kadet és junior korosztályban képviselhessék a magyar színeket a 2016/17-es szezonban.
Szombaton és vasárnap ugyanis valamennyi fegyvernem korosztályos képviselői válogató versenyen lépnek pástra, úgyhogy igazi nagyüzem lesz a fővárosban. Az élre a tőrözők kívánkoznak, elvégre a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezzük a fegyvernem férfi és női tőr Világkupa-versenyét. Szezonkezdet ide vagy oda, az érdeklődés a korábbinál is nagyobb. A fiataluraknál példaként 175-en lépnek pástra, ami jóval meghaladja e verseny korábbi létszámait, és az ázsiaiakat leszámítva valamennyi jelentős tőrnemzet képviselteti magát. És mivel női tőrben is száz feletti az indulólista, így szombaton közel 300-an népesítik majd be a sportcsarnok pástjait – feladva ezel a leckét a szervezőknek is… Magyar részről a férfiaknál talán Mészáros Tamás, a hölgyeknél pedig Pásztor Flóra lép pástra a legnagyobb eséllyel, aztán a többit majd szombat estére meglátjuk. Idehaza debütál vasárnap a nemzetközi szövetség új “találmánya” a vegyes csapatverseny, amely nevéhez hasonló, azaz vegyes fogadtatásban részesült eddig szakmai oldalról. Mindegy, a lényeg az, hogy 2-2 férfit és nőt alkotó csapatok versenyeznek majd az érmekért.
A kardozóknál és a párbajtőrözőknél egyaránt hazai junior és kadet válogatót rendeznek a víkenden, előbbiek a Vasas Pasaréti úti Kovács Pál vívócsarnokában, utóbbiak pedig új helyszínen, a Hiperaktív újpesti termében vetélkednek majd a ranglistapontokért.