A magyar sport, a magyar vívás nem csak riói zászlóvivője hazatért. Szilágyi Áron viszontagságos, csaknem huszonnégy órás utazás után, kétszeres olimpiai bajnokként megérkezett. Mesterével, Decsi Andrással, Mohamed Aidával és Knapek Edinával utazott, és sokkal pihentebbnek tűnt, mint a rá váró seregnyi fotós, újságíró és szurkoló…
Azért amikor valaki megnyer egy olimpiát reggeltől estig tartó koncentrálással, majd huszonnégy órán keresztül egyfolytában válaszol a helyszínen az érdekes, kevésbé érdekes, illetve egyáltalán nem érdekes kérdésekre, majd végre repülőre ül, majd tizenkét órás kényelmetlen utazás után lekési a csatlakozását, majd vár öt órát a párizsi reptéren, hogy újra gépre szállhasson és végre megérkezik, majd Ferihegyen is állnia kell több tucatnyi fotós, kameraman és újságíró rohamát – az nem akármi… Kétszeres olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron ezt is teljesítette. Kisimultan, látszólag pihenten, és a rá jellemző mérhetetlen profizmussal.
Mielőtt azonban róla beszélnénk, említsük meg feltétlenül Knapek Edinát és Mohamed Aidát! A sportoló élete már csak olyan, hogy a sikeresre fény, a kevésbé sikeresre árnyék vetül. Két, fantasztikus női tőrözőnknek is úgy kellett ezúttal kerülgetnie az Áronra vadászó médiamunkásokat. Persze, őket nem kell vigasztalni, mindketten pontosan tudják, mi és miért történik ilyenkor. Mi azonban ennek ellenére hadd említsük meg, hogy az egész magyar vívósport rendkívül büszke rájuk! Az egész pályafutásukra, a hozzáállásukra, az olimpiai kvalifikációjukra, és arra, hogy mindent megtettek a riói jó szereplésért! Aida, Edina, jó volt Titeket viszontlátni!
Mohamed Aidának is kellett autogramot osztania Ferihegyen.
Áronra visszatérve, mesterével, Decsi Andrással a már említett profi módon válaszolt Rio után Budapesten is éjfél körül, vagy egy órán keresztül a kérdésekre, adta egymást követően a különböző interjúkat. Angyali nyugalommal mondta el tizedszer is ugyanazt, legfeljebb annyit jegyzett meg az állandóan visszatérő kérdésekre, hogy “azt hiszem, erre már válaszoltam korábban is…”.
Úgyhogy ismét hallhattuk, hogy a fehérorosz Buikevich és a koreai Kim elleni asszóját tartotta legnehezebbnek. Hogy a 2016-os olimpiai bajnok a jelenlegi szabályok mellett legyőzné a 2012-es olimpiai bajnokot. Hogy a következő időszak a pihenésé és az ünneplésé lesz. Hogy a közeljövőben feleségül veszi a kedvesét. Természetesen elhangzottak a köszönet szavai is. Áron ismét megköszönte a teljes szakmai stábnak a munkáját, valamint a vívószövetségnek azt, hogy a felkészülését mindig, mindenben támogatta, az olimpiára úgy tudott felkészülni, ahogy azt a mesterével együtt eltervezte. És azok sem unták a szavait, akik mindezt már hallották vagy olvasták tőle…
Áron fáradhatatlanul válaszolt Budapesten is a kérdésekre.
Azért hallottunk Árontól újdonságokat is. Elmondta, hogy Imre Gézához hasonlóan neki is átfutott az agyán a döntőben, 14-nél, hogy hamarosan olimpiai bajnok lehet. Kapott is két tust villámgyorsan. Aztán ő be tudta fejezni a meccset, de a szemében Géza is aranyérmes. Hozzátette, hogy szerinte mindez természetes, egy gondolkodó ember nem tudja mindezt félretenni asszó közben. A legérdekesebb talán az volt, amikor a “Téged nem nyomasztott-e a többeket összeroppantó teher?” közhelyre rendkívül udvariasan elmondta, hogy egyáltalán nem szereti a sporttal kapcsolatosan a “teher” kifejezést. Számára a tét, a nagy tét, nem terhet, hanem motivációt jelent. Plusz feladatot, plusz energiát, plusz elhivatottságot. Ennek igyekszik megfelelni.
Végül azt is elmondta, hogy őszintén örül annak, ha ez a siker azt is jelenti majd, hogy ősszel, a Vasas pasaréti vívótermében annyi gyerek kezd majd vívni, hogy nem fér be a vívóterembe. Ezt sem először halljuk tőle, mégsem lehet megunni.
Mint ahogy mi sem mondhatjuk el elégszer: KÖSZÖNJÜK, ÁRON!