A kadet váltók csapatversenyével fejeződött be Bourges-ban a korosztály világbajnoksága. A fegyvernemenként egy főből, azaz hat emberből álló csapatok versenyében a mieink bejutottak a legjobb négy válogatott közé, ami rendkívül komoly fegyvertények számít. Magyarország együttese végül a három “nagyhatalom”, Egyesült Államok, Oroszország és Olaszország mögött a negyedik helyen végzett, gratulálunk!
Munkatársunk helyszíni jelentése:
A korosztályos világbajnokság legkülönlegesebb versenyszámát rendezték hétfőn Bourges-ban. A kadet vegyes csapatversennyel kapcsolatosan szakmailag és rendezésileg egyaránt megoszlanak a vélemények, ugyanakkor egy dolog tagadhatatlan: a gyerekek rendkívül élvezik a versenyszámot, és több esetben is kifejezetten izgalmas öszecsapást láthattunk.
Azt azért a verseny előtt borítékolni lehetett, hogy a “nagyhatalmakat” nagyon nehéz lesz megállítani, az Egyesült Államok, Oroszország és Olaszország toronymagas esélyesnek ígérkezett. A negyedik befutó helyben azonban reménykedhettünk, mivel az egyéni eredmények alapján összeállított táblán elkerültük a nagy riválisokat, lévén harmadikok lettünk a rangsorban. A nyolcaddöntőben Hollandia ellen kezdtünk, melyben a legnagyobb név a kispadon ült, az olimpiai és világbajnok olasz tőrvívó, Andrea Borella személyében, azonban a páston halovány kétség sem férhetett ahhoz, hogy a mieink más nívót képviselnek (60:38).
Tiszteleg a magyar váltó. A mieink a rivális, mi pedig előttük tisztelgünk…
A negyeddöntőben viszont az a Korea következett, amely kadet korosztályban a világbajnokságot leszámítva a lábát sem teszi be Európába, tehát fogalmunk sem volt az erejükről, ugyanakkor az tudvalévő, hogy magasabb korosztályban több fegyvernemben a legjobbak közé tartoznak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a fegyvernemek egymást követő sorrendjét meghatározó sorsolás sem alakult számunkra a legjobban, a befejező fegyvernem a tőr lett, ami mifelénk jelenleg nem éppen a vezető szakág. A fiataluraknak, Nagy Dávidnak és Szlama Vilmosnak köszönhetően 40:32-es magyar előnnyel kezdődött a tőr kör, és amikor Bényei Erik 50:44-gyel váltott, akkor joggal bíztunk a sikerben. Pláne akkor, amikor Hajas Nóri 58:52-re, majd 59:55-re is vezetett. Csakhogy az ázsiai egyenlített, így egyetlen tus döntött, és csöppet sem örültünk annak, hogy ennek okán a hangulat tetőfokára hágott a csarnokban… Az utolsó tust viszont a magyar adta, 60:59-re nyertünk, mi örülhettünk a végén, és vegyük úgy, ami történt, hogy ennyi fért a mézesmadzagra…
Hajas Nóri Korea ellen 59:59-nél beszürja a négy közé jutást jelentő tust…
Ezzel a hatfegyvernemes váltó világbajnokságán a legjobb négy nemzet közé jutott Magyarország, ami azért szakmailag mégiscsak hatalmas dolognak tekinthető. Még akkor is, ha az elődöntőben nem lehetett reális esélyünk az Egyesült Államok ellen, tekintettel arra, hogy két aktuális világbajnokkal és két ezüstérmessel álltunk szemben. És mivel a két aranyérmes éppen a tőrt képviselte, ezért az is nyilvánvaló volt, hogy a hajrára nagy előnnyel kellene fordulni az esetleges bravúrhoz. Azonban addig egyedül a kardozó Szlama Vili alkotott a nap folyamán már másodszor bravúrosat, így 39:40-nél egészen világos volt, hogy csak a csoda segíthet. Nem segített, 51:60 lett a vége, ám ez abszolút belefért a tisztes helytállás kategóriájába…
…Utána pedig csapattársaival közösen örül a sikernek.
Időközben Csampa Zsolt elnök vezetésével megérkeztek Bourges-ba juniorjaink is, akiknek kedden kezdődik a hatalmas mezőnyű világbajnokság. Az esti bronzcsatában tehát népes és hangos szurkolótábor bíztatta a mieinket, akiknek ezúttal sem volt egyszerű feladatuk, lévén az olasz válogatott volt az ellenfél… A nyitószámban, a férfi és a női párbajtőrben, valamint a férfi kardban példának okáért két világbajnok, és egy ezüstérmes volt az ellenfél. És amikor ezek után Nagy Dávid, Petri Renáta és az egész nap kimagaslóan teljesítő Szlama Vili pástra lépése után 29:30-at mutatott az eredményjelző, akkor kezdtünk bizakodni… Jött a számunkra legkedvezőbbnek tűnő Pusztai-Arpino párosítás, és Liza remekelt, 40:34-re fordítani tudott! Jött a tőr, melyben az olaszok két újdonsült vb-bronzérmessel álltak fel, a nyolcaddöntős Erik és a 32 között búcsúzó Nóri ellenében. A magyar eleinte tovább növelte az előnyt, 45:37-re is vezettünk, ekkor azonban leblokkolt, pillanatok alatt kapott tíz tust, és fordított az ellenfél, Hajas Nóri 46:50-nél épett pástra. Sok sélye neki már nem nyílott a fordításra, a vége 51:59 lett, ezzel a negyedik helyen végzett a válogatottunk, amiért minden dicséretet megérdemel.
Kadetjaink ezzel két bronzéremmel és több értékes helyezéssel zárták a világbajnokságot, kedden hatalmas mezőnyökkel megkezdődik a junior vb, nyitányként a női tőrözők és a férfi kardozók egyéni versenyével.
Eredmények. Kadet és junior világbajnokság, Bourges.
Kadet vegyes váltó, 23 csapat. Nyolcaddöntő: Magyarország-Hollandia 60:38 (Nagy D. +1, Petri -2, Szlama +7, Pusztai +5, Bényei +3, Hajas +8).
Negyeddöntő: Magyarország-Korea 60:59 (Nagy D. +4, Petri 0, Szlama +5, Pusztai -1, Bényei -2, Hajas -5).
Elődöntő: Magyarország-Egyesült Államok 51:60 (Nagy D. -2, Petri -1, Szlama +5, Pusztai -3, Bényei -9, Hajas +1).
A 3. helyért: Magyarország-Olaszország 51:59 (Nagy D. +2, Petri 0, Szlama -3, Pusztai +7, Bényei -10, Hajas -4).
Végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Oroszország, 3. Olaszország, 4. Magyarország (Nagy Dávid, Petri Renáta, Szlama Vilmos, Pusztai Liza, Bényei Erik, Hajas Nóra).