További létesítményfejlesztésekről döntött az elnökség

dec 16, 2016 | Archív

A sportágfejlesztési program jelentős hányadát az MVSZ ebben az esztendőben is létesítményfejlesztésre fordította. Idén többek között Veszprémben, Esztergomban avattak termet,

A sportágfejlesztési program jelentős hányadát az MVSZ ebben az esztendőben is létesítményfejlesztésre fordította. Idén többek között Veszprémben, Esztergomban avattak termet, megújult a Törekvés és az UTE csarnoka. A csütörtök esti elnökségi ülésen pedig további létesítményfejlesztésekről döntöttek. 

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – miként arról beszámoltunk – idei utolsó ülését tartotta csütörtök este. A pályázatok kiírásáról már beszámoltunk, de további lényeges ügyekben is döntés született. Mint ismeretes, az MVSZ számára kiemelt fontosságúak a létesítményfejlesztések, és ezen a téren az elmúlt két évben hatalmas lépések történtek. Legjelentősebb a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok teljes felújítása volt, de emellett Budapesten és vidéken számtalan vívótermet avatott sportágunk. 

Hódmezővásárhelyen a vadonatúj Dél-Alföldi Vívócentrumban a hétvégén is versenyeket rendeztek.

A Csampa Zsolt vezette testület most arról döntött, hogy további húszmillió forint összegben segít klubokat a létesítményfejlesztési keretből. A Budapesti Honvéd Diadal úti Általános iskolában hétmillió forintból teljes sportpadlócserét hajtanak végre, emellett Szekszárdon, Székesfehérváron, Kondoroson, Pécsett, Orosházán és Nagykanizsán részesülnek a támogatásból. 

Emellett döntés született arról is, hogy a következő évben beindul a “Sulivívó” program teljes versenyrendszere, amely hatalmas lépés lesz a legfiatalabb korosztály számára. 

Miként arról beszámoltunk, a hétvégén még teljes nagyüzem lesz a világ vívópástjain, majd a jövő héten az olimpikonok és mestereik tiszteletére adott gálavacsorával zárul az esztendő sportágunk számára.

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM