Most már nem babra megy a játék! Na, nem mintha eddig arra ment volna, ám ennek a szezonnak a tavaszi Világkupa versenyei már egyben olimpiai kvalifikációs viadalok lesznek, míg a szezont a tokiói szereplést ugyancsak nagyban befolyásoló düsseldorfi Európa-bajnokság, és a budapesti világbajnokság zárja. Azaz, rendkívül fontos időszak következik felnőtt válogatottjaink számára.
A versenynaptár kisebb átalakítása után ebben az esztendőben a tavalyi hárommal szemben (két Világkupa, egy Grand Prix) csak egy Világkupa-fordulót rendeznek, így értelemszerűen januártól sűrűsödik majd be igencsak a program. A novemberi rajt három részletben zajlik, és a legforgalmasabb éppen a mostani, nyitó hétvége lesz, amikoris három fegyvernemben rendeznek egyéniben és csapatban Vk-t.
Magyar szempontból talán Orleans-ra koncentrálunk majd leginkább, mivel egyéniben és csapatban is ebben a fegyvernemben állunk legelőkelőbben a világranglistán – legalábbis a mostani indulók közül, de erről majd kicsit később… A franciaországi versenyre 188-an neveztek, közte 10 magyar. A mieink a legerősebb összeállításban utaznak Márton Anna vezérletével, és ott lesz az újdonsült ifjúsági olimpiai bajnok Pusztai Liza is. Ők mindketten kiemeltek, szombaton, a 64-es főtáblán csatlakoznak majd a társakhoz. Akadnak neves hiányzók is, három klasszis ezt az állomást még kihagyja – nem indul a háromszoros egyéni világbajnok ukrán Harlan, a riói olimpiai bajnok orosz Jegorjan és az ugyancsak egyéni olimpiai aranyérmes koreai Kim.
Mint ahogy nem indul a tallinni női párbajtőr Vk-n Szász-Kovács Emese sem. Riói olimpiai bajnokunk nehéz időszakon megy keresztül kiváló mestere, Kulcsár Győző halála okán. Természetesen pontosan tudja, hogy közeledik a budapesti vb és az olimpia, de a pontos “hogyan tovább?”-ra még egyelőre várnunk kell. Ami biztos, továbbra is készül, egyelőre elsősorban fizikai edzésekkel. Ebben az esztendőben nemzetközi páston nem látjuk klasszisunkat, a decemberi országos bajnokságon viszont bizonyosan ott lesz. Aztán hogy civilben vagy vívóruhában, az majd kiderül… A többiek természetesen pástra lépnek, magyarok is, külföldiek is. Hatalmas létszám, 255 fő nevezett, Emese mellett a koreai Csoj és a tavalyi egyéni világbajnok orosz Gudkova tekinthető neves hiányzónak, a további klasszisok ott lesznek Észtországban, miként nyolc magyar vívó is.
A németországi Bonnban a férfi tőrözők rajtolnak, és itt kivétel nélkül jelen lesznek a fegyvernem nagyágyúi, talán egy-két koreai menő hiányzik majd. Elgondolkodtató, hogy a legközelebbi, ezáltal legolcsóbb felnőtt Vk-helyszínre mindössze hat magyar vállata az utazást, annak ellenére, hogy a verseny – miként a két női esemény – beszámít a hazai válogatásba. Két eshetőség van, és egyik sem túl bíztató. Egy: mindössze ennyien szeretnének ebben a fegyvernemben felnőtt válogatottak lenni. Kettő: ennnyire kevesen bíznak abban, hogy bejutnak a pontot érő 64-es főtáblára. Sajnos, egyik verzió sem kizárható, ugyanakkor bízzunk abban, hogy az a bizonyos hat tőröző a lehető legjobban szerepel majd.
A versenyek lebonyolítása változatlan maradt a korábbiakhoz képest. Pénteken a 16 kiemelt kivételével az egyéni selejtezőket rendezik, szombaton a 64-es főtáblától vívják végig a versenyeket, vasárnap pedig következnek a csapatviadalok. Hajrá, magyarok!