Sulivívás és diákolimpia – 2000 fiatal 3 napon át a BOK Sportcsarnokban

ápr 26, 2017 | Archív

Már beszámoltunk arról a valóban rendkívülinek mondható eseményről, melybe belevágott a Magyar Vívó Szövetség, és most elmondhatjuk, hogy az előkészületek megtörténtek,

Már beszámoltunk arról a valóban rendkívülinek mondható eseményről, melybe belevágott a Magyar Vívó Szövetség, és most elmondhatjuk, hogy az előkészületek megtörténtek, befejeződtek. Kezdődhet csütörtökön a Sulivívó találkozó, benne a tudáspróbával és a vívóversennyel, illetve pénteken és szombaton megrendezzük a diákolimpiát. Mindezt a BOK Sportcsarnok 70 pástján – 2000 fiatal vívó részvételével. 

Ilyen még nem volt! Tényleg nem! Pontosabban tavaly először megrendeztük az I. Sulivívó találkozót a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. És diákolimpiák is voltak már, mindegyik fegyvernemben külön-külön, több helyszínen. Mindez egyszerre, egy időben, egy helyen – nos, erre még nem akadt példa idehaza. De megkockáztatjuk: idegenben sem nagyon… A hétvégi rendezvényre minden képzeletet felülmúlt az érdeklődés. A csütörtök a sulivívásé lesz, ezen a napon a legfiatalabbak, illetve a sulivívó programban szereplő iskolák szerepelnek. A 700 fős gyereksereg többsége még nem is igazolt versenyző, az iskolában kezdik elsajátítani gyönyörű és eredményes sportágunk alapjait. Ők speciálisan a számukra kialakított “Tudáspróbán” vesznek majd részt, melynek elméleti és gyakorlati anyagát szövetségünk alakította ki. De lesznek versenyek is ezen a napon, a “Sulivívóversenyen” elsősorban azok indulnak, akik nagyobb versenyrutinnal még nem rendelkeznek. És ezen a napon, előreláthatólag délután 3 órakor rendezzük az esemény gáláját, melyen néhány korosztály döntője kíséretében autogramot kérni “kell” a legjobb magyar vívóktól. 

A BOK Sportcsanokban legutóbb a 2013-as felnőtt világbajnokság idején volt vívóverseny. Most a diákolimpia következik…

Bizonyosan ott lesz a BOK Sportcsarnokban (korábbi SYMA csarnok) a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea, aki egyben a Sulivívó Program védnöke. De találkozni lehet majd többek között Boczkó Gáborral és Imre Gézával, a legújabb kori magyar férfi párbajtőrvívás két legnagyobb egyéniségével, és természetesen köszönti majd a jelenlévőket Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke is. És mielőtt bárki szóvá tenné, hogy miért csütörtök kora délután tartjuk a 3 napos esemény gáláját, megadjuk a roppant egyszerű választ. Az ezt követő két napon kora reggeltől késő estig lesz majd vívóverseny a BOK Sportcsarnokban. Gálára nem lesz lehetőség…

Rajtra készen a BOK Sportcsarnok 70 pástja.

A 700 (plusz a szülők, rendezők, testnevelők, mesterek, stb…) fős “előjáték” után ugyanis pénteken kezdődik az igazi nagyüzem, amikor “élesben”, a Diákolimpián mérik össze tudásukat a legjobb fiatal vívók. Méghozzá valamennyi korcsoportban, mindösszesen hatban (értelemszerűen két iskolai osztályonként ugrunk a következő korosztályra) és valamennyi fegyvernemben diákolimpiai bajnokot avatunk, azaz mindösszesen 36×3 érem találhat gazdára… Erre jelen állás szerint csaknem 1100 jelentkező akad, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy ennyi vívó részére, egyetlen napon, még sosem rendeztek vívóversenyt Magyarországon, de talán máshol sem igen… Mindehhez 70 pástot állított össze a BOK Sportcsarnokban Polgár Pál főtitkár, László Dezső versenyigazgató és csapata, ami megint csak Guinness-rekordbe illő vállalkozás… Márpedig ez a 70 pást péntek reggel kilenckor kivétel nélkül megtelik, és bízunk abban, hogy a sportágfejlesztési támogatás segítségével három évvel ezelőtt életre hívott iskolai vívás ezennel új fejezetéhez érkezik. Egy fényes fejezetéhez. 

(Pénteken a diákolimpia egyéni, szombaton a csapatversenyeit rendezzük. Az eseménnyel kapcsolatos pontos részletek, a pást- és csoportbeosztás megtaláható honlapunkon.)

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM