Nyolcból nyolc: a maximum!

júl 18, 2014 | Archív

Valamennyi magyar párbajtőröző bejutott a főtáblára a kazanyi vívó-világbajnokságon. A nőknél a kiemelt Szász Emeséhez csatlakozott a selejtezőkből Budai Dorina, Révész Julianna

Valamennyi magyar párbajtőröző bejutott a főtáblára a kazanyi vívó-világbajnokságon. A nőknél a kiemelt Szász Emeséhez csatlakozott a selejtezőkből Budai Dorina, Révész Julianna és Tóth Hajnalka. Délután a férfi párbajtőrözők következek, itt Rédli András volt kiemelt. Somfai Péter közvetlenül a csoportkör után a 64 közé jutott, míg Boczkó Gábor és Szényi Péter további két-két asszó után követte. Péntektől már érmek a tétek, a kardozók kezdenek, HAJRÁ, MAGYAROK!

Helyszíni jelentésünk

Mielőtt a világbajnokság utolsó selejtező napjának történéseibe belemerülnénk, néhány szót hadd ejtsünk Kazanyról, illetve a szervezésről. Már csak azért is, mert előző este módunkban állt beszélgetni Tábor Istvánnal. Aki több mint húsz évig dolgozott főtitkárként a Magyar Vívó Szövetségben, utána a nyolcvanas évek elején épülő Budapest Sportcsanokot irányította. És aki 1950 és 54 között Kazanyban járt egyetemre, nyolcvan fölött is káprázatos fizikummal, és csodálatra méltó intelligenciával, aktivitással rendelkezik. Ő mesélte, hogy a Kreml, valamint a Kazanyka folyó az, ami emlékezteti a 60 évvel ezelőtti városra. „Egy porfészek volt, farönkből épített házakkal és szegénységgel. Most meg egy milliós metropolisz, jóléttel, vadonatú épületekkel, sétálóutcával és elegáns üzletekkel, szállodákkal. Egyszerűen hihetetlen.”

 

Pista bácsi személyes élményeivel nyilván senki sem vetekedhet, ugyanakkor az könnyedén megállapítható, hogy pénz, az akad errefelé – köszönhetően elsősorban a gáznak és az olajnak. Kiderül mindez például a szervezésből is. Szállodánk előtt folyamatosan négy-öt vadonatúj nagybusz parkol, amely negyed óránként indítja transzereit a verseny színhelyére. És ez egy hotel a kiajánlott hatból, hogy a FIE szállóról, és annak luxustranszferjéről ne is beszéljünk. Biztosági emberekből, fegyveres katonákból sincs hiány. Vívóversenyen tán még sosem látott, dupla biztonsági kapun kell áthaladni a sportcsarnokig, és kizárólag kordonnal kijelölt útvonalakon lehet közlekedni, persze ez Oroszországban nem olyan meglepő. 

 

Az viszont igen, hogy mindenki kedves, mindenki barátságos, és pláne szokatlan ebben az országban, hogy mndenki mosolyog… A válogatottunk mellé beosztott három önkéntes nemcsak segít, hanem tiszta szívből szurkol is a mieinknek, és ma reggel már tökéletes kiejtéssel, magyarul köszöntöttek bennünket „Jó reggelt!”-tel. Úgyhogy Kazany minden igényt kielégítő helyszín, megnyugodhatnak úszóink is – már ha egyáltalán aggódtak… -, jövőre minden bizonnyal remek vizes vb-t rendeznek itt, Tatárföld fővárosában.
 
 Révész Julianna jól sikerült csoportköre után közvetlenül a 64 közé jutott.
 
Na de kanyarodjunk vissza a víváshoz, elvégre csak akkor lehet pozitív egy világbajnokságról kialakított összkép, ha jönnek az eredmények. Minden egyéb másodlagos… Márpedig a női párbajtőr egyéni versenyében jók az esélyeink. Elvégre a világranglistát az a Szász Emese vezeti, aki valószínűleg budapesti ágyában fordult a másik oldalára, amikor csapattársai, magyar idő szerint hajnali ötkor buszra szálltak, és a verseny selejtezőjére idultak. Ő ugyanis kiemeltként nem lépett pástra, Mesterével, Kulcsár Győzővel pénteken indul útnak Kazany felé, hogy csatlakozzon a társakhoz. Most pedig a társak akartak csatlakozni távollétében is hozzá – a 64-es főtáblán. 
 
Budai Dorina, Révész Julianna és Tóth Hajnalka állt rajthoz a selejtezőben, és ugyan helyenként kifejezetten bíztatóan vívtak, mégis vegyes érzésekkel fejeztük be a versenynapot. Révész Julianna például öt győzelemmel és egyetlen egytusos vereséggel zárta a csoportot, amivel további folytatás nélkül be is jutott a 64-es főtáblára. Csakhogy úgy alakult a sorsolása, hogy a 32 között a román világklasszis Branzával kerülhet szembe, ami nem egy főnyeremény. Tóth Hajni esete sem fenékig tejföl. Ő szoba- és klubtársához hasonlóan 5/1-es mérleggel végzett, aztán vívott még egy asszót az elefántcsontparti Sakoával, aminek azért ebben a sportágban nem lehetett kétes a kimenetele, miként nem is volt az. A vége 13:7 lett, azonban a sors a szakág másik klassszisát, a mi esélyesünket, Emesét ígéri Hajninak a legjobb 32 között. Amit Hajni mellett egyetlen magyar sem vett nagy örömmel tudomásul, és elképzelhető, hogy Emese sem repesett odahaza a boldogságtól. 
 
 Eszmét cserél a női párbajtőr főnökség: Mincza-Nébald Ildikó válogatott edző és Kovács Iván fegyvernemi vezetőedző eddig sikereket elemezhettek.
 
Budai Dorina ugyanakkor a 64 közé jutásért rendkívül izgalmas és fordulatos asszót vívott a lengyel Strokával. 5:2 volt oda, de 8:7 már ide, és ettől kezdve fej fej mellett haladtak 12-ig. Az utolsó percben Dorina meglépett, és 14:12-nél csupán tíz másodperc maradt a vívóidőből. Azonban ez éppen elegendő volt a lengyelnek ahhoz, hogy egyenlítsen. A hosszabbítás azonban Dorináé volt, így százszázalékos lett a fegvernem mérlege – járt is a dicséret Kovács Iván fegyvernemi vezetőtől. Cselekedjünk mi is hozzá hasonlóan, dicsérjünk, hiszen volt itt ma izgalom, magabiztosság, sikítás és vicsorgás – meg döntő többségben magyar siker. Csak így tovább! 
 
 Somfai Péter veretlenül zárta a csoportkört, a folytatásra már levehette a vívóruhát.
 
Reméltük, hogy az urak is példát vesznek a hölgyekről, elvégre a férfi párbajtőrözők selejtezőivel zárult a világbajnokság felvezető szakasza. Itt is három magyar szerepelt, elvégre újdonsült Európa-bajnokunk, Rédli András kiemelt volt, ugyanakkor ő és Mestere, Udvarhelyi Gábor, a fegyvernem vezetőedzője úgy döntött, hogy nem csak közvetlenül a saját versenye előtt érkezik Kazanyba, úgyhogy Rédli Ezredes is ott szurkolt csapattársainak. Időközben hatalmas eső zúdult a csarnokra, olyannyira, hogy a B terem be is ázott, ezért a 8 pástos főterem debütált, ide költöztek ugyanis egyes csoportok azért, hogy ne nyúljanak az éjszakába a nap eseményei. A vb legnagyobb mezőnye, 196 induló lépett pástra, és a mieink sikerrel vették a csoportkört. Különösen Somfai Péter remekelt, aki százszázalékos teljesítménnyel közvetlenül a 64-es főtáblára került. Boczkó Gábor egy picit ránk ijesztett – meg talán magára is… -, mivel két vereséggel kezdett, de ezt négy magabiztos győzelem követte. Közel hasonló mérleggel végzett Szényi Péter is, azonban a mezőny nagysága miatt még mindkettejüknek két asszót kellett sikerrel megvívniuk azért, hogy két társukhoz csatlakozzanak. 
 
 Hosszú napja volt világbajnokunknak, Boczkó Gábornak. Előbb egy hetes csoportkör, aztán két 15 tusos, direkt kieséses asszó. És még egy iskola is belefért Mesterével, Dancsházy-Nagy Tamással.
 
Az első sima ügy volt, pontosabban azért Szényi Péter esetében nem egészen sima, 9:9 után az utolsó másodpercekben a vége a magabiztosnak tűnő 12:9 a hongkongi Liával szemben. Boczek viszont tényleg nagyon biztosan nyert, kiegyensúlyozott, jó vívással, alig több mint egy harmad után 15:8-ra az azeri Alijevvel szemben. Már javában sötétedett, mire a mai napra rendelt 12 órás – a bemelegítéssel együtt 14… – etap végére értünk. De minden jó, ha jó a vége, és tegnap minden jól alakult. 
 
Igaz, Szényi Zeusz asszója leginkább egy horroreposzra hasonlított. Afrika legjobbjával, az egyiptomi El Saghirral küzdött a főtábláért, és az egyiptomi 4:0-ra elhúzott. Sőt, a második harmad végéig nem sikerült a zárkózás, hat perc után 9:4-et mutatott a jelző. Ekkor jött az első fordulat. Péter tusról tusra jött föl, egyenlített, majd az utolsó percben fordított, és néhány másodperccel a vége előtt 14:12-re már ő vezetett. Ekkor jött az újabb csavar, El Saghir innen felállt, és egyenlített. Majd jött a horrortörténethez illő hirtelen halál, ahol szerencsére ismét a magyar talált, 15:14! Boczkó Gábor már megkímélte ezek után az idegeinket, a svéd Kasét megette. Sajtvacsora. A 15:12-es végeredmény becsapós, Gábor már 13:7-re is vezetett, és helyenként legszebb napjaira emlékeztető pillanatokat produkált.
 
Ezzel véget értek a világbajnokság selejtezői, a 24 magyar indulóból 21 versenyben maradt, a hatból öt fegyvernemünk százszázalékos mérleggel zárt. Ez azonban csak egy apró részsikernek tekinthető, a világbajnokság érdemi része péntek reggel tízkor, a női kardozók 64-es táblájával kezdődik, este pedig már eredményt is hirdetnek női és férfi kardban. HAJRÁ, MAGYAROK!
 
Női párbajtőr egyéni világbajnokság, 132 induló. A csoportmérkőzéseken: Szász Emese kiemelt, Révész Julianna 5 győzelem/1 vereség (továbbjutott), Tóth Hajnalka 5/1, Budai Dorina 3/2.
A 64 közé jutásért: Tóth-Sakoa (elefántcsontparti) 13:7, Budai-Stroka (lengyel) 15:14.
Vasárnap a legjobb 64 között: Szász-Pocskalova (ukrán), Révész-Multerer (német), Tóth-Haarlem (svéd), Budai-Besbes (tunéziai).
 

Férfi párbajtőr egyéni világbajnokság, 196 induló. A csoportmérkőzéseken: Rédli András kiemelt, Somfai Péter 6 győzelem/0 vereség (továbbjutott), Boczkó Gábor 4/2, Szényi Péter 3/2. 

A 96 közé jutásért: Boczkó-Alijev (azeri) 15:8, Szényi-Lai (hongkongi) 12:9.

A 64 közé jutásért: Boczkó-Kase (svéd) 15:12, Szényi-El Saghir (egyiptomi) 15:14.

Vasárnap a legjobb 64 között: Rédli-Freilich (izraeli), Boczkó-Pitra (cseh), Somfai-Zang (kínai), Szényi-Kurbanov (kazah).

2014. július 17.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM