Négy magyar a legjobb 64 között a GKK-n

nov 10, 2015 | Archív

Rekord létszámú induló, 25 magyar a mezőnyben - négy a legjobb 64 között, szombaton. Egy mondatban így lehetne összefoglalni a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Világkupa-verseny

Rekord létszámú induló, 25 magyar a mezőnyben – négy a legjobb 64 között, szombaton. Egy mondatban így lehetne összefoglalni a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Világkupa-verseny pénteki, selejtező napját. A kiemelt Szilágyi Áron mellett, szombaton Szatmári András, Decsi Tamás és Iliász Nikolász folytathatja a versenyt. HAJRÁ, MAGYAROK!

 

A világ legnagyobb kardvívói tiszteletére mégiscsak a világ legnagyobb kardversenye dukál. Nos, ezen a pénteken a MOM Sport ideális környezetében tényleg minden feltétel adott volt ahhoz, hogy nagyszerű gálát rendezzen szövetségünk. Ennek csúcspontja persze szombatra és vasárnapra esik majd, de a munka dandárja már pénteken elkezdődött. 

 

 Decsi Tamás a csoportkörből közvetlenül a főtáblára jutott. (Fotók:Besenyei Gergely)
 
Ekkor ugyanis a 219 indulós férfi kard csúcslétszám 64-re csappant. És a mi létszámunk is négyre csökkent… De kezdjük az elején! A csoportmérkőzések során nyolc magyar búcsúzott, de ezen azért különösképpen nem szabad csodálkozni, mivel ilyen mezőnyben ez sajnos természetes. Ugyanakkor az nagyszerű hírnek számított, hogy Szatmári András és Decsi Tamás a csoportkör után közvetlenül a főtáblára került. Aztán a direkt kieséses folytatásban ugyanez sikerült a vasárnapi csapatversenyre nevezett negyedik magyarnak, Iliász Nikolásznak is. Ő két, rendkívül magabiztos sikerrel abszolválta a folytatást. Előbb egy hongkongi vívót vert 15:8-ra, majd fehérorosz riválist búcsúztatott még magabiztosabban, 15:7-re. A többieknek ugyanakkor nem sikerült a legjobbak közé kerülnie, ehhez legközelebb Gémesi Csanádállt, Európa-bajnoki bronzérmesünk egyetlen tussal maradt le a folytatásról.
 
 Nagyüzem a MOM Sportban. 
 
Így aztán négyen folytathatják szombaton. A sors fintoraként Szatmári András és Iliász Nikolász egymással kezd, rásdaásul a nyolcaddöntőben győztesük éppen Szilágyi Áronnal találkozhat. No sebaj, HAJRÁ, MAGYAROK!
 
 A gondolkodó. Iliász Nikó biztosan jutott a legjobb 64 közé.
 
Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard egyéni Világkupa-verseny, Budapest, MOM Sport, 219 induló. A csoportmérkőzéseken: Szilágyi Áron kiemelt, Decsi Tamás 6 győzelem/0 vereség, Szatmári András 6/0 (a legjobb 64 közé jutottak), Gémesi Csanád 5/1, Puy Kristóf 5/1, Ravasz Etele 5/1, Iliász Nikolász 5/1, Gémesi Bence 4/2, Habony Viktor 3/3, Vörös Bálint 3/3, Bancsics Máté 3/3, Csaba Marton Bence 3/3, Gémesi Huba 3/3, Kossuth Bálint 3/3, Puy Sebestyén 2/4, Kovács István 2/4, Péch Miklós 2/4 (továbbjutottak), Urbán Ádám 2/4, Mészáros Balázs 1/4, Singer Martin 1/5, Mészáros Áron 1/5, Nagy Martin 1/5, Galgóczy Tamás 1/5, Szlama Vilmos 1/5, Balázs Boldizsár 0/6 (kiestek). 
A legjobb 160 közé jutásért: Puy S.-Elsissy (egyiptomi) 15:14, Kovács-Eftimie (román) 15:12.
A legjobb 96 közé jutásért: Csaba-Williams (amerikai) 15:11, Kossuth-Amr (egyiptomi) 15:11, Gémesi Cs.-Ballorca (francia) 15:12, Iliász-Iam (hongkongi) 15:8, Bancsics-Kisel (fehérorosz) 15:14, Puy S.-Kim J. (koreai) 14:15, Puy K.-Slankard (brit) 13:15, Gémesi Cs.-Ballorca (francia) 15:12, Gémesi H.-Kim K. (koreai) 8:15, Ravasz-Bustamante (argentin) 13:15, Habony-Simamura (japán) 13:15, Péch-Pundyk (ukrán) 9:15, Vörös-Sun (kínai) 9:15, Gémesi B.-Polossifakis (kanadai) 14:15, Kovács-Badea (román) 5:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Iliász-Shachanin (fehérorosz) 15:7, Gémesi Cs.-Iancu (román) 14:15, Kossuth-Lambert (francia) 7:15, Csaba-Kim J. (koreai) 8:15, Bancsics-Hübner (német) 5:15.

Szombaton a legjobb 64 között: Szilágyi-Polossifakis (kanadai), Szatmári-Iliász, Decsi-Apithy (francia). 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM