“Azért örülök ennek a sportolók részéről érkező elismerésnek, mert igazából semmit sem tettem érte.” – kommentálta a friss hírt kétszeres kardvívó olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron. “Lipcsében, illetve a világbajnokság előtt próbáltam minden idegszálammal a versenyre koncentrálni, és ugyan tudtam a szavazásról, de senkinél sem lobbiztam azért, hogy ismét bekerüljek a szervezetbe. Persze, a belülről jövő elismerés mindig jólesik, és talán ez visszajelzés azzal kapcsolatosan is, hogy sikeresen végeztem eddigi munkámat a sportolói bizottság elnökeként.”
A világbajnokságon hat sportolót választottak a 12 fős testületbe a vívók, a másik hatot a FIE végrehajtó bizottsága jelöli ki. A bizottság pedig első, októberi ülésén választja majd meg saját elnökét. Ezzel kapcsolatosan Áron elmondta, hogy nem tartja mindenek felettinek, hogy ismét elnök legyen, mi több, azt is átgondolja, hogy elfogadja-e az esetleges jelölést – elvégre rengeteg egyéb feladata akad, elsősorban a versenyzés. Igaz, ezekben a napokban nem ez játssza a főszerepet. A Vasas 27 esztendős klasszisa, Decsi András tanítványa ugyanis a közeljövőben sorra kerülő esküvőjére készül. Hogy hol és mikor lesz, azt majd ő osztja meg azzal, akivel szeretné – így van ez rendjén…
Visszatérve a sportdiplomáciára: vívósportunk sokadik elismerése az újabb szerepvállalás. Hogy csak a legfontosabbakat említsük: a FIE novemberi közgyűlésén a Csampa Zsolt elnök vezette küldöttségünk lobbizásának eredményeképpen, éppen Áron prezentációját követően Budapest kapta meg a 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokság rendezési jogát. Ugyanezen az ülésen Szabó Bence, ugyancsak kétszeres olimpiai bajnok kardvívónk bekerült a FIE legrangosabb testületébe, a végrehajtó bizottságba. Nemrégiben, a tbiliszi Eb előtt pedig Boczkó Gábor – most már nem csupán világbajnok és olimpiai érmes párbajtőröző, hanem megbízott főtitkár – került be az európai szövetség ugyanezen testületébe. Aki pedig pénteken levélben gratulált Áronnak, és Csampa Zsoltnak az újabb elismeréshez, az nem más mint az ugyancsak világbajnok Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke…