Rédli András hetedik

febr 22, 2014 | Archív

Továbbra is jó formában van Rédli András. Világbajnok párbajtőrözőnk egy héttel a heidenheimi ezüstérme után hetedik helyen végzett a tallinni Vk-versenyen. A genti női kard Vk-n a

Továbbra is jó formában van Rédli András. Világbajnok párbajtőrözőnk egy héttel a heidenheimi ezüstérme után hetedik helyen végzett a tallinni Vk-versenyen. A genti női kard Vk-n a nyolcaddöntős Márton Anna szerepelt a legjobban a mieink közül, míg a La Coruna-i férfi tőr eseménynek már nem volt szombati magyar szereplője.

Három fegyvernemben folytatódott ezen a hétvégén a vívó “Világkupa-körcirkusz”. Tallinnban a férfi párbajtőrözők szerepeltek, és a foghíjas magyar csapatból – Imre Géza és Boczkó Gábor nem tartott a küldöttséggel – Rédli András szerepelt a legjobban, hetedik lett. A nap a mi szempontunkból nagyszerűen kezdődött, az első körben ugyanis mind a négy táblára került vívónk győzni tudott. A folytatás azonban csak Rédlinek sikerült. Az egy hete Heidenheimben ezüstérmet nyerő magyar az aktuális nagy skalpját a nyolcaddöntőben aratta, amikoris a világranglistán második helyen álló venezuelai Limardót verte egy tusgazdagnak nem mondható csörtében, hosszabbítás után 3:2-re. Az egytusos asszók tulajdonsága ugyanakkor az, hogy forgandó. A negyeddöntőben ugyanis a francia Grumier hasonló módon győzte le a Balaton kiválóságát, aki így hetedikként zárt.

 

Gentben, a női kardozók versenyén egy kört tolódott hátra a tallinnihoz képest a magyar szereplés. Érthetően: itt hárman estek ki a legjobb 64 között, míg Márton Anna a nyolcaddöntőben zárt. Tizenkilenc esztendős tehetségünk talán most állt legközelebb ahhoz, hogy felnőtt Vk-n döntőbe jusson, ugyanis két szép siker után egy papíron verhetőnek tűnő kazah következett. Azonban azt a küszöböt még nem sikerült az MTK kardozójának átlépnie. Panka a jövő héten saját korosztályához költözik, esélyesként áll ugyanis rajthoz a jeruzsálemi junior Eb-n.
 
Előtte azonban még következnek a vasárnapi csapatversenyek. A magyarok mindhárom hétvégi helyszínen pástra lépnek.
 
Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni Világkupa-verseny, Tallinn, 238 induló. A legjobb 64 között: Rédli-Steffen (svájci) 15:8, Szényi-Pokorny (cseh) 15:6, Peterdi-Szuhov (orosz) 12:11, Somfai-Fichera (olasz) 14:7. 
A legjobb 32 között: Rédli-Fayez (egyiptomi) 15:8, Szényi-Heinzer (svájci) 13:15, Peterdi-Verwijlen (holland) 11:15, Somfai-Lucenay (francia) 12:13.
Nyolcaddöntő: Rédli-Limardo Gascon (venezuelai) 3:2.
Negyeddöntő: Rédli-Grumier (francia) 11:12.
Végeredmény: 1. Heinzer (svájci), 2. Verwijlen (holland), 3. Grumier (francia) és Chao (kínai), …7. Rédli András, …23. Somfai Péter, …26. Szényi Péter, …30. Peterdi András, …82. Tallár Ákos.
 
Női kard egyéni Világkupa-verseny, Gent, 156 induló. A legjobb 64 között: Márton-Zhang (kínai) 15:14, Várhelyi A.-Stagni (olasz) 13:15, Várhelyi K.-Besbes (tunéziai) 13:15, Péntek-Jegorjan (orosz) 4:15.
A legjobb 32 között: Márton-Pundyk (ukrán) 15:11.
Nyolcaddöntő: Márton-Pocsekutova (kazah) 8:15.
Végeredmény: 1. Harlan (ukrán), 2. Zagunis (amerikai), 3. Galiakbarova (orosz) és Wozniak (amerikai), …13. Márton Anna, …45. Várhelyi Anna, …47. Péntek Brigitta, …56. Várhelyi Kata, …66. Varga Dóra, …85. Gárdos Judit, …119. Garam Nóra.
 

Férfi tőr egyéni Világkupa-verseny, La Coruna, 176 induló. Végeredmény: 1. Ma (kínai), 2. Choupenitch (cseh), 3. Son (koreai) és Ota (japán), …79. Szabados Kristóf, …100. Szabados Gábor, …116. Németh Gábor, … 128. Széki Bence.

2014. február 22.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM

XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizs – Vívás 2024. július 27 – augusztus 04.