Ötödik lett a férfi kardcsapat Athénban

ápr 27, 2014 | Archív

Igen hektikus napot zárt a magyar férfi kardválogatott az athéni Világkupa csapatversenyen. Előbb Szilágyi Áron sérült meg könnyebben, majd Szatmári András komolyabban. Az együttes

Igen hektikus napot zárt a magyar férfi kardválogatott az athéni Világkupa csapatversenyen. Előbb Szilágyi Áron sérült meg könnyebben, majd Szatmári András komolyabban. Az együttes három értékes győzelem mellett a negyeddöntőben az olaszoktól kapott ki, végül a körülményekhez képest dicséretes ötödik helyen zárt. Somlai Béla Áron egyéni aranyát, és a csapatversenyt is értékeli.

Szilágyi Áron előző napi káprázatos aranyérme után vasárnap a csapatversennyel folytatódott az athéni Világkupa-állomás. Azt már előre tudhattuk, hogy nagyon nehéz dolga lesz az ezúttal Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállításban pástra lépő magyar válogatottnak. A legjobb 8 közé jutásért ugyanis Franciaország volt az ellenfél. Azt viszont nem is sejtettük, hogy mennyi egyéb körülmény nehezíti majd csapatunk dolgát. 
 
Áron első asszójában, 9:7-es vezetésnél kapott a bokájához, és tízperces ápolás következett. Szerencsére klasszisunk esetében nem tűnt komolynak a baj, tudta folytatni az összecsapást. Az utolsó körben viszont ennél rosszabbul járt Szatmári András. Neki is a bokája fordult ki, itt viszont nagyobb volt a gond. Csakhogy addigra már Somlai Béla fegyvernemi vezetőedző kihasználta cserelehetőségét, Decsi Tamás helyére jött be Gémesi Csanád, így az asszóját gyakorlatilag fél lábon fejezte be Szatmári Andris, akire a nap folyamán nem is számíthatott a válogatott. Az utolsó csörtét aztán Áron magabiztosan hozta, így 45:41 lett a vége, és a kötelező 8 közé jutás összejött egy nagyon nehéz meccsen.
 
A negyeddöntőben az Európa-bajnok olaszok következtek, értelemszerűen a Decsi, Gémesi, Szilágyi triónak. Az első asszót 5:4-re hozta Decsi Tomi, utána viszont hét olyan csörte következett, amelyen nem sikerült nyernie magyarnak. Vagy döntetlen, vagy ilyen-olyan különbségű itáliai siker következett, ami azt jelentette, hogy az utolsó meccsre 31:40-nél állt fel Szilágyi Áron. Megpróbálta a csodát, de miként a megfogalmazás is jelzi, minden neki sem sikerülhet. 11:5-re nyerte ezt a “résztávot”, ami azt jelentette, hogy 45:42-vel az olaszok jutottak a legjobb négy közé – ez nekünk ebben a szezonban eddig egyszer sikerült. 
 
Könnyű dolgunk a folytatásban sem volt. Az ötödik-nyolcadik helyért két olyan válogatott következett, amely egyaránt előttünk áll a világranglistán. A három magyar azonban két értékes sikert ért el, előbb a románok ellen 45:39-re, majd az amerikaiakkal szemben 45:40-re győzött, ami összességében az ötödik helyhez volt elég. 
 
somlai(1)[1]
 Somlai Béla okkal lehet elégedett az athéni hétvégével.
 
Somlai Béla fegyvernemi vezetőedző így értékelte a válogatott teljesítményét. „Akadt olyan pillanat, amikor az is felvetődött, hogy Navarrete József válogatott edző és Bodnár József gyúró áll be a csapatba. Komolyabban megsérült Szatmári András, könnyebben Szilágyi Áron és Decsi Tamás, ennek függvényében dicsérhető a válogatott az ötödik helyért. A franciákat most már többedszer sikerült legyőznünk, remélem, lassan megszokják… Az olaszokkal szemben viszont mi állunk hasonlóképpen. Szerettem volna Szatmári Andrissal bizonyos taktikai variációkat kipróbálni velük szemben, most ez is elmaradt. Áron így is majdnem fordítani tudott a végén, de túl nagy volt a hátránya. A helyosztókon sem volt egyszerű dolgunk, a románok ellen Csanád, az amerikaiakkal szemben Tomi hozott fontos asszót fontos pillanatban, még egyszer mondom, értékes ez az ötödik helyezés. Hétfőn Chicagóba repülünk, jöhet az újabb Vk-állomás, a helyszínen lesz edzéslehetőségünk, és akklimatizálódni is tudunk. No meg remélem, a sérültjeink is felépülnek.”
 
A Mestert kérdeztük Áron előző napi ragyogó egyéni aranyérméről is, erről így vélekedett:
„Áron nagyszeren vívott. Akadt korábban fanyalgás, mely szerint könnyű ágakon jut el a dobogóig, na most ezt sem lehet mondani. Limbach, Resetnyikov és Kim személyében olimpiai és világbajnokokat győzött le magabiztosan. A döntő után minden külföldi szakember elismerően beszélt róla, egyre érettebben vív. Azt viszont nem látják a külföldiek, hogy Áron az edzéseken is tudatosan, szorgalmasan, abszolút profi módjára készül, elsősorban ez az alapja annak, hogy ilyen nagyszerű formába lendült. Egy kicsit attól azért tartok, nem korai e ez a remek teljesítmény, de majd igyekszünk…”
 
Eredmények. Férfi kardcsapat Világkupa-verseny, Athén, 25 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Franciaország 45:41.
Negyeddöntő: Magyarország-Olaszország 42:45.
Az 5-8. helyért: Magyarország-Románia 45:39.
Az 5. helyért: Magyarország-Egyesült Államok 45:40.
Végeredmény: 1. Németország, 2. Olaszország, 3. Oroszország, …5. Magyarország (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron).
 

2014. április 27.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM