Ötödik hellyel fejezte be szezonbéli VK-versenysorozatát Szilágyi Áron. Olimpiai bajnokunk a varsói Grand Prix-n egyetlen tussal kapott ki a negyeddöntőben, és összességében nagyon jó idényt zárt – jöhet az Európa-, majd a világbajnokság. A többi magyar korábban búcsúzott. A versenyt a 36 esztendős athéni olimpiai bajnok, Aldo Montano nyerte! A magyar női tőr válogatót pedig Varga Gabriella.
Maradtak ketten: Szilágyi Áron hatalmas fölénnyel (15:4), Decsi Tamás pedig egyetlen tussal győzte le belga, illetve orosz ellenfelét. Utóbbinak ráadásul egy “szimpla” 32-nél jóval többet ért a szoros siker. Ez a verseny volt ugyanis az utolsó hazai válogató, és így a korábbi vb-bronzérmes magyar a rangsor harmadik helyén zárt, ami automatikus egyéni Eb- és vb-indulást jelent. Közel állt az újabb sikerhez is Tomi, a 16 közé jutásért sokáig vezetett a budapesti vb-ezüstérmes orosz Kovaljevvel szemben, végül 15:13-ra kapott ki.
Így, miként oly sokszor, maradt egyedüliként Áron, aki úgy jutott el a legjobb nyolcig, hogy az eredmények alapján macska-egér párharcot vívott az ellenfelekkel. Előbb egy újabb belga, van Holsbeke következett (15:6), majd a Csanádot legyőző Schrödter szaladt bele egy éppen hasonló arányú vereségbe. Három asszóban tehát 16 tust kapott Áron, ami ritka teljesítmény ebben a szakágban! A folytatás azonban nem sikerült. A Vasas sportolója egy korábbi klasszissal, a világbajnok Jakimenkóval nézett szembe a negyeddöntőben, és a mostanában ismét egyre jobb formába lendülő orosz nagy csatában, egyetlen tussal, de győzni tudott 15:14-re.
Ez azt jelentette, hogy Áron az ötödik helyen végzett, és ezzel be is fejezte Vk-sorozatát, mivel a jövő heti, plovdivi záró GP-n nem vesz részt a magyar válogatott. A mérlege pedig nagyszerű, hat versenyből kettőt megnyert, egyszer ezüstérmes volt, most pedig az ötödik helyen végzett – ezek után várhatja az esztendő két világversenyét, a júniusi Európa- és a júliusi világbajnokságot.
Mindeközben idehaza megrendezték az utolső honi női tőr válogató versenyt az Európa-bajnokság előtt, melyet Varga Gabi nyert.
Eredmények. Férfi kard Grand Prix, Varsó, 135 induló. A 32 közé jutásért: Szatmári-Koch (német) 8:15, Gémesi Cs.-Schrödter (német) 12:15, Szilágyi-De Vos (belga) 15:4, Iliász-Homer (amerikai) 10:15, Decsi-Proszkura (orosz) 15:14, Gémesi B.-Anstett (francia) 9:15.
A 16 közé jutásért: Szilágyi-Van Holsbeke (belga) 15:6, Decsi-Kovaljev (orosz) 13:15.
Nyolcaddöntő: Szilágyi-Schrödter (német) 15:6.
Negyeddöntő: Szilágyi-Jakimenko (orosz) 14:15.
Végeredmény: 1. Mondano (olasz), 2. Hartung (német), 3. Samele (olasz) és Jakimenko (orosz), 5. Szilágyi Áron, …23. Decsi Tamás, …36. Gémesi Csanád, 37. Szatmári András, …52. Gémesi Bence, …57. Iliász Nikolász.
Női tőr válogató verseny, Budapest, 20 induló: 1. Varga Gabriella, 2. Gólya Fruzsina, 3. Balogh Orsolya és Schmél Viktória.
2014. május 18.