A nap krónikáját talán kezdjük azzal, hogy végre kijelenthető: minden a legnagyobb rendben a magyar csapat háza táján, megérkeztek az utolsó hiányzó csomagok is Párizsból. Elmondható, hogy most már mindenki ideális körülmények között versenyezhet, és készülhet a közeljövő nagy feladataira. A teljes utazás szervezésében, a problémák megoldásában, nagyon sokat segített Bolla Szilárd sanghaji főkonzul, valamint Damu Dóra, a konzulátus helyi kapcsolattartója. A Magyar Vívó Szövetség és a válogatott nevében ez úton is köszönjük segítségüket!

Kreiss Fanni (balra) hibátlan csoportkör után jutott a 64-es táblára.
A vuhszi világbajnokság második versenynapján női tőrözőink és férfi párbajtőrözőink léptek pástra a selejtezőben. Ez alól egyedül Rédli András kapott felmentést, mivel tavalyi egyéni vb-bronzérmesünk a kiemeltek között szerepelt. Időrendben a kisebb létszámú mezőny, a női tőrözőké kezdett, és a vb során először zárt magyar vívó hibátlan mérleggel. Kreiss Fanni valamennyi ellenfelét legyőzve, a csoportkör után közvetlenül bejutott a legjobb 64 közé. A többieknél valamelyest akadozott a gépezet, de a továbbjutás nem forgott veszélyben, Mohamed Aida és Lupkovics Dóra 3-3, Kondricz Kata 2 győzelemmel került a direkt kieséses folytatásba. Itt mindenkire egy újabb asszó várt a főtábláért. A legkönnyebb dolga Aidának volt, 42 esztendős, korábbi vb-ezüst és bronzérmes klasszisunk a tajpeji Lejt 15:4-re verte. Szép sikert ért el az utolsó junior esztendejét búcsúztató Kondricz Kata. A húsz éves tőröző azt a német Leandra Behrt győzte le 15:13-ra, aki az újvidéki Eb-n csapatban remekelt a mieink ellen. A fegyvernemi százszázalékos mérleg azonban nem jött össze, a verseny ezen szakaszában nehéznek számító riválist kapott Lupkovics Dóra is, aki 15:7-re kikapott a francia Ranvier-től.

Kondricz Kata (balra) értékes győzelmet aratott a 64 közé jutásért a német Behr ellen.
A hagyományoknak megfelelően a legnépesebb mezőny férfi párbajtőrben lépett pástra a világbajnokságon, igaz, ezúttal a létszám nem érte el a 200 főt, köszönhetően a távoli helyszínnek. A mindig kiegyensúlyozott csoportkörből Berta Dániel és Bányai Zsombor 4-4 győzelemmel biztosan lépett tovább, Peterdi Andrásnak kicsit kellett izgulnia, de 2 győzelme végül elegendőnek bizonyult. Itt két további asszót kellett sikeresen megvívni ahhoz, hogy valaki a főtáblára kerülhessen. Ez két korábbi junior világbajnokunknak, a négy évvel ezelőtt egy csapatban aranyérmes Berta Dánielnek és Bányai Zsombornak sikerült! Előbbinek tulajdonképpen simán. Az ausztrál Burgunt 15:12-re, majd a svéd Mancewiczet 15:9-re verte. Bányai Zsombor előbb egy nagyon sima asszóban győzött 15:7-re a litván Stolmakov ellen, utána viszont alaposan megizzadt a nemrégiben Eb-helyezett finn Vuorinennel -, de végül 15:14-re nyert! Peterdi András viszont, sajnos, az első akadálynál elbukott, 15:12-re kapott ki a kolumbiai Rodrigueztől.

Bányai Zsombor (balra) a litván Stalmakovot simán verte, majd később egyetlen tussal jutott a 64 közé.
Ezzel a férfi párbajtőrözők is követték a többiek példáját. Férfi kardban és párbajtőrben, valamint női tőrben és párbajtőrben zajlottak eddig le a világbajnokság előcsatározásai, és valamennyi fegyvernemben a négyből 3-3 magyar jutott a 64-es főtáblára. Szombaton, magyar idő szerint kora hajnalban kezdődik a vuhszi vb utolsó selejtezőnapja, a férfi tőrözők és a női kardozók lépnek majd pástra. Hajrá, magyarok!
Eredmények. Világbajnokság, Vuhszi.
Férfi párbajtőr egyéni, 179 induló. A csoportmérkőzéseken: Rédli András kiemelt, Berta Dániel 4 győzelem/1 vereség, Bányai Zsombor 4/2, Peterdi András 2/4 (továbbjutottak).
A legjobb 96 közé jutásért: Berta Dániel-Alexandre Burgun (ausztrál) 15:12, Bányai Zsombor-Javgenij Stalmakov (litván) 15:7, Peterdi András-John Edison Rodriguez (kolumbiai) 12:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Berta Dániel-Bartlomiej Mancewicz (svéd) 15:9, Bányai Zsombor-Niko Vuorinen (finn) 15:14
Június 23-án, hétfőn, a legjobb 32 közé jutásért: Rédli András-Alexis Bayard (svájci), Bányai Zsombor-Dmitrij Alexanyin (kazah), Berta Dániel-Radoslaw Zawrotniak (lengyel).
Női tőr egyéni, 108 induló. A csoportmérkőzéseken: Kreiss Fanni 5 győzelem/0 vereség (a legjobb 64 közé jutott), Mohamed Aida 3/2, Lupkovics Dóra 3/3, Kondricz Kata 2/3 (továbbjutottak).
A legjobb 64 közé jutásért: Mohamed Aida-Lej Ju Ru (tajpeji) 15:4, Kondricz Kata-Leandra Behr (német) 15:13, Lupkovics Dóra-Pauline Ranvier (francia) 7:15.
Június 23-án, hétfőn, a legjobb 32 közé jutásért: Kreiss Fanni-Si Jü (kínai), Mohamed Aida-Nicole Ross (amerikai), Kondricz Kata-Lee Kiefer (amerikai).
A június 21-i (szombat) program. 2.15 (magyar idő szerint): férfi tőr egyéni selejtező (Dósa Dániel, Németh András, Frűhauf Benjámin, Mészáros Tamás). 4.30: női kard egyéni selejtező (Márton Anna, Pusztai Liza – kiemelt, Katona Renáta, László Luca).

