Négyből kettő az három

dec 5, 2014 | Archív

Négy magyar férfi párbajtőröző lépett pástra a dohai Grand Prix verseny pénteki selejtezőjében. Közülük ketten - Boczkó Gábor és Bányai Zsombor - jutottak be a legjobb 64 közé,

Négy magyar férfi párbajtőröző lépett pástra a dohai Grand Prix verseny pénteki selejtezőjében. Közülük ketten – Boczkó Gábor és Bányai Zsombor – jutottak be a legjobb 64 közé, és csatlakoztak a kiemeltként szombaton onnan startoló Rédli Andráshoz.

A tőrözők után a párbajtőrözők is megkezdték 2014/15-ös Grand Prix-sorozatukat, méghozzá az ázsiai helyszínen, Dohában. Az indulólétszám a fegyvernemben megszokotthoz képest valamivel alacsonyabb volt, köszönhetően az Európától távoli helyszínnek, de így is több mint másfélszázan neveztek a férfiaknál. Az esemény már csak azért is érdekes számunkra, mert a párbajtőrözők következő GP-állomása márciusban Budapest lesz, ahol feltehetőleg ennél jóval többen érkeznek majd fővárosunkba.  

One series. Nine cities. A FIE GP-sorozat katari állomásának plakétja. A „Nine cities”-ben ott szerepel Magyarország, Budapest is.
No meg azért érdekes, mert öt magyar lépett pástra a honi válogatásba nem számító, de rendkívül értékes Világkupa-pontokat adó (másfélszeres szorzóval), 23 ezer dollár összdíjazású versenyen. Helyesebben pénteken csak négy, mivel az Európa-bajnok Rédli András kiemeltként csak a szombati folytatásban szerepel. A csoportmeccsek egyikőjüknek sem okoztak gondot, igaz, kimagasló produktumot sem láthattunk, minek köszönhetően Boczkó Gábornak, Bányai Zsombornak, Berta Dánielnek és Peterdi Andrásnak egyaránt a direkt kieséses szakaszban kellett folytatnia a versenyt. Ott sajnos a pécsi különítmény búcsúzott, Berta és Peterdi klubtárshoz méltóan ugyanolyan arányú vereséget szenvedett – igaz, ettől ezúttal valószínűleg eltekintettek volna. A világbajnok Boczkó Gábor, és “kisöccse”, a junior világbajnok Bányai Zsombor esélyeshez méltó sima győzelemmel lépett tovább a 64-es táblára. Aztán pedig elvileg még arra is juthatott ideje a mieinknek, hogy átruccanjanak az uszodába, ahol éppen Hosszú Katinka és Gyurta Dani készülődött a világbajnoki döntőjére… 
Folytatás a hétvégén, amikor az esztendő utolsó előtti nemzetközi vívóvíkendjén a felnőtt párbajtőrözők mellett Dormagenben a junior férfi és női kardozók lépnek pástra (utóbbiak csapatban is), míg vasárnap a férfi tőrözők Mödlingben vesznek részt európai U23-as válogató versenyen. A programot idehaza a junior férfi és női tőrözők szombati válogatója teszi teljessé. 
Mi természetesen mindenütt ott leszünk, olvassatok bennünket, és HAJRÁ, MAGYAROK!
Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni Grand Prix, Doha, 151 induló. A csoportmérkőzéseken: Rédli András (kiemelt), Boczkó Gábor 4 győzelem/2 vereség, Berta Dániel 4/2, Bányai Zsombor 3/2, Peterdi András 3/3.
A 96 közé jutásért: Peterdi-Cordeiro (portugál) 13:10.
A 64 közé jutásért: Boczkó-Gunput (mauritiusi) 15:9, Bányai-Robl (dán) 15:5, Peterdi-Minobe (japán) 6:15, Berta-Alimzsanov (kazah) 6:15.

Szombaton a legjobb 64 között: Rédli-Kase (svéd), Bányai-Avgyejev (orosz), Boczkó-Saif (egyiptomi). 

2014. december 05.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események