Megérkezett a magyar küldöttség első harmada Montreux-ba, a pénteken kezdődő olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság színhelyére. A főpástokat a világhírű dzsesszfesztivál nagytermében helyezték el, úgyhogy most aztán abszolút igaz: színpadra lép a kontinens elitje, közte a mieink. Úgyhogy: vastapsra fel, HAJRÁ, MAGYAROK!
Munkatársunk helyszíni jelentése
Egy nappal az olimpiai kvalifikáló Európa-bajnokság rajtja előtt elmondható: válogatottunk csata előtt néz ki úgy, mint egy hadtest csata után… Csak egészen enyhe újságírói túlzás van abban, hogy több a sérült és a beteg, mint az egészséges. És ha már hadtest, akkor készítsünk lajstromot!
Csütörtök reggel a női párbajtőrözők és a férfi tőrözők alkották a küldöttség első csoportját, amely Montreux-ba utazott. Előbbiek közül Révész Julianna könyöksérülése miatt az egyéni versenytől vissza is lépett – helyét a junior Európa-bajnok Kun Anna foglalta el -, csapatban talán megpróbálhatja a vívást. Antal Edina már a Genf felé tartó repülőúton időpontot kért délutánra Németh Kálmán masszőrtől, az elmúlt időszakban nyak- és hátsérülése miatt nagyjából annyi időt töltött az orvosoknál, mint a vívóteremben. A világranglistát továbbra is vezető Szász Emese a hangját vesztette el – véletlenül sem szeretnénk gúnyolódni, de ez azért vívás szempontjából nem akkora gond… -, torokgyulladással bajlódik, melyet csapattársától, Budai Dorinától szedett össze. Örömmel jelentjük viszont, hogy Kovács Iván fegyvernemi vezetőedző és a szintén a küldöttséggel tartó Kulcsár Győző – utóbb említett három hölgy mestere – teljesen egészséges. Csakhogy nem ők lépnek pástra a svájci kisvárosban.
A férfi tőrözők egészségesek. Igaz. ott az elmúlt években nem az egészséggel, hanem a vívótudással akadt némi gond, és mondhatnánk, hogy hátha most majd megindul a szekér, csakhogy ezt mondogatjuk hosszú évek óta. A helyzet viszont az, hogy csak a kátyú lett egyre mélyebb és mélyebb – úgyhogy most nem is mondunk inkább semmit. Vagy csak annyit, hogy a fegyvernem reménysége, a junior Eb-ezüstérmes Dósa Dani csütörtökön tette le a történelem érettségit – jelentjük, sikerrel -, ezért a szövetség vívózsákokat szállító szponzori Mercedes kisbuszával utazott a társak után. Sofőrje a fegyvernem vezetőedzője, Érsek Zsolt volt, akinek kapóra jött ez a feladat – elvégre retteg a repülőutaktól.
De vissza a “kórházhoz”, mert a lajstromnak korántsincs vége. Pénteken érkeznek a világbajnok férfi párbajtőrözők, akik közül Imre Géza hagyta ki betegség miatt a múlt heti tatai edzőtábort. Útitársaik a női kardozók lesznek, itt Várhelyi Kata bokasérülése miatt nem is utazhatott a válogatottal – a helyét Garam Nóra foglalta el. Nővére, Várhelyi Anna pedig “természetesen” szolidaritást vállalt a húgával, bokasérülés miatt szintén kezelésekre járt az Eb előtt.
Szombaton, az utolsó turnusban a férfi kardozók érkeznek, akik közül tavalyi Eb-bronzérmesünk, Gémesi Csanád moszkvai térdsérülése miatt az egyéniben bizonyosan nem indul, igaz, rangos “beugró” lesz helyette, az eredetileg csak csapatban jelölt Decsi Tamás, aki éppen az oroszországi Grand Prix-n nyert bravúros bronzérmet. Végül essék szó Szatmári Andrásról, aki a hét elején lazacot fogott. Nem horgászni volt, hanem a haltól, melyet megevett, vírusos kiütéseket kapott, szerda estére dőlt el, hogy egyáltalán elutazhat az Eb-re. Nagyjából itt tartunk – persze, a verseny csak péntek délután kezdődik, addig még sok minden történhet…
A svájci Alpok júniusban, felülnézetből.
Minden esetre a csapat első harmadának utazása jóval zökkenőmentesebb volt, mint a sérülésekkel, betegségekkel teli felkészülés. A Genfig tartó repülőúton a kristálytiszta égboltnak kösznhetően alattunk magaslott a Mont Blanc meseszép, hófödte hegycsúcsa, majd a Genftől Montreux-ig tartó, alig több mint egyórás vonatút következett, végig a csodálatos Genfi tó partján, ami szintén nem keltett hányingert a küldöttség tagjaiban. Maga Montreux egy 25 ezres svájci kirakatváros, a svájci Riviera, ahogy itt hívják, az ennek megfelelő külalakkal és árakkal. Egy üveg üdítőért és egy cappuccinóért potom 3200 forintot fizettünk és Margarita pizzát is lehet már kapni hatezerért…
Montreux-i anzix. A verseny színhelyéről a kiátás a kisvárosra.
Na de a meseszép helyszín és az ezzel, no meg Svájc gazdagságával egyenes arányban lévő árak holnaptól feledésbe merülnek, vagy legalábbis igencsak elhomályosodnak. Kezdődik ugyanis az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság, melynek okán minden figyelem a 2m2c-re irányul. Utóbbi nem matematikai képlet, hanem a verseny helyszínéül szolgáló Montreux Music and Convention Center félig hivatalos elnevezése, szlengje. Itt rendezik 49 éve a világhírű dzsesszfesztivált – most ez július elejére tolódott a vívó Eb miatt. (Természetesen ebből a július eleje igaz, a tolódás kevésbé…) Nem csoda hát, hogy a szállásfoglalás után első utunk oda vezetett, és megállapíthattuk: svájci precizitással állnak készen a szervezők a kezdésre. Ugyanakkor az is igaz, hogy a selejtezőket a 2m2c mélygarázsában rendezik, és a 32-es tábla, valamint a döntő színhelyéül szolgáló főterem is sokkal alkalmasabb dzsesszkoncert megrendezésére, mint vívóversenyére.
Ez azonban mind, megintcsak mellékes. Hogy Montreux-ra, a 2m2c-re, az Európa-bajnokságra szép emlékekkel gondolunk-e később vissza, az úgyis az eredményektől függ… Úgyhogy: péntek délután kettőkor a férfi tőrözők selejtezőivel megkezdődik az Eb, HAJRÁ, MAGYAROK!