Rajtoltak a juniorok – Nagy Kinga ötödik

márc 7, 2018 | Archív

Nagy Kinga ötödik helyezésével indult Szocsiban a kadet után a junior Európa-bajnokság. Női párbajtőrözőnk értékes sikerekkel került a negyeddöntőbe, férfi kardban Szlama Vilmos jutott nyolcaddöntőbe.

Munkatársunk helyszíni jelentése:

Hatodik napja zajlanak a versenyek a szocsi Iceberg jégpalotában, a négy évvel ezelőtti téli olimpia egyik látványos helyszínén, mégis újabb nyitónaphoz érkeztünk. A kadet Európa-bajnokság ugyanis kedden lezárult, és az eggyel magasabb korosztály kezdte meg versenyeit szerdán. Mi sem jellemzőbb az itteni “totális kavarodásra”, hogy miközben Muhari Esztiéket már javában otthon ünneplik, addig a junior férfi tőrözők és női kardozók csak szerda este érkeznek Szocsiba…

A program is hasonló volt, elvégre a “második nyitónap” a húsz éven aluli női párbajtőrözőké és a férfi kardozóké volt. Csak a rend kedvéért: a 17 esztendősek egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel vettek villámrajtot ebben a két fegyvernemben. Ám, hogy mennyit változhatnak az esélyesek egy-egy korosztálynyi különbséggel, azt jól példázza: juniorban korántsem mi számítottunk favoritnak e két szakágban. 

Persze, szerettük volna, ha ránk cáfolnak erre a mieink, és igazán nem is voltak messze ettől. Legalábbis Nagy Kinga semmi esetre sem… A világversenyeken rendre eredményes magyar most is remek csoportkörrel nyitott (5/1), ám ennek ellenére nehéz sorsolást kapott – a többi magyarral egyetemben. A 64 között a német Mayrt 15:8-ra verte, de honfitársa, Treudt-Gösser kemény diónak ígérkezett. Hát kemény is lett, mi több, ilyen fordulatos meccset ritkán látunk. De tetszett, elvégre Kinga nyerte. A magyar rendkívül magabiztos vívással húzott el 9:4-re, ám 10:9-re már a német vezetett! Mi több, 13:11-re is vezetett. Ám a végére Gösser elfogyott, megint Kinga következett, és 15:13-ra nyerte a vívókrimit. És nem sokkal később a krimi újabb fejezetébe kezdett. Az olasz Bozza elleni nyolcaddöntőben nagyszerű teljesítménnyel 13:9-re elhúzott, és csak 12 másodperc maradt hátra. Ám 12 szekundum néha nagy idő lehet a vívásban, Bozza 13:12-re feljött, és még mindig maradt 3 másodperc… Azonban ez már nem volt elég az újabb találathoz, így ünnepelhetett a magyar tábor. 

Nagy Kinga (jobbra) izgalmas asszóban múlta felül a nyolcadöntőben az olasz Bozzát.

A svéd Martensson volt az éremért következő rivális – papíron ez tűnt a legkönnyebb meccsnek, tán ezért tartottunk tőle leginkább. Mint kiderült, okkal. Kinga nem találta meg az ellenszerét a skandinávnak, aki szinte valamennyi akciót “kihozta” együttesre, és néha egylámpást is adott – 10:15 lett a vége. Nagy Kinga ezzel az ötödik helyen végzett, gratulálunk neki és edzőjének, Andrásfi Tibornak egyaránt. 

A többiekről: a csoportkörből valamennyi magyar továbbjutott, ám a folytatásban Borsody Emma azonnal összekerült Petri Renátával, és utóbbinak búcsúznia kellett. A kadet korú Dékány Kinga harmadik versenynapját vívta, ám egyáltalán nem rossz csoportköre ellenére a tavalyi Európa-bajnok lengyel Brychet kapta, aki 15:10-re legyőzte. Emma sem volt sokkal szerencsésebb, ő a legerősebb orosszal, Szoldatovával került szembe a 32 között, és 10:15 lett itt is az eredmény…

Szlama Vilmos (jobbra) sokáig vezetett a francia Pianfetti ellen.

Jöhettek a férfi kardozók, akik lépésről lépésre haladtak a szezon során, ám olyan magasságba nem sikerült eljutniuk, hogy nyolc közé kerüljenek ezen az Eb-n – talán majd a veronai vb-n. És megint kijelenthetjük, szerencsénk sem volt… A valamennyi versenyzőnknek sikeres csoportkör után tán Milassin Mór sorsolása tűnt a legjobbnak. A 32-ért le is győzte a brit Edwardsot (15:12), ám a következő asszó elején, a spanyol Santamariával szemben, az asszó elején megsérült a keze, és vissza kellett lépnie. Reméljük, a csapatversenyigmeggyógyul. Másként járt balszerencsésen Nagy Martin. Legmagasabban rangsorolt junior kardozónk az 5/1-es csoportköre ellenére a 32-ben azonnal a nagyon erős olasz Nerivel kezdett, aki 15:8-ra le is győzte őt. A kadet korú Rabb Krisztián egy körrel hamarabb búcsúzott, a 64-ben kapott ki 15:10-re az olasz Minischettitől. Maradt Szlama Vilmos, aki szép skalpokat szerezve jutott el a nyolcaddöntőig. Előbb a 64-ben a német Blatzot verte 15:13-ra, majd nagyon értékes sikert aratott az orosz Sztyepanovval szemben. A 16 között a korosztály egyik legjobbja, a francia Pianfetti várt rá, és 13-ig végig a jól vívó magyarnál volt az előny, olykor négy tussal is. Ekkor azonban beérte, majd lehagyta őt a francia, aki 15:13-ra nyert, és ezzel véget ért számunkra a hatodik, illetve az első versenynap. 

Folytatás csütörtökön a junior férfi párbajtőrözők és a junior női tőrözők versenyével. Hajrá, magyarok!

Eredmények. Kadet és junior Európa-bajnokság, Szocsi. 

Junior női párbajtőr egyéni, 89 induló. A csoportmérkőzéseken: Nagy Kinga 5 győzelem/1 vereség, Borsody Emma 5/1, Dékány Kinga 4/2, Petri Renáta 2/3 (továbbjutottak).

A legjobb 32 közé jutásért: Nagy-Mayr (német) 15:8, Dékány-Brych (lengyel) 10:15, Borsody-Petri 15:12.

A legjobb 16 közé jutásért: Nagy-Treudt-Gösser (német) 15:13, Borsody-Szoldatova (orosz) 10:15.

Nyolcaddöntő: Nagy-Bozza (olasz) 13:12.

Negyeddöntő: Nagy-Martensson (svéd) 10:15.

Végeredmény: 1. Isola (olasz), 2. Candescu (román), 3. Martensson (svéd) és Bayram (francia), 5. Nagy Kinga (edző: Andrásfi Tibor, válogatott edző: Plásztán Attila), …20. Borsody Emma, …43. Dékány Kinga, …56. Petri Renáta.

Junior férfi kard egyéni, 63 induló. A csoportmérkőzéseken: Nagy Martin 5 győzelem/1 vereség, Milassin Mór 4 győzelem/2 vereség, Szlama Vilmos 3/3, Rabb Krisztián 2/4 (továbbjutottak).

A legjobb 32 közé jutásért: Milassin-Edwards (brit) 15:12, Szlama-Blatz (német) 15:13, Rabb-Minischetti (olasz) 10:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Szlama-Sztyepanov (orosz) 15:9, Nagy-Neri (olasz) 8:15, Milassin-Santamaria (spanyol), Milassin sérülés miatt visszalépett.

Nyolcaddöntő: Szlama-Pianfetti (francia) 12:15.

Végeredmény: 1. Pianfetti (francia), 2. Patrice (francia), 3. Lohanov (orosz) és Arpino (olasz), …15. Szlama Vilmos, …21. Nagy Martin, …28. Milassin Mór,  …46. Rabb Krisztián.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események