Révész Julianna bronzérmet nyert Dohában

jan 8, 2014 | Archív

Pályafutása eddigi legjobb Világkupa-eredményét érte el Révész Julianna. Női párbajtőrözőnk bravúros vívással bronzérmet szerzett a rendkívül erős dohai versenyen, míg a további

Pályafutása eddigi legjobb Világkupa-eredményét érte el Révész Julianna. Női párbajtőrözőnk bravúros vívással bronzérmet szerzett a rendkívül erős dohai versenyen, míg a további három magyar a nyolcaddöntőbe jutott! A hétvége további versenyein a legsikeresebben Gólya Fruzsina szerepelt, aki a zágrábi junior női tőr Vk-versenyen harmadik lett.

Ez igen! Legutóbb 2006-ban fordult elő, hogy négy magyar női párbajtőröző jusson a nyolcaddöntőbe, most a dohai évnyitó Világkupa-versenyen ismét ez történt. A rendkívül erős mezőnyben a magyarok sorra nyerték asszóikat, a 64-es táblától kezdve sorozatban nyolcszor győztek! Közte bravúros meccseken is. Budai Dorina már a selejtezőben is remekelt, biztosan hozta első két csörtéjét. Révész Julianna orosz világbajnokot vert, Antal Edina is nála előrébb rangsoroltakat győzött le, Szász Emese pedig továbbra is hozta nagyszerű formáját, megszúrni alig tudták. 

 

Aztán a nyolcaddöntőben jött egy kis megtorpanás, hárman kiestek, közte Emese, aki 1:5-ről még egyenlített a német Sozanskával szemben, de az i-re már nem tudta felvenni a pontot. Révész Kisróka Julianna viszont tovább menetelt, négy tus hátrányból fordított észt riválisával szemben! És még mindig nem volt vége. A világranglistát vezető román Branzát legyőzte, harmadik asszójában is egyetlen tussal nyert, és bejutott a négyes döntőbe. Ott már nem sikerült a folytatás, a későbbi győztes, egyéni Európa-bajnok svájci Geroudet jobbnak bizonyult nála. 

 

kovirevesz[1]
Jogos a mosoly: Révész Julianna és Kovács Iván – előbbi a dohai bronzéremmel a nyakában.
 
Nem csoda hát, hogy Kovács Iván fegyvernemi vezetőedző – aki egyben Révész Julianna mestere is – elégedetten nyilatkozott a verseny után. “Révész Juli pályafutása eddigi legjobb egyéni eredményét érte el, ráasádul brutál ágon jutott a négyes döntőbe. Nagyon örülök neki, de annak legalább annyira, hogy mindenki a nyolcaddöntőbe jutott. Edina sokat fejlődött, Dorina jóval több akciót csinált mint korábban, végre felszabadultan vívott. Emese a tizenhatig lehengerlő volt, Sozanskát tízből kilencszer verni szokta, most ez volt a tizedik alkalom. Holnap jöhet a csapatverseny, nagyon remélem a hasonló folytatást.”
 
A nap másik felnőtt Vk-versenyén, a párizsi férfi tőrversenyen hazai siker született, mi, magyarok, sajnos nem voltunk érintettek a 64-es táblán.
 
A juniorok három helyszínen vívtak Világkupa-viadalt. Férfi tőrben a legerősebbek Párizsban szerepeltek, őket nem tudták pótolni a többiek, párbajtőrben ezúttal Hamar Balázs jeleskedett bázeli ötödik helyével. A legjobban Gólya Fruzsina szerepelt, U23-as Európa-bajnoki bronzérmesünk, Kreiss Gábor tanítványa Zágrábban végzett a harmadik helyen, és ezzel szezonbéli legjobbját produkálta.
 
Eredmények. Női párbajtőr Világkupa-verseny, Doha, x induló. A legjobb 64 között: Szász Emese-Duplitzer (német), Antal Edina-Markovic (német), Budai Dorina-Vlaszova (orosz), Révész Julianna-Song (koreai).
A legjobb 32 között: Szász-Quandomcarlo (olasz) 15:9, Budai-Csoj (koreai) 13:7, Antal-Rembi (francia) 14:12, Révész-Sutova (orosz) 8:7.
Nyolcaddöntő: Révész-Kuusk (észt) 14:13, Szász-Sozanska (német) 14:15, Budai-Christmann (német) 13:15, Antal-Fiamingo (olasz) 10:15.
Negyeddöntő: Révész-Branza (román) 8:7.
Elődöntő: Révész-Geroudet (svájci) 9:15.
Végeredmény: 1. Geroudet (svájci), 2. Beljajeva (észt), 3. Sozanska (német) és Révész Júlia, …9. Szász Emese, …12. Budai Dorina, …14. Antal Edina. 
 
Férfi tőr Világkupa-verseny, Párizs, 205 induló, végeredmény: 1. Lefort (francia), 2. Cassara (olasz), 3. Joppich (német) és Meinhardt (amerikai), …81. Németh Gábor, …85. Szabados Kristóf, …102. Németh András, …109. Dósa Dániel, …156. Széki Bence, …181. Mátyás Bálint.
 
Férfi párbajtőr junior Világkupa-verseny, Bázel, 168 induló: 1. Pereira (spanyol), 2. Nemtirev (orosz), 3. Oberson (svájci) és Guszev (orosz), 5. Hamar Balázs, …10. Bányai Zsombor, 11. Berta Dániel, …20. Siklósi Gergely, …26. Nagy Attila, …30. Esztergályos Patrik, …55. Sáfár Cirill, …72. Buta Levente, …91. Horváth Dániel, 92. Hudek Dávid, …102. Cho Taeun Sándor, …141. Kiss Bálint.
 
Férfi tőr junior Világkupa-verseny, Mődling, 115 induló: 1. Ingargiola (olasz), 2. Rosatelli (olasz), 3. Matsujama (japán) és Tsiuti (olasz), …32. Mészáros Tamás, …40. Balogh Boldizsár, …67. Insperger Sámuel, …71. Valicsek Péter, …73. Bakó Tamás, …79. Kiss Ádin, …91. Laczkovics Dániel, …98. Németh Balázs, …110. Pál Gergely.

Női tőr junior Világkupa-verseny, Zágráb, 91 induló: 1. Alekszejeva (orosz), 2. Mancini (olasz), 3. Gólya Fruzsina és Mpah-Njanga (francia), …25. Szalai Szonja, …27. Koreny Ajna, 28. Schmél Viktória, …37. Pásztor Flóra, …43. Balogh Orsolya, …48. Kondricz Kata, …50. Papp Petra, …68. Pásztor Sarolta. 

Junior férfi kard válogató, Budapest, 36 induló: 1. Singer Martin (MTK), 2. Szabó Toni (BVSC), 3. Habony Viktor (BVSC) és Kossuth Bálnt (UTE).

Junior női kard válogató, Budapest, 23 induló: 1. Kelecsényi Mirabella, 2. Lipták Laura (BVSC), 3. Mihalik Nóra (MTK) és Szlama Dorottya (DVSZ).

2014. január 18.

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM