A legjobb 32 jelentette a végállomást a Rio de Janeiro-i férfi párbajtőr egyéni Grand Prix-n. Az olimpiai tesztversenyen Boczkó Gábor és Somfai Péter jutott el idáig, Imre Géza, Rédli András és Bányai Zsombor a 64-ben búcsúzott. Hétfőtől három napon keresztül a férfi kard-és női tőrcsapat világbajnokságot rendezik az ötkarikás helyszínen, HAJRÁ, MAGYAROK!
Munkatársunk helyszíni jelentése:
Ha a főpróba bukás, akkor mindig jól sikerül a premier, az előadás. Ezzel, az ismert színházi mondással mondással nyugtattuk magunkat a riói férfi párbajtőr Grand Prix-n, az olimpiai tesztversenyen. Három egyéni indulónk közül ugyanis kettő (Imre Géza és Rédli András) a 64 között, egy (Boczkó Gábor) pedig a 32 között búcsúzott. Ráadásul ugyancsak a 64 között esett ki Bányai Zsombor, a 32-ben az olimpiai csapattag Somfai Péter, ezzel helyi idő szerint nem sokkal délután 2 után az öt magyarból már egyetlenegy sem maradt versenyben a Cariocában, az olimpiai helyszínen. Igaz, a sikeres olimpiai kvalifikáció tükrében ennek azért olyan nagy jelentőséget nem kell és nem is szabad tulajdonítani.
Pedig a reggel jól kezdődött. Bocek egy rendkívül izgalmas asszó hosszabbításában győzte le 8:7-re a cseh Pitrát, akivel két éve, a kazani vb-n ugyanúgy a 64-ben találkozott, ugyanúgy hosszabbításba torkollott a meccs, csak akkor Pitra győzött. Ezen a páston következett az újabb magyar-cseh derbi, és megintcsak mi bizonyultunk jobbnak, ismét egyetlen tussal. Somfai Péter vett revánsot Rubesen (15:14), aki az őszi, berni csapat Vk-n igencsak meglepte őt. “Nagyon akartam ezt a sikert” – tette hozzá a meccs után Péter, aki ezzel követte Bocekot a legjobb 32 közé.
Boczkó Gábor egy értékes sikert követően a 32 között szenvedett vereséget.
Bizony, ekkor senkinek sem fordult meg a fejében az, hogy több magyar győzelmet ezen a napon már nem láthatunk – pedig így történt. Először Rédli Bandi harapott citromba az alig ismert olasz Citro ellen (9:15). Az itáliainak minden sikerült, ahogy a magyar fogalmazott az asszót követően a bemelegítőteremben: “sosem tudtam, milyen akció következik, rendre meglepett az olasz”. Aztán fiatal tehetségünk, Bányai Zsombor következett a francia Lopez-Poutrierrel szemben. Remek első három perc után 5:1-volt ide, és semmi sem vetítette elő a teljes fordulat lehetőségét. Mégis így történt. A francia nagyobb távolságra váltott, és sorra adta a tusokat, végül 15:8-ra nyert. Jött Imre Géza, aki már előző este mondta, hogy a német Böhm egyáltalán nem az esete… Világbajnokunk sajnos nem állított valótlant, a végig szoros asszóban 13:13 után a befejezés Böhmnek sikerült jobban, 13:15.
Rédli András (szemben) ellen az olasz Citrónak minden bejött.
Két magyar jutott ezzel a legjobb 32 közé, ami sajnos nem sokkal később a végállomást jelentette a mieinknek. Előbb Boczkó Gábor lépett pástra a francia Bonnaire ellen. Nos, Bocek nagyjából 190 centis, és nála volt csaknem egy fejjel magasabb a francia… Emellett a karja nagyjából a térdéig ért és francia markolattal vívott. Szóval, a “kellemetlen ellenfél” jelzős szerkezet tökéletesen illett rá. Ezzel a testalkattal akár kosarasnak is elmehetett volna, de ő vívó lett. Sajnos. Ezen a vasárnap ugyanis Boceknál jobbnak bizonult, a legfurcsább szituációkban is lámpát tudott gyújtani, és tulajdonképpen végig vezetve győzött 15:10-re. Utolsó mohikánként és reménysugárként maradt Somfai Péter, aki az ukrán Herey-jel találkozott. Neki sem sikerült az újabb győzelem. A kárpátaljai ukrán régi motoros, jól ismerték egymást a felek, sokáig Herey vezetett, rendre 2-3 tussal ment. Péter azonban szívósan üldözte, mi több, 14-nél utol is érte. Sajnos, a befejezés nem neki sikerült, mint ahogy ez a nap sem sikerült nekünk… Ugyanakkor e helyütt lép életbe az a bizonyos mondás a főpróbáról és az előadásról, mellyel kezdtük tudósításunkat. És azt is tudjuk, hogy a sikeres előadás után az égvilágon senki nem emlékszik a főpróbára.
Úgyhogy következzék majd augusztus 9-én, ugyanitt, a Cariocában az előadás, a férfi párbajtőrözők riói, olimpiai egyéni versenye.
A riói Test Event hétfőtől a női tőrözők és a férfi kardozók csapatvilágbajnokságával folytatódik. Az első versenynapon mindkét fegyvernem a legjobb nyolcig jut el, reméljük, számunkra kedden és szerdán zárul a vb!
Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni Grand Prix, Rio de Janeiro, 128 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Boczkó-Pitra (cseh) 8:7, Somfai-Rubes (cseh) 15:14, Rédli-Citro (olasz) 9:15, Bányai-Lopez-Poutrier (francia) 8:15, Imre-Böhm (német) 13:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Boczkó-Bonnaire (francia) 10:15, Somfai-Herey (ukrán) 14:15.
Végeredmény: 1. Nyikisin (ukrán), 2. Steffen (svájci), 3. Park (koreai) és Herey (ukrán), …17. Boczkó Gábor, …32. Somfai Péter, …34. Imre Géza, …40. Bányai Zsombor, …52. Rédli András.