Panka és Andris Toyotában

máj 17, 2018 | Archív

Márton Anna és Szatmári András, a két nagyszerű kardvívó tokiói olimpiai felkészülését egy hibrid Toyota rendelkezésére bocsátával segíti a japán autógyártó cég és a Magyar Olimpiai Bizottság.

Forrás: olimpia.hu

A Toyota és a MOB május 8-án jelentette be, hogy a japán autógyártó cég 15 hazai sportoló tokiói olimpiára való felkészülését segíti egy-egy hibrid elektromos Toyota C-HR rendelkezésre bocsátásával. Akkor 10 sportoló, szerdán újabb négy vehette át az autót: Csipes Tamara (kajak-kenu), Márton Anna és Szatmári András (vívás), valamint Péni István (sportlövészet).

A világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójaként ismert, a társadalmi felelősségvállalás számos területén aktív Toyota 2016-ban nyolc évre szóló együttműködési megállapodást kötött a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal (NPB), 2017-ben pedig a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) platina fokozatú támogatója lett, járművekkel, mobilitási szolgáltatásokkal és megoldásokkal segítve az ötkarikás mozgalmat. Ennek az együttműködésnek a jegyében jelentette be május elején a MOB és a Toyota, hogy a 2020-as tokiói olimpiára való felkészülésük támogatására 15 magyar olimpiai kerettag sportoló kap használatra egy-egy hibrid Toyota C-HR-t.

Szatmári András és Márton Anna Toyotát használhat a tokiói olimpiáig.

Az autók kulcsait kardozó klasszisaink Vékássy Bálinttól, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárától vehették át. Márton Anna Európa-bajnoki ezüst, és világbajnoki bronzérmes, Universiade győztes kardvívó. A legutóbbi hétvégén a moszkvai Grand Prix-ról is ezüstéremmel tért haza, így bizakodva várhatja az idei világ-és Európa-bajnokságot.„Hatalmas megtiszteltetés, hogy engem választott a MOB és a vívó szövetség, nagyon örülök az autónak. Nem vagyok a kocsik nagy szerelmese, de szeretek vezetni, és ez a Toyota hatalmas segítségemre lesz a felkészülés és a versenyek alatt, hiszen a húsz kilós felszerelést nem könnyű cipelni” – mondta Márton Anna.

Hozzá hasonlóan a kardvívás kiválósága Szatmári András, aki Universiade győzelme mellett egyéni világbajnoki címmel is büszkélkedhet. Legközelebb a pénteken kezdődő madridi Világkupán bizonyíthat. „Nagyon örülök neki, mert egyébként is gondolkoztam már autóvásárláson, és a hibridek is nagyon vonzottak. Nagyon tetszik ez a kocsi, nagyon szép, a logók is tetszenek rajta. Igazából így, első látásra beleszerettem, még nem próbáltam ki, csak beleültem, de elsőre nagyon tetszik” – fogalmazott Szatmári András.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események