Szezonvégi hajrá

máj 24, 2018 | Archív

Három héttel az Eb-rajt előtt is rendeznek rangos versenyeket. Párbajtőrben a vívószezon utolsó GP-viadala lesz Caliban. Itthon tőrben válogató, párbajtőrben kadet és junior előválogató a program.

Az idény utolsó Grand Prix-versenye egészen különleges helyszínen, a kolumbiai Caliban lesz. Valószínűleg az időpont, és az európaiak számára igen nagy távolság az oka annak, hogy a legnépszerűbb fegyvernem, a párbajtőr ellenére itt a leggyérebb az érdeklődés a kilenc GP-viadal közül. Nem lógnak ki ebben a tekintetben a mieink sem a sorból. Egyedül két klasszisunk, az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese, illetve a tavalyi világbajnoki bronzérmes Rédli András próbál szerencsét a világ túlsó felén. De hiányoznak például az oroszok és a lengyelek is a mezőnyből. Ennek ellenére, pontosan ugyanannyi és ugyanolyan Világkupa-pontokért versenyznek a vívók, mint, mondjuk, két hónapja Budapesten, úgyhogy a tét most is jelentős lesz – csak a mezőny nem annyira népes. A legjobbak az említett pontokért azért többnyire vállalták a “nagy utazást”, a világranglista első 16 helyezettjéből a férfiaknál 13-an, a nőknél 10-en lépnek pástra. Magyar szempontból a pénteki és szombati selejtező nap gyakorlatilag érdektelen lesz, mivel Emese és András egyaránt kiemelt, így csak vasárnap, a legjobb 64 között csatlakoznak a többiekhez. 

Idehaza a tőrözők fejezik be szezonjukat, és egyben kezdik meg a következőt. Szombaton ugyanis a férfiaknál és a nőknél egyaránt válogatót, illetve előválogatót rendeznek. A tét sem kicsi, mivel sok rangos nemzetközi egyéni eredménnyel idén nem büszkélkedhetnek a mieink, így a hazai pontoknak még fontosabb szerepük van. 

Nem pihenhet az utánpótlás korosztály sem, Tatán rendeznek kadet és junior előválogatót szombaton és vasárnap. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM

XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizs – Vívás 2024. július 27 – augusztus 04.