A hétvégén Hódmezővásárhelyen, a Dél-Alföldi Vívócentrumban rendezték meg a tőrözők kadet és junior válogató versenyeit, melyről honlapunk korábban beszámolt. Ezzel párhuzamosan, délután pedig a Szabadidős „B” kategóriás vívók mérhették össze tudásukat.
A Magyar Vívó Szövetség égisze alatt az olimpia előtti elnökválasztás alkalmával újjáalakult a Magyar Szabadidős Bizottság is. A testület Polgár Pál főtitkártól felhatalmazást kapott arra, hogy újragondolja a teljes szabályrendszer, és ehhez a vívószövetség anyagi támogatását is megkapta. Ezen új versenyrendszer keretein belül rendeztük meg az idei év második Szabadidős „B” kategóriás tőr versenyhétvégéjét városunkban.
A szokásoktól eltérően a rendezők azt is vállalták, hogy a régi, hangulatos csapatversenyek hagyományait újraélesztik. A szabályok engedélyezték a vegyes csapatok (egy csapat több klub azonos nemű és fegyvernemű versenyzőjéből is állhat) indítását is. Az indulólétszámot nézve 22 férfi tőröző és 19 női tőröző küzdött meg az egyéni versenyek során. Ez az elmúlt éveket tekintve, eddig talán a legmagasabb volt mindkét fegyvernemet figyelembe véve. A mezőnyben ott voltak az egerszegi klub fiatal és tehetséges kadet junior versenyzői, mellettük a hazai Szabadidős „B” kategóriás ranglista legjobb versenyzői és egy-egy máltai, temesvári és új-zéladni vívó is. Volt olyan, aki 8-10 év kihagyás után, és néhány edzéssel a háta mögött indult el és a dobogóra állhatott. A csapatversenyek során 5 férfi és 3 női csapat küzdött a dobogós helyekért. A férfiak versenyében a győzelmet a fiatal zalaegerszegi titánok szerezték meg edzőjük társaságában, legyőzve a döntőben a Törekvés II. csapatát, ahol két nagyon szorgalmas és felkészült veterán vívó és egy fiatal tehetség vívott.
Külön szeretnénk megköszönni a szervezők, zsűrik, klubvezetők és a város vezetőinek a hathatós segítségét és áldozatos munkáját! A leginkább pedig szeretnénk megköszönni a Magyar Vívó Szövetségnek a támogatását a verseny rendezésében. Reméljük, a jövőben minél több ilyen és ehhez hasonló nívós sporteseménynek adhat otthont városunk!
Sápi Ferenc – Hódmezővásárhelyi Csomorkány S.E.
Eredmények. Szabadidős „B” kategóriás férfi tőr egyéni, 22 induló: 1. Kondricz Péter (BHSE), 2. Wolf Ádám (ZVE), 3. Gombola András (Halásztelek) és Simon Kristóf (ZVE).
Szabadidős „B” kategóriás női tőr egyéni verseny, 19 induló: 1. Orosházi Csilla (Budakalász), 2 Horváth Noémi (Csomorkány), 3 Illés Kitti Csilla (Top Fitness) és Wyllie (egyesületen kívüli).
Szabadidős „B” kategóriás férfi tőr csapatverseny, 5 csapat: 1 ZVE (Beke Gábor, Darabos Vince, Simon Kristóf, Wolf Ádám), 2. Törekvés II., 3. Csomorkány.
Szabadidős „B” kategóriás női tőr csapatverseny, 3 csapat: 1. TDVE I. (Budavári Bettina, Takács Mónika, Wyllie Stephanie), 2 Fantom SC, 3. TDVE II.