Szász Emese az Olimpiai Bajnokok Klubjában

okt 13, 2016 | Archív

Hivatalosan is beiktatták a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjába olimpiai aranyérmes női párbajtőrözőnket, Szász Emesét, valamint az ugyancsak riói bajnok kajakos Csipes Tamarát és az

Hivatalosan is beiktatták a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjába olimpiai aranyérmes női párbajtőrözőnket, Szász Emesét, valamint az ugyancsak riói bajnok kajakos Csipes Tamarát és az úszó Hosszú Katinkát. Ahogy a kétszeres olimpiai bajnok kardozó, Szilágyi Áron sporttársát köszöntötte: „Üdv a klubban!”. 

Kép és szöveg: mob.hu

A riói olimpia szalagját a három „újonc” tette fel a többi közé, a „csokrot” – melyet 1997-ben Móna Istán öttusázó bajnok alapított – dr. Bodnár András, olimpiai bajnok vízilabdázó nyújtotta át a három bajnoknak.

A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának (MOBK) szerda esti összejövetelén részt vett Schmitt Pál, a NOB magyar tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke, Borkai Zsolt, a MOB elnöke, Szabó Bence főtitkár és Fábián László sportigazgató is. A kardvívó olimpiai bajnok, Nébald György MOBK-elnök köszöntője után Tommy Vig zenélt ütőhangszeren, majd a három riói bajnokot a klub tagjaivá fogadták. A klub elnöke beszédében kiemelte: különleges alkalom a ceremónia, hiszen csak négyévente, az olimpiák után kerül sor új tagok felvételére. Elmondta: az eddigi 157 tagból 123 férfi és 34 nő. 

olimp-bajnokok Szász Emese hölgytársaival, Csipes Tamarával és Hosszú Katinkával került be az Olimpiai Bajnokok Klubjába.

Szász Emese méltatását a már korábbi klubtag, Szilágyi Áron úgy kezdte: „Mindig az az erősebb, aki nem tombol, hanem mosolyog. Ez Emesére nagyon igaz. Sírni is talán egyszer láttam, a londoni szereplése után. Hét éve közös klubban, a Vasasban készülünk, de tombolni sose láttam, mosolyogni annál többet.”

„Úgy látszik, öregszem, egyre sűrűbben meghatódom – mondta Szász Emese. – Hatalmas öröm, hogy itt lehetek ebben az illusztris társaságban, tagja lehetek az olimpiai bajnokok klubjának. Na, és a mesteremmel egy klubban lehetek!” – utalt edzőjére, a Nemzet Sportolójára, Kulcsár Győzőre. A bajnok vívónak Dömölky Lídia is gratulált, Schmitt Pál és Hámori Jenő köszöntötte virággal.

Az eseményen köszöntötték a riói paralimpia magyar aranyérmes úszóját, Tóth Tamást; távollétében a NOB új magyar tagját, az úszó olimpiai bajnok Gyurta Dánielt, a Birkózó Hírességek Csarnokába választott olimpiai bajnok birkózó Varga Jánost és a Vívó Hírességek Csarnokába választott kétszeres olimpiai bajnok Szabó Bencét, illetve a közelgő hatvanéves évforduló alkalmából az ’56-os, melbourne-i olimpia magyar hőseit. Születésnapja alkalmából megajándékozták a 85 esztendős vívó Bárány Árpádot és a 70 éves vízilabdázó Sárosi Lászlót.

A 2024-es budapesti olimpiarendezési pályázattal kapcsolatban az öttusázó olimpiai bajnok Mizsér Attila, a pályázati csapat sportigazgatója mondott néhány szót. Az esemény végén a MOB és az adidas együttműködésében folytatódott az sorozat, hogy minden élő ötkarikás bajnok névre szóló pólót kap, melyen a győzelmének éve és helyszíne szerepel. Ilyen pólót adott át Borkai Zsolt Németh Ferenc öttusázónak, Básti István labdarúgónak, Sárosi László vízilabdázónak, Rejtő Ildikó párbajtőrvívónak, Szalai Miklós labdarúgónak, Varga János birkózónak, Bárány Árpád párbajtőrvívónak, Sákovicsné Dömölky Lídia vívónak, Lemhényiné Tass Olga tornásznak, Bodnár András vízilabdázónak, Ihász Kálmán labdarúgónak, Szentmihályi Antal labdarúgónak, Gelei József labdarúgónak, Juhász Katalin vívónak és Reviczkyné Köteles Erzsébet tornásznak.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM