Rajt az U23-as Európa-bajnokságon

ápr 15, 2018 | Archív

Jerevánban vasárnap megkezdődött az U23-as Európa-bajnokság. A magyar szövetség a sűrű versenyprogram miatt nem tekintette az eseményt kiemeltnek, a nyitónap nem sikerült a mieinknek.

A jereváni U23-as Európa-bajnokság helyét továbbra is keresik az illetékesek, és a magyarokat ezúttal nem sikerült “meggyőzni” az esemény fontosságáról. A sűrű versenynaptár miatt, a közvetlenül a junior világbajnokság után, és nem sokkal a felnőtt Világkupa-szezon hajrája elé helyezett jereváni eseményről szövetségünk elnöksége úgy vélekedett, hogy anyagilag túl nagy az áldozat, szakmailag viszont nem arányos a “megtérülés”. Így klub-, illetve saját költségen nevezhettek azok, akik erre ranglistás helyezésük alapján jogosultak voltak. 

A nyitónapon a női párbajtőrözők és a férfi kardozók versenyét rendezték Örményországban. Sok sikerélményünk nem volt, legjobban Galgóczy Tamás szerepelt, aki 15. lett úgy, hogy éppen Kossuth Bálintot verte a 16 közé kerülésért. A többi magyar, négy női párbajtőröző és egy további kardozó nem jutott a 32 közé. 

Eredmények. U23-as Európa-bajnokság, Jereván.

Női párbajtőr egyéni, 59 induló. A csoportmérkőzéseken: Szabó Réka 3 győzelem/3 vereség, Borsody Emma 1/5, Ladányi Nelli 0/6, Kardos Edina 0/6. 

A legjobb 32 közé jutásért: Szabó-Brovko (ukrán) 14:15.

Végeredmény: 1. Zamachowska (lengyel), 2. Marzani (olasz), 3. Büch (svájci) és Obrazcova (orosz), …36. Szabó Réka…50. Borsody Emma, …56. Ladányi Nelli, …58. Kardos Edina. 

Férfi kard egyéni, 48 induló. A csoportmérkőzéseken: Kossuth Bálint 4 győzelem/2 vereség, Galgóczy Tamás 3/3, Gémesi Huba 2/4 (továbbjutottak).

A legjobb 32 közé jutásért: Gémesi-Kempf (német) 8:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Galgóczy-Kossuth 15:8.

Nyolcaddöntő: Galgóczy-Jildirim (török) 8:15.

Végeredmény: 1. Cavaliere (olasz), 2. Sengelija (grúz), 3. Danyilenko (orosz) és Dubarry (francia), …15. Galgóczy Tamás, …20. Kossuth Bálint, …37. Gémesi Huba.

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM