Sulivívás – jeles a bizonyítvány!

ápr 27, 2017 | Archív

800 vívóval megrendezett tudáspróba, több mint 200 indulós sulivívóverseny. A BOK Sportcsarnok pástjain reggeltől délutánig folyamatosan pörögtek az események a II. Országos

800 vívóval megrendezett tudáspróba, több mint 200 indulós sulivívóverseny. A BOK Sportcsarnok pástjain reggeltől délutánig folyamatosan pörögtek az események a II. Országos Sulivívó Találkozón, melynek gálaműsorát Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár és Csampa Zsolt, az MVSZ elnöke nyitotta meg. 

2402 az esemény “kulcsszáma”. Mindösszesen ennyien szerepelnek valamilyen formában a csütörtöktől szombatig tartó “diák vívómaratonin” a BOK Sportcsarnokban. Hetven páston zajlanak majd a versenyek, a csütörtöki nyitányon a II. Országos Sulivívó Találkozót rendeztük meg. Ez két részletből állt, és a versenyengedéllyel még nem rendelkezők vettek, vehettek részt rajta. A tudáspróbán közel 800 gyermek adott elméleti és gyakorlati szinten egyaránt számot arról, hogy mit sajtított eddig el a legeredményesebb magyar olimpiai sport alapjaiból. 

A tudáspróba büszke és vidám résztvevői.

És hogy milyen jól képzettek a legifjabbak, azt tökéletesen példázza, hogy több mint ötven ifjú vívó ért el maximális pontszámot, és vehette át megérdemelt jutalmát a nap gálaműsorán. De ne szaladjunk ennyire előre. A gálaműsorig ugyanis sok minden történt. A tudáspróba mellett az, hogy a II. Sulivívó versenyen hat fegyvernemben, hat korosztályban mérték össze tudásukat a sulivívók. Összesen 29 eredményhirdetést tartottunk, a díjakat olimpiai és világbajnoki érmesek adták át. 

A BOK Sportcsarnok gyermekekkel teli lelátója és a 70 pást.

A nap egyik legnépszerűbb eseményének a gála előtti autogramosztás számított. Riói olimpiai bajnokaink és érmeseink, Szász-Kovács Emese, Szilágyi Áron, Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András és Somfai Péter állták a rohamot, nem túlzás azt állítani, hogy több mint ezer aláírást osztottak ki. Majd jöhetett a gála, melyen dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár és Csampa Zsolt államtitkár-helyettes, a Magyar Vívó Szövetség elnöke mondott köszöntőt. Az államtitkár asszony kiemelte, hogy a kormány sportágfejlesztési stratégiájának segítségével a magyar vívósport nagyot lépett előre a sulivívás fejlesztésével, és természetesen sok sikert kívánt a jövő bajnokainak sportpályafutásához. 

Csampa Zsolt elnök mondott köszöntőt a gála előtt.

Csampa Zsolt elnök kiemelte, hogy a sulivívás három évvel ezelőtti beindítása óta rendkívül látványosan nőtt azon iskolák száma, melyekben már a testnevelés órák keretében lehet elsajátítani a vívás alapjait. Jelenleg nem kevesebb, mint 116 iskola részvételével folyik a Sulivívás, és a tavalyi rendezvényhez képest most jelentősen megnőtt a résztvevők száma. A gálaműsorban ezt követően négy versenyszám döntőjét követhettük végig, majd Szász-Kovács Emese és Szilágyi Áron mesélte el a lelátón ülő gyerekeknek, hogy ők miként kezdték sportpályafutásukat. Ezt követően a Pető Intézet – amely szintén részt vesz a Sulivívó programban – diákjai tartották meg nagy szeretettel fogadott bemutatójukat, végül tombolán lehetett nyerni 5-5, Emese és Áron által dedikált kardot, illetve párbajtőrt – a nyertes számokat pedig Imre Géza, Rédli András és Somfai Péter húzta ki. 

Szilágyi Áron, Rédli András, Szász-Kovács Emese és Nemcsik Zsolt. Klasszisaink a jövő bajnokainak gyűrűjében.

A nagyszerű és jó hangulatú rendezvény ezzel ért véget, a folytatás pedig pénteken következik, a diákolimpiával, melyen – nem tévedés… – közel 1100 vívó lép majd pástra kora reggeltől késő estig a BOK Sportcsarnokban.

Dr. Szabó Tünde államtitkár gratulál a női kardverseny aranyérmesének.

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM