Öt magyar a New York-i főtáblán

jan 28, 2017 | Archív

Öt magyar női kardozó jutott a legjobb 64 közé a New York-i női kard Világkupa-versenyen. A mieink közül a kiemelt Márton Anna mellett Záhonyi Petra, Pusztai Liza, László Luca és

Öt magyar női kardozó jutott a legjobb 64 közé a New York-i női kard Világkupa-versenyen. A mieink közül a kiemelt Márton Anna mellett Záhonyi Petra, Pusztai Liza, László Luca és Mikulik Júlia jutott túl a selejtezőkön.

Hét magyar lépett pástra a női kardvívás egyik legerősebb nemzetében, az Egyesült Államokban, és annak is a vívóközpontjában, New York-ban megrendezett Világkupa-verseny pénteki selejtezőnapján. A mieink közül Márton Anna – ma már természetesen… – kiemeltként alanyi jogon jutott a legjobb 64 közé, ahová további négy társa követte őt. Elsőként Záhonyi Petra, aki a csoportkörből közvetlenül a főtáblára jutott, majd a direkt kieséses kör után Pusztai Liza, László Luca és Mikulik Júlia. Itt búcsúzott ugyanakkor Garam Nóra, valamint Katona Renáta. Folytatás szombaton, a magyar idő szerint délután 4-kor kezdődő 64-es főtáblával, hajrá, magyarok!

Eredmények. Női kard Világkupa-verseny, New York, 142 induló. A csoportmérkőzéseken: Márton Anna kiemelt, Záhonyi Petra 5/1 (a legjobb 64 közé jutott), Pusztai Liza 4/2, Garam Nóra 4/2, László Luca 3/3, Katona Renáta 3/3, Mikulik Júlia 3/3 (valamennyien továbbjutottak).

A legjobb 64 közé jutásért: László-Litynski (amerikai) 15:10, Mikulik-Prokuda (ukrán) 15:12, Pusztai-Krüger (német) 15:10, Katona-Boudiaf (francia) 8:15, Garam-Emura (japán) 11:15.

Szombaton a legjobb 64 között: Márton-F. Muhammad (amerikai), László-Vecchi (olasz), Záhonyi-Aksamit (amerikai), Mikulik-Perez Maurice (argentin), Pusztai-Navarria (olasz).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM

XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizs – Vívás 2024. július 27 – augusztus 04.