Remek magyar szereplés Turkuban

okt 26, 2015 | Archív

Nagyszerűen szerepeltek a magyar junior férfi párbajtőrözők turkui Világkupa-versenyen. Siklósi Gergely ezüstérmes lett, egyetlen tussal kapott ki az aranyért, mellette hárman(!) jutottak

Nagyszerűen szerepeltek a magyar junior férfi párbajtőrözők turkui Világkupa-versenyen. Siklósi Gergely ezüstérmes lett, egyetlen tussal kapott ki az aranyért, mellette hárman(!) jutottak a nyolcas döntőbe, Bányai Zsombor ötödik, Esztergályos Patrik hatodik, Buta Levente hetedik lett. Gratulálunk! A somorjai kadet női tőrcsapat európai köversenyen ötödik helyen végzett a válogatott.

 

Legeredményesebb utánpótlás szakágunk, a férfi párbajtőr ezen a hétvégén is remekelt. A rendkívül erős turkui junior Világkupa-versenyen kimagaslottak a mieink a mezőnyből – a tejes sikertől néhány hajszál választott el bennünket. De kezdjük az elejéről! A 175 indulós mezőnyből egyedül az ázsiaiak, a franciák és az ukránok hiányoztak, remek verseny jött össze a Helsinkitől 150 kilométerre fekvő városban. A 12 magyar induló közül 11-en túljutottak a csoportkörön majd a folytatásban is sikert sikerre halmoztak. A 64 között nyolcan, a 32-ben hatan, a nyolcaddöntőben öten, a legjobb nyolc között pedig négyen – Bányai Zsombor, Buta Levente, Esztergályos Patrik és Siklósi Gergely – voltak ott, és ezek az adatok méltóképpen bizonyítják, hogy remek műhelymunka folyik ebben a fegyvernemben a klubokban és a válogatottban egyaránt. A folytatásban a Balaton 18 éves versenyzője, Siklósi Geri továbbra is remekelt, döntőbe jutott, ahol egyetlen tussal, 15:14-re kapott ki a táblaegyes osztrák Mahringertől, és ezzel nagyon értékes ezüstérmet szerzett Szalay Gyöngyi tanítványa. Gratulálunk, ismét nagyszerűen teljesítettek a párbajtőröző fiatalok, no meg mestereik!

 

A nap utánpótlás krónikájához hozzátartozik, hogy a magyar egyes számú kadet női tőrcsapat az ötödik helyen végzett a somorjai európai kadet körversenyen, miután a negyeddöntőben az orosz első együttestől szenvedett vereséget. A második csapatunk a 13. helyen zárt a 38 válogatottas mezőnyben. 
 
Junior férfi párbajtőr Világkupa-verseny, Turku, 175 induló. A csoportmérkőzéseken: Bányai Zsombor 6 győzelem/0 vereség, Nagy Dávid 6/0, Esztergályos Patrik 6/0, Fenyvesi Csaba 5/1, Siklósi Gergely 5/1, Dudás Balázs 5/1, Bakos Bálint 4/2, Buta Levente 4/2, Koch Máté 4/2, Kis Máté 4/2, Farkas Csaba 4/2 (továbbjutottak), Andrásfi Tibor 1/4 (kiesett).
A legjobb 64 közé jutásért: Bányai-Walla (osztrák) 15:6, Buta-Hernandez (venezuelai) 12:10, Dudás-Hoffmann (brit) 15:8, Siklósi-Mendoza (venezuelai) 15:11, Nagy-Ewart (amerikai) 15:13, Koch-Peck (brit) 15:9, Kis-Schouker (svájci) 15:11, Esztergályos-Eliassen (norvég) 15:9, Bakos-Gorbonosz (orosz) 14:15, Fenyvesi-Schneider (brit) 10:15, Farkas-Karpov (fehérorosz) 13:15. 
A legjobb 32 közé jutásért: Nagy-Koch 15:10, Esztergályos-Dvariskis (litván) 15:11, Buta-Horowitz (amerikai) 15:10, Siklósi-Borisevich (fehérorosz) 15:8, Bányai-Stolar (szlovák) 15:10, Dudás-Puchacher (osztrák) 15:7, Kis-Bellomi (olasz) 14:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Bányai-Marenco (olasz) 15:7, Esztergályos-Guzijev (orosz) 15:12, Siklósi-Dagani (svájci) 15:5, Nagy-Bielec (lengyel) 11:15, Buta-Dudás 15:12.
Nyolcaddöntő: Bányai-Zagoruiko (amerikai) 15:8, Siklósi-Yoo (amerikai) 15:5, Buta-Michalak (lengyel) 15:14, Esztergályos-Staszulonek (lengyel) 15:9.
Negyeddöntő: Bányai-Bielec (lengyel) 11:15, Esztergályos-Mahringer (osztrák) 7:15, Siklósi-Buta 15:11.
Elődöntő: Siklósi-Bielec (lengyel) 15:6.
Döntő: Siklósi-Mahringer (osztrák) 14:15.
Végeredmény: 1. Mahringer (osztrák), 2. Siklósi Gergely (edző: Szalay Gyöngyi, válogatott edző: Borosné Eutner Kinga), 3. Bielec (lengyel) és Paolini (olasz), …5. Bányai Zsombor (edző: Halla Péter, válogatott edző: Borosné Eitner Kinga), 6. Esztergályos Patrik (edző: Partali Csaba, válogatott edző: Borosné Eitner Kinga), 7. Buta Levente (edző Halla Péter, válogatott edző: Borosné Eitner Kinga), …18. Nagy Dávid, …20. Dudás Balázs, …47. Kis Máté, …51. Koch Máté, …66. Fenyvesi Csaba, …74. Bakos Bálint, …80. Farkas Csaba, …142. Andrásfi Tibor.
 
Kadet női tőrcsapat európai körverseny, Somorja, 38 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország 1-Törökország 3 45:15 (Hajas +14, Szántay +10, Pöltz +6), Magyarország 2-Lengyelország 4 44:33 (Csipán +7, Pénzes +4, Tomka +2, Hanzl -2).
Nyolcaddöntő: Magyarország 1-Lengyelország 3 45:35 (Nagy +9, Hajas +8, Pöltz -7), Magyarország 2-Lengyelország 1 26:45 (Csipán -4, Tomka -4, Pénzes -11).
Negyeddöntő: Magyarország 1-Oroszország 1 28:44 (Pöltz -1, Hajas -6, Szántay -9).
Az 5-8. helyért: Magyarország 1-Románia 1 35:31 (Hajas +9, Szántay +1, Nagy -2, Pöltz -4).
Az 5. helyért: Magyarország 1-Oroszország 5 35:17 (Szántay +9, Hajas +6, Pöltz +3).
A 9-16. helyért: Magyarország 2-Németország/Egyiptom vegyes 28:29.
A 13-16. helyért: Magyarország 2-Nagy-Britannia 1 45:25.
A 13. helyért: Magyarország 2-Oroszország 3 43:45.
Végeredmény: 1. Németország 1, 2. Lengyelország 1, 3. Oroszország 2, …5. Magyarország 1 (Hajas Nóra, Nagy Anasztázis, Pöltz Anna, Szántay Anna), …14. Magyarország 2 (Csipán Réka, Hanzl Lilla, Pénzes Eszter, Tomka Ivett). 

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM