Öt férfi és négy női kardozónk a 64-es táblán

jan 29, 2016 | Archív

Padovában és Athénban is elégedetten zárhatták a napot a magyar kardozók. A Világkupaversenyek selejtezői ugyanis kifejezetten jól sikerültek. A férfiaknál Olaszországban a “szokásos

Padovában és Athénban is elégedetten zárhatták a napot a magyar kardozók. A Világkupaversenyek selejtezői ugyanis kifejezetten jól sikerültek. A férfiaknál Olaszországban a “szokásos ötös” kivétel nélkül a 64 közé jutott, így élnek a kvalifikációs esélyek. A hölgyek pedig Athénban a szezon eddigi legjobbját nyújtották a 4 főtáblára jutó magyarral. 

A világ jelenlegi egyes számú orosz kardozója, Jakimenko egy edzésen, a törött penge okán elszenvedett sérülés miatt nem indult Padovában, de szerencsére nagyobb baj nincs, az orosz klasszis a hírek szerint csak ezt a Világkupaversenyt hagyja ki – ez úton is jobbulást kívánunk neki! 

A többi klasszis kivétel nélkül pástra lépett a hagyományos Luxardo Kupán, és a magyarok is teljes küldöttséggel, 12 vívóval képviseltették magukat. Közülük Szilágyi Áron kiemeltként pénteken még pihent, pontosabban a helyszínen segítette társait, akár a vízhordással is – lásd mellékelt fotónkat. A csoportkörben egyedül Puy Kristóf találtatott könnyűnek, ugyanakkor Gémesi Csanád és Iliász Nikolász közvetlenül a legjobb 64 közé került. A direkt kieséses folytatás aztán annak a két magyarnak sikerült, akinek legfontosabb volt: Decsi Tamás és Szatmári András jutott a szombati főtáblára. A 96 között bukott el Csaba Márton Bence, Valkai Ferenc és Kossuth Bálint – utóbbi juniorként dicséretet érdemel 5/1-es csoportköréért, és a csapatban világbajnok olasz Berre elleni helytállásért. A direkt kiesés első körében szenvedett vereséget Gémesi Bence, Singer Martin és Ravasz Etele – utóbbi Decsi Tamástól kapott ki. Ezzel öt legjobbunk képviselteti magát szombaton a legjobb 64 között, ahol már jóval nagyobb lesz a tét. HAJRÁ, MAGYAROK!

aron vizhordo Szilágyi Áron kiemeltként szombaton kezd, pénteken a társakat segítette – akár vízhordással.

Athénban az urakkal párhuzamosan a hölgyek léptek pástra, és érdekesség, hogy szinte ugyanannyian álltak rajthoz, mint Padovában. Hiába, a női kard töretlenül fejlődik… Magyar részről világbajnoki bronzérmesünk, Márton Anna kiemeltként pihenhetett, mellette heten próbálták kivívni a szombati szereplést, és ez hármójuknak sikerült is. Márpedig ez “szezonrekord”, eddig négy magyar 2015/16-ban egyszer sem került a 64 közé – most igen. A három továbbjutó, három külön eset. Garam Nóra nagyszerű vívással, veretlenül csoportkörrel, a második legjobb indexszel jutott közvetlenül a főtáblára. Záhonyi Petra 18 esztendősen, életében elsőként került be ugyanide – töretlen a fejlődés, maradjon is így… Péntek Brigitta pedig két harcos győzelemmel a szezon során elsőként került a 64 közé, csak így tovább! Várhelyi Kata a 96 között búcsúzott, László Luca és Katona Renáta az első direkt kieséses körben maradt alul, míg Kelecsényi Mirabella a csoportkör után kiesett. És természetesen ez esetben is: HAJRÁ, MAGYAROK! 

Eredmények. Férfi kard egyéni Világkupaverseny, Padova, 191 induló. A csoportmérkőzéseken: Szilágyi Áron kiemelt, Gémesi Csanád 6 győzelem/0 vereség, Iliász Nikolász 5/1 (a legjobb 64 közé jutottak), Kossut Bálint 5/1, Szatmári András 4/2, Decsi Tamás 3/3, Ravasz Etele 3/3, Valkai Ferenc 3/3, Csaba Márton Bence 3/3, Gémesi Bence 3/3, Singer Martin 2/4 (továbbjutottak), Puy Kristóf 0/6 (kiesett).

A legjobb 96 közé jutásért: Szatmári-Sung (koreai) 15:5, Valkai-Crutchett (brit) 15:13, Csaba-Ocinski (lengyel) 15:11, Decsi-Ravasz 15:11, Gémesi B.-B. Bazadze (grúz) 8:15, Singer-Hübner (német) 11:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Szatmári-Voronov (izraeli) 15:7, Decsi-Sbragia (olasz) mérkőzés nélkül, Csaba-Bustamante (argentin) 12:15, Valkai-Apithy (francia) 6:15, Kossuth-Berre (olasz) 12:15.

Szombaton a legjobb 64 között: Szilágyi-Deary (brit), Szatmári-Dershwitz (amerikai), Iliász-Foschini (olasz), Decsi-Hartung (német), Gémesi Cs.-Van Holsbeke (belga).

Női kard egyéni Világkupaverseny, Athén, 188 induló. A csoportmérkőzéseken: Márton Anna kiemelt, Garam Nóra 6 győzelem/0 vereség (a legjobb 64 közé jutott), Katona Renáta 5/1, Várhelyi Kata 4/2, László Luca 4/2, Péntek Brigitta 3/3, Záhonyi Petra 2/4 (továbbjutottak), Kelecsényi Mirabella 1/5 (kiesett).

A legjobb 96 közé jutásért: Várhelyi-Kusian (német) 15:13, Záhonyi-Boulay (francia) 15:12, Péntek-Thompson (amerikai) 15:11, Katona-Navarria (olasz) 6:15, László-Takasima (japán) 8:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Záhonyi-Várhelyi 15:11, Péntek-Jin (kínai) 15:14.

Szombaton a legjobb 64 között: Márton-Zhang (kínai), Péntek-Kim (koreai), Garam-Galiakbarova (orosz), Záhonyi-Velikaja (orosz).

Sztárok a páston
2024. MÁJUS 23. (CSÜTÖRTÖK) | LUDOVIKA ARÉNA

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események