Befejeződött a valaha volt legeredményesebb magyar olimpikonról, a kardozó Gerrevich Aladárról elnevezett “régi Nemzeti Sportcsarnok” felújítása. A létesítményt pénteken, ünnepélyes keretek között avatják fel. A nagyteremben, illetve a korábbi birkózóteremben összesen 35 páston készülhetnek és versenyezhetnek majd a vívók.
Hivatalos is bejelenthető: megújult a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, amely legjobb vívóink több évtizedes állandó otthonának tekinthető. A korábbi vívóterem mellett az eddigi birkózóterem is sportágunk felkészülését segíti majd.
A teljes “arcfelvarrásnak” köszönhetően a jövőben 35 páston edzhetnek a mieink, és természetesen a rangos hazai és nemzetközi versenyeket is ideális helyszínen rendezheti a Magyar Vívó Szövetség. A nemhivatalos debütáláson már túl vagyunk, mivel szeptember 12-én és 13-án a hétszeres kardvívó olimpiai bajnokunkról elnevezett csarnokban európai kadet körversenyt, majd junior Világkupa-versenyeket tartottunk, összesen közel ezer indulóval. Az igazi nyitány pedig decemberben lesz, amikor december 18. és 20. között a hatfegyvernemes országos bajnokságot bonyolítjuk le, melynek keretén belül december 19-én lesz az immár hagyományos “Magyar Vívás Napja” elnevezésű rendezvényünk. Ennek programjáról a későbbiekben természetesen részletesen beszámolunk.
Péntek délelőtt 11 órakor pedig eljön a hivatalos és ünnepélyes átadás pillanata is. Igen rangos vendégek avatják majd fel a Gerevich Aladár Sportcsarnokot. Vendégünk lesz majd Simicskó István honvédelmi miniszter, Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára, Szabó Bence kettős szerepben, a MOB főtitkáraként és kétszeres kardvívó olimpiai bajnokként. Természetesen ott lesz szövetségünk vezérkara is Csampa Zsolt elnök, Polgár Pál főtitkár és Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány vezetésével. És reményeink szerint nem hiányoznak majd azok a meghívott, sportágunkhoz kötődő vendégeink sem, akiknek kivétel nélkül akad szép emlékük a vívósport számára meghatározó épülettel kapcsolatosan.