Rio után ismét bronz – de mennyivel másabb!

nov 21, 2016 | Archív

Az olimpia utáni második Világkupa-versenyen ismét bronzérmes lett férfi párbajtőrcsapatunk. Mégis, a két eredményt szinte semmiben sem lehet összehasonlítani. Természetesen elsősorban

Az olimpia utáni második Világkupa-versenyen ismét bronzérmes lett férfi párbajtőrcsapatunk. Mégis, a két eredményt szinte semmiben sem lehet összehasonlítani. Természetesen elsősorban a tét nagysága miatt, másrészt viszont azért, mert teljesen más összetételű, fiatal csapat végzett a rendkívül értékes harmadik helyen. Dancsházy-Nagy Tamás vezetőedző még Buenos Aires-ből értékelt honlapunknak. 

Buenos Aires-ben rendezték péntektől vasárnapig a férfi párbajtőr Világkupa-sorozat második állomását. A haloványabban sikerült egyéni verseny után a Bányai Zsombor, Berta Dániel, Siklósi Gergely, Somfai Péter összeállítású csapat nagyszerűen szerepelt, és szinte “lekopizta” az olimpiai szereplést, többször is ugyanazzal az ellenféllel mérkőzött, mint a “nagyok” Rióban, és végül ugyancsak a harmadik helyen zárt. Az értékes sikerről vasárnap az időeltolódás, illetve a szerény helyi információáramlás miatt inkább csak a jegyzőkönyvekből próbáltunk beszámolni, hétfőn viszont, a Buenos Aires-i indulás előtt elértük Dancsházy-Nagy Tamás fegyvernemi vezetőedzőt, aki Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitánnyal vezette Dél-Amerikában a küldöttséget.

buenos-aires-csapat

“Kissé dél-amerikaiak voltak a körülmények, de legalább szép idő volt… Lelkesek, kedvesek voltak az argentinok, de vívtunk már jobb körülmények között is.” – kezdte beszámolóját Dancsházy-Nagy Tamás. “Az egyéni verseny természetesen alakulhatott volna jobban. A selejtező napon mindkét kiesőnk, Berta Dani és Siklósi Geri egyetlen tussal kapott ki. A másnapi főtáblán Somfai Péter a világ egyik legjobbját, a svájci Heinzert fogta ki, talán Bányai Zsombinak volt reális esélye a győzelemre, de ezúttal neki sem jött össze. Viszont annál jobban alakult a csapatverseny! A hangsúly ezúttal egyébként is ezen az eseményen volt, és már az egyfajta győzelemmel ért fel, hogy a nyolcaddöntőben nem a dánokkal kerültünk szembe… A félig viccet félretéve a lengyelek legjobbját, Zawrotniakot sikerült jegelnünk, igaz, így is egyetlen tuson múlott a nagyon fontos győzelem, Somfai Peti remek vezéregyéniségnek bizonyult! 

Aztán jött a koreaiak elleni negyeddöntő, melyen szerintem az ázsiaiak hirtelen és gyors bosszút akartak állni az olimpiai vereségért. Fordítva sült el a fegyver, de alaposan! A fiúk nagyon stabilan, végig vezetve, rendkívül értékes sikert aratva jutottak az elődöntőbe. És a franciák ellen is volt esélyünk. Az olimpiai bajnok rivális ellen nyolc asszón át fej-fej mellett haladtunk. Eleinte pihentették az Európa-bajnok Borelt, aztán őt is becserélték. Az utolsó asszó ezúttal nem sikerült, de szépen helyt álltunk. A bronzért a rendkívül kellemetlen, és jó napot kifogó csehek következtek. Somfai Péterrel egyeztettünk, és megbeszéltük, hogy jöjjenek a fiatalok! A 22 éves Berta Dani, a 20 éves Bányai Zsombor és a 19 esztendős Siklósi Geri fegyelmezetten, taktikusan, jól vívott, és összejött a bronzérem, ami nagyon szép sikernek számít! Most éppen azt beszéltük, hogy vár ránk egy csaknem 24 órás utazás, nem lesz vidám ezek után végigvívni a hétvégi, háromnapos országos bajnokságot. Még szerencse, hogy a négy fiú, négy különböző klubnak a vezéregyénisége, így legalább egyenlőek lesznek a feltételek…!” – fejezte be a vezetőedző. 

Mi pedig azzal fejezzük be, hogy még egyszer gratulálunk az “új hullám” első, igazán jelentős felnőtt csapatsikeréhez, csak így tovább!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események