Egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a magyar vívóválogatott az év legfontosabb eseményét, a lipcsei világbajnokságot. A medálok tekintetében legutóbb tíz éve, Szentpéterváron szerepeltünk ennél eredményesebben. Az éretmáblázaton a negyedik helyen végeztünk, ugyanakkor azért akadt néhol hiányérzetünk is. Beszélgetés Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitánnyal.
– Összességében elégedett a világbajnoki szerepléssel?
– Természetesen. Egynél több aranyat legutóbb tíz éve nyertünk vébén, és csaknem százhúsz országból végeztünk a negyedik helyen az éremtáblázaton. Úgy gondolom, hogy ezek egyértelműen olyan adatok, amelyekre büszke lehet a válogatott, illetve a honi vívótársadalom.
Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitányként és Rédli András edzőjeként is dolgozott a világbajnokságon.
– Számos világbajnokságon járt már. Rendezés, szervezés szempontjából hová helyezné a lipcseit?
– Valahová a középmezőnybe. Az elején igencsak akadozott a gépezet, ha az időjárás meleg volt, akkor hőség uralkodott a csarnokban, rend sem volt mindig a teremben. Aztán az idő lehűlt, a szervezők is részben orvosolták a problémákat, és ami talán a legfontosabb: az időpontokat többé kevésbé tudták tartani a helyiek. Úgyhogy összességében különösebb problémánk nem lehetett.
– Történt-e olyasmi ezen a világbajnokságon általánosságban, ami meglepte?
– Igen. Talán az eddiginél is többször láttam olyat, hogy valaki, vagy valamelyik csapat nagy különbségről fordítson. A legextrémebb példa erre a kardozó német Hartungé, aki 18:4-re vesztette el a fracniák elleni utolsó asszóját. De velünk is előfordultak érdekes dolgok. Szatmári Andris mínusz ötről nyert a világbajnoki döntőben, Áron a kardcsapat elődöntőjében mínusz hatról fordított. Ugyanakkor Rédli Bandi a párbajtőr elődöntőben öt előnyről kapott ki, míg Kreiss Fanni egyéniben öt, csapatban négy tusról kapott ki a hajrában. Az eddigieknél is több figyelmet kell fordítanunk arra, hogy csak a kézfogásnál ér véget a mérkőzés.
Szilágyi Áron főszerepet játszott a kardcsapat világbajnoki ezüstérmében.
– Fordítsunk egy kicsit a megszokott meneten! Kezdjük azzal, hogy kik voltak azok, akiktől többet várt?
– Inkább szakágakat említenék. Egyértelmű csalódást számomra a női kard jelentett. A világranglistát megnyerő Márton Anna sorozatban harmadik világversenyén teljesít tudása alatt, ennek okát meg kell találnunk, és ezt a csapat is bánta, ennek a válogatottnak a nyolc közé kellett volna jutnia. Sajnos, maga a végeredmény női tőrben és női párbajtőrben sem sikerült. Itt nagyon kicsin, egész pontosan kétszer egy-egy tuson múlott az értékes siker. Kreiss Fanni példáit már említettem, és Szász-Kovács Emese egyéniben és csapatban ugyancsak ugyanígy járt, igaz, ő mindkét esetben hátrányról egyenlített, csak a befejezés nem sikerült. Ha ezek az egy tusok a javunkra dőlnek el, akkor kimagasló világbajnoki szereplésről beszélhetnénk. Így azonban a női szakágak elmaradtak a várakozástól. Ennek ellenére úgy érzem, hogy egyik női szakágban sem lehetetlen küldetés az olimpiai szereplés kiharcolása.
– Ezúttal nem legnagyobb neveinknek köszönhettük a sikeres szereplést. Miként vélekedik két olimpiai bajnokunk, Szász-Kovács Emese és Szilágyi Áron teljesítményéről?
– Azzal kezdeném, hogy az olimpia utáni első évben az aranyérmesektől nem várható el az újabb kimagasló szezon. Az én szememben továbbra is mindketten a világ legjobbjai, ők a legfontosabb pillanatokban bizonyították a tudásukat és a nagyságukat. Emeséről már szóltam, egyéniben és csapatban is egy-egy tussal kapott ki a nyolcaddöntőben, továbbá csapatban ő volt a legjobbunk. Áron hihetetlen bravúrjával jutott be a kardcsapata a világbajnoki döntőbe, emellett további két szoros meccset fejezett be eredményesen. Egyéniben kikapott, ilyen előfordul. Nem szerepeltek kimagaslóan, de biztos vagyok abban, hogy mindkettejüknek lesz még ennél is eredményesebb világversenye.
Szatmári András világbajnokként a levegőben.
– Akkor térjünk át a világbajnokság kellemes pillanataira…
– Hadd kezdjem a férfi tőrcsapattal! Tizenegyedikek lettek, tíz éve nem végeztek ilyen elől, és ezt semmiféleképpen sem szeretném szó nélkül hagyni, még akkor is, ha kevésbé látványos eredmény. Férfi párbajtőrözőink átalakított, megfiatalított csapata is nagyszerűen helytállt. A főszerepbe végül Rédli András került, aki súlyos sérülése után profi módon, tudatosan tért vissza lépésről lépésre a versenyek világába, és a formaidőzítése nagyszerűen sikerült a vb-re. Egyéni bronzérme az eddigi legjobb egyéni világbajnoki szereplése, és csapatban is rendkívül hasznos volt. Egyszer nagy bravúrral négybe vitte a csapatot a kétszeres vb-aranyérmes észt Novoszjolov ellen, a svájciak ellen viszont nem sikerült neki a befejezés. Férfi kardozóink egész éves szerepléséhez pedig nem szükséges külön kommentár. Az Európa-bajnoki ezüst- és bronzérem után most aranyat és ezüstöt hoztak, ez csillagos ötös teljeítmény. Szatmári András szereplése számomra korántsem hatalmas meglepetés, jó szezont zárt, Lipcsében pedig szellemes, akciódús, igazi magyaros kardvívással lett aranyérmes.
– Nem sok pihenőt kapnak a legjobbak a vb után, elvégre a válogatott jó része pástra lép az augusztus második felében sorra kerülő tajpeji Universiadén. Ezt miért tartotta fontosnak?
– Az Universiade az én szememben egy kis olimpia. Remélem, a mezőny is erős lesz, de legalább ennyire fontos, hogy minden tekintetben ez a verseny hasonlít leginkább az olimpiához. A lebonyolítás, a falu, az étkezés, de még a megnyitó is hasonló az ötkarikás játékokéhoz, későbbi olimpiai újoncainknak nagy segítséget nyújthat egy effajta “előzetes”.
– Már “csak” bő másfél szezon van hátra az olimpiai kvalifikáció kezdetéig. Tervez változtatásokat a közeljövőre?
– A következő évi versenynaptárt, válogató versenyeket elkészítettük, az elnökségnek kell elfogadnia. Úgy érzem, hogy férfi kardban kialakult az a csapat, amely felveszi a versenyt a kvótáért, férfi párbajtőrben pedig kialakulófélben van. A többi fegyvernemben azonban nagyon sokat kell dolgoznunk azért, hogy az ideális felállás megfelelő időben kialakuljon. De ezen leszünk!
