Némi késéssel, de annak rendje és módja szerint megérkeztek férfi párbajtőrözőink, valamint a vívóküldöttség vezetői a riói olimpiáról. Imre Géza két éremmel érkezett, Boczkó Gábor és Somfai Péter egy-egy bronzzal. Ezzel két kivétellel minden vívónk hazaért – Szász Emese és Rédli András “igazoltan van távol”, ők az aranygéppel jönnek majd. Párbajtőrözőink az érkezés után rögtönzött sajtókonferencián vettek részt – honlapunk is ott járt.
A családtagok köszöntése után az olimpia magyar vívó főszereplőinek újabb része állt a sajtó rendelkezésére. Elsőként Csampa Zsolt elnök beszélt arról, hogy 44 éve nem szerepelt ilyen eredményesen olimpián magyar vívóválogatott. Ugyanakkor nemcsak erre büszke, hanem arra is, hogy tízen kvalifikálták magukat a versenyre. Hosszú és eredményes négy esztendőn van túl a magyar vívás, amelyet csodaszép keretbe foglalt a 2013-as, hazai rendezésű világbajnokság és a riói olimpia. Természetesen, ahogy Csampa Zsolt elmondta, a kiemelt kormánytámogatás, illetve a szponzori támogatások nélkül ezek a nagyszerű győzelmek nem jöhettek volna létre – de szerencsére létrejöttek…
Ezt követően Udvarhelyi Gábor fogott mikrofont a kezébe. A nagyszerű mestert szűk két esztendővel ezelőtt nevezte ki szövetségi kapitánynak a Csampa Zsolt vezette elnökség. Előtte, 2004-ig volt az “egykapitányos” rendszer volt érvényben, utána ezen változtatott az akkori irányítás. Legutóbb Athénban, Szabó Bence vezette kapitányként a válogatottat, akkor 1 arany- és 2 ezüstérem volt a szintén büszke mérleg. Ezt két “egyérmes olimpia” követte, majd a kvalifikációs időszak előtt állt át a sportág vezetése – a jelek szerint teljes sikerrel. Udvarhelyi mester megköszönte valamennyi kollégájának, illetve az olimpikonoknak, további sportmunkatársaknak az áldozatos munkáját, és hangsúlyozta, hogy a magyar vívás az elmúlt időszakban ismét egységesen, összetartóan lépett fel minden fórumon.
Dancsházy-Nagy Tamás pedig nemcsak a férfi párbajtőrözők vezetőedzőjeként lehetett büszke, hanem a Honvéd mestereként mindhárom válogatott tanítványára, Imre Gézára, Boczkó Gáborra és Somfai Péterre. Érthetően büszkén nyilatkozta tehát, hogy a lehető legelégedettebb valamennyi tanítványával.
Ezt követően a főszereplők következtek. Először Imre Géza nyugtatott meg többszörösen is mindenkit. Egyfelől személyesen meggyőződhettünk arról, hogy az egyéni verseny dobogóján látott “morcos Gézának” már nyoma sincs. Ezúttal is széles mosoly mellett mondta el, hogy teljesen megbékélt egyéni ezüstérmével, és a csapatbronzzal is abszolút elégedett. Rákérdeztünk arra, hogy mikor látjuk legközelebb a páston, és ugyan a páston látott rutinjával próbált kibújni a válaszadás alól, de egy félig-meddig igent azért csak sikerült kicsikarni belőle… Pláne akkor nyugodtunk meg ezen a téren, mikor másik rutinos klasszisunk, Boczkó Gábor is jelezte, hogy egy darabig még nem tervezi a visszavonulást, már csak azért se, mert a novemberi országos bajnokságon szeretne visszavágni Gézának az olimpián elszenvedett vereségért. Bocek továbbá elmondta, hogy a koreaiak elleni negyeddöntős siker után – melynek egyik főszereplője volt – a franciák elleni elődöntőben kevésbé ment neki. És nem is lehetett számára kérdés, hogy a bronzmeccsen Somfai Péter áll be helyette, akiben a legteljesebb mértékig megbízott. És aki nem sokkal később örömmel mondta el, hogy így teljes számára a siker, és nagyon örül, hogy ő is hozzá tudott tenni a bronzéremhez, ezért készült, ezért dolgozott hosszú hónapokon át.
Ezt követően jöhettek a különböző tévés, rádiós, illetve egyéb interjúk – öröm volt látni azt, hogy mennyien kíváncsiak a szemünkben arany-, a valóságban ezüst- és bronzérmes párbajtőrözőinkre. És öröm volt látni azt is, hogy ők is örülnek annak, ami történt, ami történik velük. KÖSZÖNJÜK, URAK!
Fotó: Kovács Márton
