Pozsonyi ezüst: ez hiányzott a kollekcióból

dec 6, 2015 | Archív

A pénteki egyéni szuperteljesítmény után csapatban is nagyszerűen szerepelt a junior férfi párbajtőr-válogatott a pozsonyi Világkupa-versenyen. A Bakos Bálint, Bányai Zsombor,

A pénteki egyéni szuperteljesítmény után csapatban is nagyszerűen szerepelt a junior férfi párbajtőr-válogatott a pozsonyi Világkupa-versenyen. A Bakos Bálint, Bányai Zsombor, Esztergályos Patrik, Siklósi Gergely összeállítású válogatott ezüstérmet nyert Ukrajna mögött. Ugyanitt a férfi tőr egyéni versenyen 32-ig jutottak a magyarok.

 

Pénteken aranyat és bronzot, szombaton ezüstöt nyertek a junior magyar férfi párbajtőrözők a pozsonyi Világkupa-versenyen. A Bakos Bálint, Bányai Zsombor, Esztergályos Patrik, Siklósi Gergelyösszeállítású válogatott három kristálytiszta győzelemmel jutott el a döntőig. Tette ezt úgy, hogy Siklósi Gergely egészen fantasztikus teljesítménnyel rukkolt elő. A Balaton tehetsége a négy csapatmérkőzésen +43-as (!) mutatót produkált. A döntőig háromszor +12, a fináléban +7 volt a mérlege. Elképesztő. A mieink az aranyéremért Ukrajnától szenvedtek 45:43-as vereséget, ennek ellenére káprázatos hétvégét tudhat maga mögött a fegyvernem, gartulálunk!

 

 Markovics „Tanár Úr”, Esztergályos Patrik, Bányai Zsombor, Eitner Kinga válogatott edző, Siklósi Gergely, Bakos Bálint. Pozsonyi ezüstösök.
 
A párbajtőr csapatverseny mellett szombaton a junior férfi tőr egyéni versenyt rendezték Pozsonyban. Tizenkét magyar lépett pástra, a csoportmérkőzéseket kilencen “élték túl”, a több mint 200 indulós mezőnyben pedig hárman jutottak a legjobb 64 közé: Mészáros Tamás, Balogh Boldizsár és Frűhauf Benjámin. Utóbbi kettő egymással került szembe és Boldizsár győzött, mellette kadet vb-bronzérmesünk is bejutott a 32-be, ott azonban mindketten vereséget szenvedtek.
 
A pozsonyi monstre junior hétvége vasárnap a férfi tőrözők csapat- és a női tőrözők egyéni versenyével zárul. 
 
Junior férfi tőr Világkupa-verseny, Pozsony, 202 induló. A csoportmérkőzésen: Frűhauf Benjámin 5 győzelem/1 vereség, Németh Balázs 5/1, Balogh Boldizsár 4/2, Mendrey Tamás 4/2, Mészáros Tamás 3/3, Kiss Ádin 3/3, Bencze Attila 3/3, Bellovicz Gábor 2/4, Insperger Sámuel 2/4 (továbbjutottak), Nagy Balázs 1/4, Hajas Gergely 0/6, Pankaczi Krisztián 0/6 (kiestek).
A legjobb 128 közé jutásért: Bellovicz-Goh (szingapúri) 15:7, Insperger-Files (horvát) 6:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Frűhauf-Zoons (holland) 15:7, Mészáros-Servello (argentin) 15:6, Balogh-Vetrov (orosz) 15:12, Németh-Gheorghe (román) 9:15, Mendrey-Chen (amerikai) 8:15, Bellovicz-Itkin (amerikai) 4:15, Kiss-De Balezaire (lengyel) 10:15, Bencze-Stepura (ukrán) 9:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Balogh-Frűhauf 15:13, Mészáros-Teteris (lett) 15:11.
A legjobb 16 közé jutásért: Mészáros-Tourette (amerikai) 8:15, Balogh-Chastanet (francia) 6:15.
Végeredmény: 1. Sido (francia), 2. Lovjagin (orosz), 3. Rzadkowski (lengyel) és Tourette (amerikai), …30. Balogh Boldizsár, …32. Mészáros Tamás, …34. Frűhauf Benjámin, …71. Németh Balázs, …86. Mendrey Tamás, …98. Kiss Ádin, …102. Bencze Attila, …127. Bellovicz Gábor, …140. Insperger Sámuel, …160. Nagy Balázs, …187. Pankaczi Krisztián, …190. Hajas Gergely.
 
Junior férfi párbajtőrcsapat Világkupa-verseny, 26 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Nagy-Britannia 45:26 (Siklósi +12, Esztergályos +7, Bányai 0).
Negyeddöntő: Magyarország-Egyesült Államok 45:27 (Siklósi +12, Esztergályos +3, Bányai +3).
Elődöntő: Magyarország-Olaszország 45:37 (Siklósi +12, Bakos -1, Esztergályos -3).
Döntő: Magyarország-Ukrajna 43:45 (Siklósi +7, Esztergályos -3, Bányai -6).

Végeredmény: 1. Ukrajna, 2. Magyarország (Bakos Bálint, Bányai Zsombor, Esztergályos Patrik, Siklósi Gergely, válogatott edző: Eitner Kinga, edzők: Patócs Zsolt, Halla Péter, Partali Csaba, Szalay Gyöngyi), 3. Olaszország. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM

XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizs – Vívás 2024. július 27 – augusztus 04.