Nyolcadik helyen végzett női párbajtőrcsapatunk a szezonnyitó tallinni Világkupa-versenyen, míg férfi tőrözőink Kairó hasonló eseményén a 13. pozícióban zártak. Mindkét csapatunk fiatal felállásban helytállt, és mindkettő közel volt egy nagy sikerhez. Majd legközelebb! Ugyanakkor százszázalékosra sikerült kadet női tőrözőink somorjai hétvégéje, az egyéni után a csapatversenyen is magyar győzelem született, gratulálunk!
Női párbajtőrcsapatunk olyan összeállításban lépett pástra Észtországban, melyben korábban soha. Szász Emese, Révész Julianna és Antal Edina nélkül, fiatal, sikerre éhes versenyzőkkel. Név szerint a Bohus Réka, Budai Dorina, Mihály Kata, Várnai Vivien kvartettnek szavazott ezúttal bizalmat Kovács Iván vezetőedző. A Törökország elleni első meccs ebben a felállásban is rutinfeladatnak számított (45:25), utána viszont következtek az olimpiai induló, de ugyancsak fiatalító amerikaiak. Végig hatalmas csata dúlt a páston, és Várnai Vivi remeklésével, valamint Budai Dorina befejezésével sikerült az egytusos, sokat érő győzelem (40:39). És volt esély az abszolút favoritnak számító – későbbi győztes -, olimpiai ezüstérmes észtek elleni negyeddöntőben is! Hazai páston a “riói hősnőkkel” büszkélkedtek az észtek, azaz a legerősebb felállásban vívtak, ennek ellenére taktikai harc után szoros, kéttusos különbséggel kezdődött az utolsó asszó, melyben Dorina próbált meg fordítani – végül nem sikerült (18:21). Ezt követően megtört a lendület, az 5-8. helyért következő helyosztókon két simább vereség következett (Németország 39:45, Korea 30:45), ami végül a 8. helyet eredményezte, de összességében elmondható, hogy egyáltalán nem vallott szégyent fiatal csapatunk!
Hatosban nyolcadikok. Plásztán Attila válogatott edző, Budai Dorina, Mihály Kata, Várnai Vivien, Bohus Réka és Kovács Iván vezetőedző.
Kairóban a férfi tőrözők “csikócsapata” lépett pástra, elvégre 22 esztendős a Dósa Dániel, Mátyás Bálint, Mészáros Tamás, Németh András összeállítású csapat korelnöke… A sorsolás ezúttal esélyt adott nekünk egy bravúrra, elvégre a nyolcaddöntőben Egyiptomot kaptuk ellenfélül. Fordulatos meccs volt, a londoni olimpia ezüstérmesével, Abouelkassemmel senki sem bírt, a másik két afrikait viszont rendre legyőzték a mieink. Az utolsó asszóra Dósa Dani állt fel a hazaiak sztárjával, és minimális különbséggel vereséget szenvedtünk – 44:45. Kár érte, az alsóházi helyosztón sok esélyt már nem hagytak a sógorok, Ausztria 45:33-ra nyert, és mindez a 13. helyet jelentette a mieinknek.
A somorjai győzők: Hanzl Lilla, Kalocsai Virág, Pöltz Anna, Hajas Nóra és Kiss Tibor válogatott edzők.
Kadet női tőrözőink Somorján folytatták sikeres hétvégéjüket. A szombati európai körverseny egyéni viadalán Pöltz Anna győzött, a vasárnapi csapatversenyen pedig a Hajas Nóra, Hanzl Lilla, Kalocsai Virág, Pöltz Anna összeállítású válogatott bizonyult a legjobbnak. Méghozzá úgy, hogy igazából szoros meccsük sem volt, minden riválisnál legalább hat tussal bizonyultak jobbnak. Csak így tovább, gratulálunk a versenyőknek és a mestereknek!
Eredmények. Férfi tőrcsapat Világkupa-verseny, Kairó, 13 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Egyiptom 44:45 (Németh +1, Dósa -1, Mátyás -1).
A 9-16. helyért: Magyarország-Ausztria 33:45 (Dósa 0, Mátyás -3, Németh -9).
Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Egyesült Államok, 3. Olaszország, …13. Magyarország (Dósa Dániel, Mátyás Bálint, Mészáros Tamás, Németh András)
Női párbajtőrcsapat Világkupaverseny, Tallinn 21 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Törökország 45:25 (Budai +10, Várnai +9, Mihály +6, Bohus -5).
Nyolcaddöntő: Magyarország-Egyesült Államok 40:39 (Várnai +5, Budai 0, Mihály -2, Bohus -2).
Negyeddöntő: Magyarország-Észtország 18:21 (Várnai 0, Bohus -1, Budai -2).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Németország 39:45 (Mihály +2, Bohus 0, Várnai -4, Budai -4).
A 7. helyért: Magyarország-Korea 30:45 (Budai -1, Várnai -2, Mihály -5, Bohus -7).
Végeredmény: 1. Észtország, 2. Franciaország, 3. Ukrajna, …8. Magyarország (Bohus Réka, Budai Dorina, Mihály Kata, Várnai Vivien).
Kadet női tőrcsapat európai körverseny, Somorja, 27 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Románia 2. 44:20 (Hajas +11, Pöltz +8, Hanzl +3, Kalocsai +2).
Negyeddöntő: Magyarország-Németország 39:29 (Pöltz +9, Hajas +3, Hanzl -2).
Elődöntő: Magyarország-Románia 42:36 (Hajas +9, Kalocsai +6, Pöltz -2, Hanzl -7).
Döntő: Magyarország-Lengyelország 45:38 (Hajas +8, Pöltz +7, Hanzl -2, Kalocsai -6).
Végeredmény: 1. Magyarország (Hajas Nóra, Hanzl Lilla, Kalocsai Virág, Pöltz Anna, válogatott edző: Kiss Tibor), 2. Lengyelország, 3. Ukrajna.