Negyedik helyezésekkel búcsúztunk az Eb-től

jún 25, 2016 | Archív

A toruni Európa-bajnokság zárónapján két negyedik helyezést szerzett küldöttségünk a női párbajtőrcsapat, illetve a férfi kardcsapat révén. Ezzel küldöttségünk egy ezüst- és

A toruni Európa-bajnokság zárónapján két negyedik helyezést szerzett küldöttségünk a női párbajtőrcsapat, illetve a férfi kardcsapat révén. Ezzel küldöttségünk egy ezüst- és egy bronzéremmel, három csapat negyedik helyezéssel, valamint további négy egyéni döntős helyezéssel zárta az Eb-t. Következő állomás a riói olimpia, hajrá, magyarok!

Munkatársunk helyszíni jelentése:

Pedig olyan jól indult az utolsó nap a toruni Európa-bajnokságon… A lengyelországi kánikulában reggel a női párbajtőrözők kezdték a napot, és már a nyolcaddöntőben kemény ellenféllel, a németekkel találkoztak. Aztán kiderült, hogy csak a világranglistán választja el méhány helyezés egymástól a feleket, a valóságban – vagy legalábbis ezen a szombaton – sokkal jobbak vagyunk. Az igazsághoz az is hozzátartozott, hogy legjobbjuk, az olimpiai bajnok Heidemann a sikertelen riói kvalifikáció után kihagyta az Európa-bajnokságot, de ez legyen az ő gondjuk… Asszóról asszóra, fegyelmezett vívással húzott el a Szász, Révész, Budai trió a németektől, és amikor Emese felállt az utolsó mérkőzésre, akkor teljesen nyilvánvaló volt, hogy egyesélyes a meccs. A vége 45:25 lett, és ezzel 8 közé jutottunk. 

budai révész Budai Dorina és Révész Julianna is sokat tett hozzá a női párbajtőrcsapat negyedik helyéhez.

A következő feladat jóval nagyobb volt, a világranglista harmadik helyén álló oroszok jöttek a nagyeddöntőben, akik abszolút favoritnak számítottak. Csakhogy Kovács Iván vezetőedző lányai nemcsak fegyelmezetten, hanem nagyon jól vívtak. Révész Julianna a meccs közepén csinált egy pazar 4:0-át a világ egyik legjobbjával, Kolobovával szemben, amivel átvettük a vezetést. Dorina is remekül harcolt, és az utolsó váltásnál Emese háromtusos előnnyel köthetett be. Azt nem állítjuk, hogy izgalommentesen zárult a csörte, elvégre többször is feljött két tusra Kolobova. Egyre azonban csak egyetlen egyszer, 0.5 másodperccel a vívóidő vége előtt. Így 27:26-nál már csak egy feladat maradt. Pontosabban kettő. A “Kész? Rajt!” vezényszóra hátramenni, majd ünnepelni a nagyon szép és értékes sikert. 

Időrendben ezt követte a férfi kardozók negyeddöntője Fehéroroszországgal szemben – elvégre előkelő világranglistás helyezésünk okán a 8 közé jutásért nem kellett vívni. A fehéroroszokkal szemben sikerült érvényesíteni a papírformát, Szilágyi Áron és Szatmári András remek formában vívott, és igazából nem fenyegette komolyabb veszély a 45:39-es magyar győzelmet. 

áron fehérorosz Szilágyi Áron jó vívása kellett a fehéroroszok elleni sikerhez.

Következhettek tehát egy időben az elődöntők, és egyáltalán nem bántuk, hogy ingáznunk kellett a pástok között. Elvégre édes az a teher, amikor két magyar válogatott vív egyszerre Európa-bajnoki elődöntőt… Csakhogy, miként a tudósítás elejéből erre következtetni lehetett, itt mindkét együttesünk vereséget szenvedett. Talán a hölgyeké volt kevésbé fájdalmas, és nem csak azért, mert az észtek esélyesebbnek számítottak. A meccs közepén egy remek Szász Emese-Beljajeva asszó után két tussal mi vezettünk, de Embrich vezérletével gyorsan fordítottak az észtek. Ugyanő, mármint Embrich később három tusos előnnyel állt fel Emesével szemben az utolsó asszóra, és igazából nem volt esély az újabb fordulatra, 30:39 lett a vége. 

szász beljajeva Szász Emese Beljajeva elleni győzelme után még vezettünk az észtek elleni elődöntőben.

Hanem férfi kardozóink veresége az olaszokkal szemben alaposan bemart. Négy káprázatos asszó után ugyanis 20:9-re vezettünk, ráadsául Szilágyi Áron következett, és semmi nem utalt arra, hogy itt bármilyen fordulat következhet. Az itáliaiak által addigra kissé megfélemlített görög zsűri alaposan belenyúlt az Occhiuzzi elleni meccsbe, és ezzel zárkóztak az olaszok. De csak 30:24-re, úgyhogy megint csak úgy tűnt, nem lehet baj, ráadásul az indiszponált görögöt is leváltották, és az addig remeklő Decsi Tomi következett. Nos, a harmadik asszója nem sikerült, ám az őt követő, végig jól vívó Szatmári Andris ismét fordított, és 40:39-cel kötött be Áron a fiatal Curatoli ellen. Olimpiai bajnokunk gyönyörű tusokat adott, csakhogy közben kapott is, és 43:43 után a befejezés nem sikerült (43:45), kár érte.

áron szatyi Áron és Andris diskurzusa az olaszok elleni elődöntőben.

Így aztán délután kétfrontos magyar-román bronzcsata következett, melyet sajnos 2:0-ra elvesztettünk. A hölgyek kezdtek, és az első két asszó jól alakult, 7:4-re vezettünk. Utána viszont a románok percei jöttek, olyannyira, hogy a nyolcadik asszóra 4 tussal elhúztak. Révész Julianna bravúros zárkózásával egyetlen találatra felzárkóztunk, de a befejezés sajnos nem sikerült, Gherman ellen nem volt esélye Emesének, 27:19 lett a vége. Jöttek a fiúk, és reméltük, hogy ők egyenlítenek a magyar-románon, de igazából erre nem volt sok sanszuk… Egyetlen egyszer, az első asszó után vezettünk, de a végére nagyon elhúzott az ellenfél, és Áron is csak kozmetikázni tudta a végeredményt 32:45-re.

Ezzel számunkra befejeződött az Európa-bajnokság, ami elképesztő orosz dominanciát hozott, a megszerezhető 12 aranyérem felét ők vihették haza. Nekünk 1 ezüst- és 1 bronzérem, valamint három csapat negyedik helyezés, és további négy egyéni döntős pozíció jutott. Ennél volt már jobb, de komoly panasz azért nem érheti a ház elejét. Több olimpikonunkon is látszott, hogy sem fejben, sem testben nem százszázalékos, de 40 nappal Rio előtt, ez nem is lehetett elvárás. Rióban viszont már az lesz, és őszintén bízunk abban, hogy tíz olimpikonunk mindegyikének sikerül majd olyan eredményt elérnie, amit szeretne. Hajrá, magyarok!

Eredmények. Európa-bajnokság, Torun.

Férfi kardcsapat, 14 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Fehéroroszország 45:39 (Szilágyi +8, Szatmári +8, Decsi -10).

Elődöntő: Magyarország-Olaszország 43:45 (Szatmári +5, Decsi 0, Szilágyi -7).

A 3. helyért: Magyarország-Románia 32:45 (Szilágyi +4, Iliász -2, Szatmári -7, Decsi -8).

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Olaszország, 3. Románia, 4. Magyarország (Decsi Tamás, Iliász Nikolász, Szatmári András, Szilágyi Áron).

Női párbajtőrcsapat, 15 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Németország 45:25 (Szász +9, Budai +7, Révész +4).

Negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 27:26 (Révész +4, Budai 0, Szász -3).

Elődöntő: Magyarország-Észtország 30:39 (Budai -1, Szász -3, Révész -5).

A 3. helyért: Magyarország-Románia 19:27 (Budai +2, Révész 0, Kun -3, Szász -7).

Végeredmény: 1. Észtország, 2. Franciaország, 3. Románia, 4. Magyarország (Budai Dorina, Kun Anna, Révész Julianna, Szász Emese).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM

XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizs – Vívás 2024. július 27 – augusztus 04.