Főszerepben a párbajtőr, kard segédlettel. Így lehetne összefoglalni a hétvége versenyprogramját. A férfi párbajtőrözők a távoli Vancouverben vetélkednek Világkupa-pontokért, míg a junior korosztály mindkét nemben Udinében versenyez. Női kardban Athénban rendeznek egyéni és csapat Vk-t.
Ki ne emlékezne az egy évvel ezelőtt Vancouverben történtekre? A férfi párbajtőrcsapat Vk-n óriási harcban, a sportágban régen látott izgalmak közepette szerezte meg az aranyérmet, és az ennek köszönhető riói kvótát. Azóta, persze, sok víz lefolyt a Dunán, és a nyugat-kanadai város folyóján, a Fraseren egyaránt – egyenesen a Csendes-óceánba. Akkori csapatunkból hárman lesznek ott ismét Vancouverben, de csak ketten lépnek pástra. Boczkó Gábor ugyanis vezetőként utazott el a fiúkkal, míg Imre Géza deréksérve miatt továbbra sem harcképes. Visszatér ugyanakkor Rédli András, aki októberi térdműtétje után – miként tervezte – ezúttal szerepel először versenyen. Somfai Péter is ott lesz, mellette a “fiatal sor”, Bányai Zsombor, Berta Dániel és Siklósi Gergely próbál majd szerencsét a péntektől vasárnapig tartó eseményen, melyen a komoly történések a nyolc órás időeltolódás okán az éjszakai órákban lesznek majd.
A tavalyi vancouveri dobogó (ami a téli olimpiára készült…) – tetején a mieinkkel.
Mindeközben Udinében a fegyvernem juniorjai vetélkednek. A mieink a vegyes csapatversenyt kihagyják, pénteken a nők, szombaton a férfiak lépnek majd pástra – természetesen a fent említett Siklósi Geri nélkül. Mindkét fegyvernemben ez lesz az utolsó lehetőség a korosztályos Eb-csapatba kerülésre, úgyhogy nagy küzdelmek várhatóak.
Athénban a női kardozók szerepelnek – Márton Annával az élen. A legutóbbi két csapatversenyen az ő vezérletével nagyszerűen ment a mieinknek, egy harmadik és egy negyedik helyet vívtak össze a fiatalok. Kilenc magyar lép pástra, de változás a korábbiakhoz képest, hogy a kadet korú Pusztai Liza nem lesz ott a többiekkel, mivel az említett korosztályos Eb-re készül, ahol kadetban és juniorban négy versenyen szeretne helyt állni – nem is akárhogyan… Egyszerű a részünkről szóló fegyvernemi jókívánság: csak úgy, mint ebben a szezonban eddig…
Felnőtt férfi tőrben is lesz nemzetközi válogató, a brnói U23-as európai körversenyen szerepelnek a fegyvernem legjobbjai.