Eredményes napot zártunk a toruni Európa-bajnokság harmadik napján, az utolsó egyéni versenynapon. Szász Emese bornzérmet nyert a női párbajtőrözők mezőnyében, míg Szilágyi Áron a hatodik helyen végzett a férfi kardozók viadalában. Gratulálunk mindkettejüknek, a mestereknek, a válogatott edzőknek – és természetesen a labdarúgó Eb-n csoportgyőztes magyar válogatottnak…
Munkatársunk helyszíni jelentése:
Nem sokkal délután három óra után vált biztossá, amiben reménykedtünk: jelesül, hogy nem látjuk a Magyarország-Portugália labdarúgó Európa-bajnoki csoportmérkőzést. Örültünk tiszta szívből annak ellenére, hogy több “futballfun” is akad a küldöttségünkben, ráadásul Marco Goncalves portugál nemzetiségű, magya válogatott tőredzővel több fogadás is köttetett, mely szerint Cristiano (ejtsd: Kristiánu) Ronaldo (Runaldu) nem talál be Király Gábor mackónadrággal őrzött kapujába. Ez egyébként utóbb megtörtént, mégsem bosszankodtunk különösebben…
Azonban a vívóteremben számunkra ennél is fontosabb eseményt rendeztek pontosan délután hat órától Torunban: a női párbajtőr és a férfi kard egyéni versenyének négyes döntőit. Márpedig a tudósítás első mondatában jelzett időpontban Szász Emese riói olimpikonunk éppen bejutott az Európa-bajnokság elődöntőjébe – legnagyobb örömünkre! Emese már a csoportmérkőzések során nagyszerűen vívott, sokkal könnyeddebben és könnyebben mozgott, mint az év korábbi versenyein, veretlenül lépett tovább. Csapattársai közül Budai Dorina és Révész Julianna 3/2-es mérleggel jutott a direkt kieséses táblára, a rosszul kezdő Kun Anna viszont hiába nyerte meg utolsó két csoportasszóját, végül tuskülönbséggel kiesett. Emesének nem is kellett vívnia a 32 közé jutásért, Dorina értékes győzelmet aratott az ukrán Pochkalova felett (15:11), Julianna viszont váratlan vereséget szenvedett a luxemburgi Fautsch-tól (12:15). Igaz, az valamennyire elkedvetleníthette Révészt, hogy a következő körben az olimpiai világranglistás pontokért is küzdő Emesével találkozott volna, na de azért na…
Pláne akkor ingattuk a fejünket, amikor nem sokkal később Luxemburg grófnője 6:4-re vezetett Emese ellen a 16 közé jutásért. Aztán viszonylag gyorsan helyreállt a világ rendje, mire Kulcsár Győző tanítványa a következő egylámpás tust kapta. addigra már 12:9-re ő vezetett. A vége 15:13 lett, ami szorosnak tűnhet, de igazából nem volt az. Időközben Dorina vereséget szenvedett az erdélyi Simone Poptól (11:15), így a Vasas klasszisa egyedüli magyarként maradt a versenyben, igaz, ez irányú magányát sajnos ebben a szezonban már megszokhatta…
Szász Emese nagyszerű vívással győzte le a világ egyik legjobbját, az orosz Logunovát.
A nyolcaddöntőben aztán Fortunát és a cseh Doubovát is áldhattuk. Előbbit azért, mert viszonylag könnyű ágat “küldött” legjobb magyar párbajtőrözőnknek, amit a cseh hölgy még tovább lazított, mivel legyőzte a nálánál jóval esélyesebb lengyel Piekarskát. Ezzel szerencsére el is lőtte valamennyi puskaporát, Emi ellen annyi esélye volt, amennyit reméltünk. Semennyi. A vége 15:5 lett. Ugyanakkor a negyeddöntőben már annál nagyobb falat került Emese tányérjára, de egyáltalán nem ülte meg a gyomrát, annak ellenére, hogy mostanság elszokott a lakomáktól. Az éremért a világranglista negyedik helyén álló orosz Logunova következett, aki előtte történetesen a kétszeres egyéni világbajnok olasz Fiamingót búcsúztatta. A magyarral azonban nem bírt. Két harmadig fej fej mellett haladt a két klasszis, majd az utolsó három percben Emese szép tusokkal három különbséggel elhúzott, majd tökéletes magabiztossággal szúrta a dublékat, és ért célba, pontosabban Európa-bajnoki négyes döntőbe – 15:12-nél. Ezzel máris szezonbéli egyik legjobbját nyújtotta, de bíztunk abban, hogy nem ez lesz a végállomás.
Érmes öröm Mester (Kulcsár Győző) és tanítvány (Szász Emese) előadásában.
A folytatás előtt azonban következtek férfi kardozóink, akiktől ugyancsak várhattuk azt, hogy teljesítményük okán kora este focimeccs helyett vívóversenyt nézzünk. A csoportmeccsek Decsi Tominak döcögtek csak kissé, Szilágyi Áron, Szatmári András és Iliász Nikolász viszont úgy jutott tovább a körből, ahogy azt várhattuk tőlük. Habkönnyen. Tomi döcögése azonban azt eredményezte, hogy a 32 közé jutásért igencsak kemény ellenféllel, a tavalyi Eb-ezüst és vb-bronzérmes német Hartunggal került szembe. Izgalmas meccsen kétszer is visszajött hátrányból olimpikonunk, de fordítani nem tudott, Hartung 15:12-re győzött. Váratlanabb volt talán, hogy Nikónak sem sikerült a 32 közé jutás, neki ugyanis a lengyel Ocinskit illett volna legyőznie – nem sikerült (11:15).
Egy Szilágyi Áron klasszikus az Apithy elleni nyolcaddöntőben.
Nem kellett a 32-ért vívnia Andrisnak és Áronnak, akik később, első direkt kieséses asszójukban érvényesítették a papírformát. Előbbi a spanyol Manchenót tükörsimán verte (15:6), utóbbi a brit Millerrel ugyancsak megizzadt, 13:10 után az alig ismert brit egyenlített olimpiai bajnokunkkal szemben, de a vége nekünk sikerült (15:13). A nyolcaddöntőt magyar részről Andris kezdte, aki igencsak belehúzott, a világbajnok Jakimenkóval került össze. Az orosz klasszis semmi esélyt nem hagyott, kirobbanó vívással nyert 15:7-re, majd amikor méltatlankodva néztünk rá az asszó után, csak annyit mondott: “Ennyi a limitem, ennél többet nem tudok nyújtani.” Mit ne mondjunk, elég magasan van a számára az a bizonyos limit… Maradt tehát Áron, aki azzal a francia Apithyval találkozott, aki a csoportban 5:4-re legyőzte őt. Most sem volt egyszerű a helyzet… Áronra tapadt a francia, sőt, 10:9-nél a vezetést is átvette. Aztán ugyanaz, a nekünk tetsző forgatókönyv következett, mint egy körrel korábban, Decsi András tanítványa 13:13 után bevitte az utolsó két találatot, és ezzel címvédőként bejutott a legjobb nyolc közé! A folytatás azonban már nem sikerült. A negyeddöntőben még erősebb ellenfél következett, a csapatban világbajnok orosz Ibragimov személyében. Az első félidőben fej fej mellett haladtak, de 8:7-re Áron vezetett. Azonban Ibragimov hamar fordított, és sajnos, ezen a napon Áronban nem volt annyi erő, hogy még egy szoros meccset megnyerjen. Az asszó 11:15 lett, és ez azt jelentette, hogy olimpiai bajnokunk a hatodik helyen végzett.
Szilágyi Áron a fejét fogja – na, azért ekkora gond messze nincs. Eb hatodik hely, elég Rióban javítani…
“Igazából az majdnem mindegy, hogy hányadik helyen végeztem, ez másfél hónappal az olimpia előtt nem a legfontosabb. Az jobban zavar, hogy nem voltam elégedett azzal a teljesítménnyel, amit nyújtottam. Küzdeni küzdöttem, és természetesen ez is fontos, de higgadtan értékelni kell majd azt, hogy miért vívtam úgy, ahogy vívtam. Probléma nincs, a hatodik helyezés természetesen elfogadható, a lényeg, hogy Rióban minden rendben legyen. Azon leszünk…” – nyilatkozta Szilágyi Áron nem sokkal az elvesztett negyeddöntőjét követően.
Következett nem sokkal később Emese elődöntője, ami sokáig pontosan olyan szépen alakult, mint futballistáink első fél órája. Amilyen pazar gólt lőtt Gera Zoli, olyan szenzációsan vívott számunkra Emese a természetesen ugyancsak világklasszis Popescu elleni első három percben. A román egyébként nemrégiben házasodott, a szakma inkább Branzaként ismeri, és mi nagyon szerettük volna, ha lesz Branzának egy bronza. De nem lett. 3:0-ás előny után kicsit talán elvesztette türelmét Emese, és a harmadik harmad végén nekünk kellett futni az eredmény után. Emese ezt megtette, tisztességgel, hihetetlen sprinteket vágott le 9:12 után, és egy tusra meg is közelítette a románt, de beérnie sajnos nem sikerült – 11:12 lett a vége.
Emese „utolsó véréig” küzdött Popescu ellen, bronzéremnek örülhetett a nap végén. (Fotók: Kreiss Gábor)
Így aztán megismételte tavalyi Európa-bajnoki teljesítményét, Montreux után Torunban is egy nagyon fényesen csillogó bronzérmet nyert, ami tökéletes alapot jelenthet a riói olimpia előtt. Meg különben is, küldöttségünk számára szépen zárult ez a nap, Emese révén megszereztük második érmünket, Áron egy hatodik helyezéssel hangolt Rióra, labdarúgóinknak pedig részletekben, de kiszurkoltuk a csoportelsőséget – rájuk is büszkék voltunk! Úgyhogy: gratulálunk Emesének, Áronnak, és természetesen a magyar labdarúgó-válogatottnak. Csütörtöktől pedig következhetnek a csapatversenyek.
Eredmények. Európa-bajnokság, Torun.
Férfi kard egyéni, 69 induló. A csoportmérkőzéseken: Szilágyi Áron 5 győzelem/1 vereség, Szatmári András 5/1, Iliász Nikolász 4/2, Decsi Tamás 2/4 (valamennyien továbbjutottak).
A legjobb 32 közé jutásért: Iliász-Ocinski (lengyel) 11:15, Decsi-Hartung (német) 12:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Szilágyi-Miller (brit), Szatmári-Mancheno (spanyol) 15:6.
Nyolcaddöntő: Szilágyi-Apithy (francia) 15:13, Szatmári-Jakimenko (orosz) 7:15.
Negyeddöntő: Szilágyi-Ibragimov (orosz) 11:15.
Végeredmény: 1. Wagner (német), 2. Anstett (francia), 3. Ibragimov (orosz) és Jakimenko (orosz), …6. Szilágyi Áron (edző: Decsi András, válogatott edző: Somlai Béla), …10. Szatmári András, …33. Iliász Nikolász, …47. Decsi Tamás.
Női párbajtőr egyéni, 78 induló. A csoportmérkőzéseken: Szász Emese 6 győzelem/0 vereség, Budai Dorina 3/2, Révész Julianna 3/2 (továbbjutottak), Kun Anna 2/4 (kiesett).
A legjobb 32 közé jutásért: Budai-Pochkalova (ukrán) 15:11, Révész-Fautsch (luxemburgi) 12:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Szász-Fautsch (luxemburgi) 15:13, Budai-Pop (romániai) 11:15.
Nyolcaddöntő: Szász-Doubova (cseh) 15:5.
Negyeddöntő: Szász-Logunova (orosz) 15:12.
Elődöntő: Szász-Popescu (román) 11:12.
Végeredmény: 1. Gherman (román), 2. Popescu (román), 3. Szász Emese (edző: Kulcsár Győző, válogatott edző: Kovács Iván) és Knapik-Miazga (lengyel), …23. Budai Dorina, …42. Révész Julianna, …60. Kun Anna.